Először érkezik Erdélybe a Való Világ valóságshow legutóbbi győztese, Alekosz, aki október elsején, szombaton 18 órától a gyergyószentmiklósi Green Café és a Marcipán cukrászda udvarán tart közönségtalálkozót. Az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a villa Don Juanjának aranyköpéseiből, emellett lesz meglepetés, hastáncos előadás és ingyenes arcfestés is gyerekeknek.
2011. szeptember 28., 17:322011. szeptember 28., 17:32
2012. február 10., 12:542012. február 10., 12:54
Amint a Green Café tulajdonosa, a közönségtalálkozó szervezője, Burján Ferenc elmondta, egy kivételes lehetőség adódott számára, hogy vendégül lássa a Való Világ sztárját, aminek köszönhetően a gyergyói közönség is élvezheti a mókamester társaságát. Hozzátette: a közönségtalálkozó kötetlen beszélgetés formájában zajlik, ahol lehetőség adódik autogramosztogatásra, a rajongók kíváncsi kérdéseinek a megválaszolására is. Megjegyezte, a hangulat nagymértékben függ majd a közönség hozzáállásától is. A beszélgetés után egy meglepetésre is sor kerül, természetesen Alekosz-módra. A találkozót egy hastáncelőadás is fogja fűszerezni. És hogy a legkisebb közönség se unatkozzon, számukra ingyenes arcfestést biztosítanak a szervezők.
Szombaton a közönségtalálkozó alatt 17 és 20 óra között csak az eseményen részt vevők léphetnek be a Green Café és a Marcipán cukrászda udvarára. A szervezőtől megtudtuk, már többen jelezték szándékukat, hogy szeretnének részt venni az eseményen. A rendelkezésükre álló terasz kétszáz személy befogadására alkalmas. Asztalt foglalni a 0744–364156-os telefonszámon lehet. Szombaton tehát Alekosz „minden körülmények között” a gyergyói közönséget fogja szórakoztatni.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.
Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.
A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.
A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.
Ditró és Orotva, valamint Gyergyócsomafalva is színes falunapi programokkal várja a helyieket és az odalátogatókat a hétvégén. A rendezvénysorozatokban közös, hogy minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
szóljon hozzá!