Ajándékkal menjünk színházba!

Gyűjtődoboz jelzi a színház előcsarnokában, de a kisteremben is, hogy ajándékozásra készülnek a színészek is. Mikulás és Manócska várja, hogy a színházba járó emberek jegyük mellett valami ajándéknak valót is hozzanak magukkal, amivel majd árvaházi gyerekeknek okoznak örömet.

Szász Cs. Emese

2011. november 23., 15:182011. november 23., 15:18

2011. november 23., 15:252011. november 23., 15:25

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két színésze, Benő Kinga és Korpos András idén jótékonysági gyűjtést szervez Mikulásra árvaházi gyerekek számára, ami azt jelenti, hogy a színház mindkét társulatának soron következő előadásai alatt a nézők gyűjtődobozokat találhatnak az előcsarnokban, illetve a kisterem előtti várakozóban, amelybe saját belátásuk szerint adományozhatnak könyveket, játékokat a gyerekeknek.

„Mi Kingával ketten már hat éve, hogy Mikulás-napi műsorokkal járunk óvodákba, bölcsődékbe. Idén arra gondoltunk, hogy valahogy a rászoruló gyerekeken kellene segíteni, és ebben a közönség segítségét szeretnénk kérni” – mondta a jótékonysági akció egyik ötletgazdája, Korpos András. A két színész már fel is vette a kapcsolatot a Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatósággal, hogy megtudják, melyek a város legszegényebb gyerekotthonai, ahol a legtöbb segítségre van szükség. A Tompa Miklós Társulat két színésze Mikulás Napja alkalmából osztja majd szét az adományokat, remélhetőleg több árvaházhoz is eljutnak, s természetesen Mikulás és Manócska jelmezben fogják szórakoztatni is a megajándékozott gyerekeket. Korpos András elárulta, idén a tisztálkodás és fogmosás tematikájára állítottak össze műsort a kicsiknek, így az ajándék mellett szórakozni is fognak majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom

Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom
2026. március 22., vasárnap

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak

Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak
2026. március 22., vasárnap

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

2026. március 21., szombat

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás

Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás
2026. március 20., péntek

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert

Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert
Hirdetés