„Jó volt beülni Kőrösi Csoma Sándor szobájába”

„Ketten indultunk el Budapestről egy debreceni fiúval. Egy elég hosszú repülőút után megérkeztünk Delhibe, majd Manaliban töltöttünk néhány napot, aztán egy hatnapos gyalogtúra következett. A társam kicsit rosszul volt a magasság miatt” – kezdte beszámolóját Máthé Péter Kristóf. A gyalogtúra célja Zangla volt. Érkezésükkor Padunba, egy Zangla melletti kis településen nagy ünnepség volt: aznap fogadták a dalai lámát. „Az összes falu lakossága, amin átmentünk a túra során – olyan falu is van, amelyik három napos járóföldre vannak a főúttól – ott volt. Sok faluban csak egyetlen ember maradt, hogy vigyázzon az állatokra, a falu többi lakója mind eljött. Óriási személyi kultusza van ott a dalai lámának. Mi is láttuk őt. Igaz, nem úgy tűnt nekem, hogy ezen az ünnepségen fogom megérteni a buddhizmus lényegét, mert ő tibetiül beszélt, valaki fordította ladakira és volt egy kicsi hangszóró külön a turista részen, ahol angolul lehetett hallani az egészet. Egy kicsit túlközvetített volt” – véli az ifjú önkéntes.

Dáhl és kóla

Az út során sátorban aludtak és fogadókban étkeztek. „Nagyon jók az ételek. Az alapétel Észak-Indiában a rizs és a dáhl, ami különböző magvakból áll – lencse, bab, vagy csicseriborsó –, vele csípős szósz, és mellé vöröshagymát szolgálnak fel. Az úton gyakorlatilag csak ezt ettük. Aztán fent Zanglában más ételek is voltak. Az ottani konyha a tibetihez hasonlít, sőt sok szempontból a nyugat-kínaihoz. Vannak tésztáik, ott van a tésztaleves, annak a fele tészta, a másik fele spenót vagy mangold. Krumplijuk és hagymájuk is van. De most már tudnak vásárolni is, mindenfélét használnak: répát, borsót. Aztán van a thupa nevű leves vagy a másik alapétel a momo, amely olyan, mint egy derelye. Egy tésztában van valamilyen töltelék, általában zöldség fűszeresen, vagy hús. Van egy, a knédlire emlékeztető kenyérféleségük, amit párolnak. Ott fent elég szegényes a választék, de finomak az ételek. Lehet kapni kólát is, bár teljesen más összetevőkből van, abszolút nem hasonlít az íze az itthon kaphatóéhoz. Minden hatdecis, nem félliteres. Még a sör is. Nem finomak a söreik, nem lehet hűtve kapni őket és rettentő drága. Minden olcsó, de a sör kétszerese az itthoninak. Igaz, az ember olyan magasan másképp fogad be dolgokat, az alkohol az elég keményen hat. A sör 7 vagy 8 fokos és nagyon ecetes. Van nekik egy hagyományos italuk, árpából készítik, ez az arrak, ami egy szörnyű dolog. Egyébként az árpát többen termesztik ott, abból csinálnak lapkenyeret és egy érdekes lisztet. Ennek az a lényege, hogy már meg van sütve az árpamag, mielőtt leőrölnék. Emiatt tudják enni magára is, édességként is eszik cukorral, vagy összekeverik teával és tészta lesz belőle.”

Önkéntesek

Mivel ebben a szezonban gyorsan be kellett fejezzék az alapítvány által tervezett szoláriskola alapjait, megérkezésükkor ott kezdtek el munkálkodni, például követ pakoltak fel a munkásoknak. De dolgoztak a zanglai palotában is, ahol Kőrösi Csoma Sándor szobája is található: ott falat vakoltak, vályogtéglát készítettek. A táborban nagyjából húszan voltak, de mivel jöttek-mentek az önkéntesek, ez a szám folyamatosan változott. Máthé ottlétekor a magyarok mellett volt egy francia lány, egy holland nő, két tibeti fiatal, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyről öt személy és Kolozsvárról egy.


Kőrösi Csoma Sándor szobája

Bár évekkel ezelőtt megvolt a kockázata annak, hogy összeomlik a palota, amelyben Kőrösi Csoma Sándor egykori szobája is található, a Csoma Szobája Alapítványnak köszönhetően sikerült megerősíteni a szerkezetét és stabilizálni. Most már inkább kisebb simításokat végeznek rajta. „A Csoma szobája mellett van egy tábla, ahová különböző szervezetek vagy kirándulók állítottak ki emléktáblát. Ott lóg egy magyar és egy székely zászló is. Mindenképp benne van a köztudatban. Nagyon szép a palota, a hely is gyönyörű. A helyiek nem mennek ki éjszaka, mert félnek a démonoktól. Az egésznek van egy különleges, varázslatos hangulata. Csoma szobájába egész jó volt beülni néha. Ami meglepő volt, rengeteg emberrel találkoztam itt-ott az úton, akik amikor kérdezték, hogy honnan jöttem, és azt válaszoltam általában, hogy Magyarországról, akkor sokan mondták, hogy tényleg, volt egy magyar ember itt régen, szóval ismerik Kőrösi Csoma Sándor a helyiek. Nem tudom, hogy a szájhagyomány miatt-e vagy tanítják az iskolában. De olyan is volt, hogy amikor egy másik völgyben stoppoltam, azt mondta a sofőr, aki felvett, hogy ha önkéntes vagyok és ott dolgozom Zanglában, akkor nem kell fizessek” – emlékszik vissza Máthé.

A paduni király palotája

Az alapítványon keresztül odautazók a falubeli családoknál vannak elszállásolva. „Mi is egy családnál laktunk, külön szobában, a vacsorát például velük fogyasztottuk el. Én épp a paduni király családjához kerültem. Igaz ez csak egy cím, nincsen semmilyen anyagi oldala a dolognak. Nagyon rendesek voltak. Egy ötszáz éves palotában laknak, persze nem kell nagy csillogást elképzelni. Három generáció egy házban: szülők, nagyszülők és egy csomó gyerek. Egyébként fent Tibetben nincsen sok gyerek. A legtöbb  gyerek jár iskolába, sokan nagyon messzire. Van aki lovon kell menjen egy-két napig, hogy eljusson, vagy több mint egy napot buszozik.”

Utazgatások

Az önkéntesség lejárta után Máthé Péter Kristóf még két társával Kasmírba utazott, majd egy szintén önkéntes helyi fiúnál vendégeskedtek, aztán Delhi és Aga következett. Elmondta, nagyon emlékezetes nyara volt, sok apró kalanddal, sok szép látnivalóval, élménnyel.„Nagyon örülök neki, hogy elmentem, és megjött a kedvem, hogy járjak ilyen helyekre. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy menjen Indiába, nem veszélyes, nagyon könnyű utazni, be kell tudni fogadni bizonyos dolgokat, de egyébként nagy élmény.”