A szeretet mindenre képes

– Amikor felkértem a beszélgetésre, megjegyezte, hogy 24 év után ez igen érdekes lesz. Mire gondolt?

– Arra, hogy az elmúlt 24 év alatt soha senki sem kérdezett velem kapcsolatban semmit. Minden munka mögött ott van az ember, csakhogy egy intézményvezetőnél ezt mintha nem látnák. Ezért azt is mondhatnám, hogy 24 év után éppen ideje volt ennek a beszélgetésnek is. Annak, hogy megkérdezzék, ki is vagyok valójában.

– Meséljen...

– 1981-től élek Csíkszeredában, a Vöröskeresztnél 1990 májusától vagyok. Mindig úgy éreztem, hogy ez alatt az egy élet alatt nagyon sok életet leéltem. Mindig álmodtam, terveztem, és negyvenévesen úgy éreztem, minden álmomat teljesítettem, mindent megvalósítottam, és ez rossz érzés volt. Azon kaptam magam, nem tudok álmodni. Na de kiderült, hogy ez nem így működik, mert mindig van, mit tenni. Nagyon sok minden történt az életemben, nehéz is egybefogni.

– Marosvásárhelyen született.

– Értelmiségi családban születtem, édesapám festőművész volt, édesanyám is festőnek indult, de mivel valakinek csak el kellett tartani a családot, ő a könyvelőségi ágon ment tovább, ám gyönyörűen festett. Megbecsülték a családunkban a kultúrát, és én is arra irányultam. Már 12 éves koromban verseket írtam, majd később prózát is. Hat évet balettoztam, sajnos nem tudtam e téren továbbtanulni, mert ott nemcsak a súlyt, hasnem a magasságot illetően is nagyon szigorúak. Én pedig nagyon magas voltam. 12 éven át kosaraztam. Mindemellett volt bennem egy kisebbségi komplexus a húgommal szemben. Ő nagyon szép kislány volt, most már egyformává öregedtünk, én pedig tiszta csont és bőr, nem voltam egy mutatós valaki. Amikor megszületett, mindenki őt babusgatta, szeretgette, és én úgy éreztem, háttérbe vagyok szorítva. Ezért mindig volt bennem egy önmegvalósítási vágy, megmutatni azt, hogy én is vagyok valaki. Tudat alatt ez végigkísérte a gyermekkoromat. Csupán miután egyetemre mentem – a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem magyar-angol szakán szereztem tanári oklevelet – kezdtem kiteljesedni és bátrabb lenni.

Szerettem, szeretem a zenét, az egyetemen megtanultam gitározni, Kolozsváron tagja lettem a Visszhang kórusnak, de jártam rendszeresen táncházba, falvakra gyűjtésre. 1981-ben nagy lelkesedéssel indultam el tanári pályámon, Csíkszentdomokosra helyeztek, ahol nyolc évig tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. Mindemellett rengeteg közösségi tevékenységet folytattam, sokat foglalkoztam a gyermekekkel. A Vöröskereszttől 1990 májusában elment a korábbi vezető, helyébe pedig Bukarestből egy olyan pedagógus végzettségűt akartak, aki idegen nyelvet is beszélt. Engem közösségi munkámnak köszönhetően sokan ismertek Csíkszeredában, így esett rám a választás. Az is hozzátartozik a valósághoz, hogy én 1990-ben megalapítottam a Tromf nevű újságot, és egy év után, amikor már megjelentek hasonló szatirikus lapok, úgy éreztem, nem akarok a konkurenciával harcolni, számomra elég, hogy beindítottam, a hőskorát megéltem, és ideje van egy másfajta tevékenységnek.

A Vöröskereszt jókor jött, kihívás volt és elvállaltam. Így indult teljes erőbedobással ez az éjjel-nappali tevékenység. Időközben rengeteg képzésen vettem részt itthon és külföldön, menedzsment, kommunikáció, önkéntesek menedzsmentje, csapatépítés, közösségfejlesztés terén, így ma már nemcsak a Vöröskeresztnek vagyok a vezetője, hanem közösségfejlesztési és csapatépítési tréningeket és képzéseket tartok. Tíz éve vagyok tagja a Háromszéki Kárpát Egyesületnek és alapító tagja a Csíkszéki Kárpát Egyesületnek. A férjemtől hét év házasság után váltam el, maradtam egy három- és egy hétéves kislánnyal. Őket felneveltem, egyikük fül-orr-gégész Marosvásárhelyen, másikuk festőművész lett. Egy élettársam van tíz éve.

– Nemrég olvastam önről, hogy a grafológia terén is képezte magát.

– 2006-ban beiratkoztam a budapesti Grafodidakt Grafológusképző és Személyiségfejlesztő Központ grafológia szakára, ahol a grafológia mellett egy írásszakértő-írásazonosító képzést is elvégeztem. Tavalytól pedig beiratkoztam egy hangterápia képzésre. A hangterápia és a kvantumgyógyítás vonalon indulva el, ilyen típusú gyógyításokkal szeretnék majd foglalkozni. Szeretném egy könyvbe összefoglalni az e téren tanultakat, tapasztaltakat, de gondolkodok egy gyógyító központ létrehozásán is. Nagyon sok ember kínlódik, kapkod fűhöz-fához, rajtuk szeretnék segíteni. Nincs az a lelki, fizikai fájdalom, amiben nem lehetne ezzel segíteni. Rengeteg a megkeseredett ember, aki nem lát kiutat. Azt a sok tudást, amit magamba szívok, szeretném átadni. Ez lenne az álmom. Sok mindennel foglalkozhatnék, de egyre tisztábban látom, hogy ezt szeretném. Ehhez sok szeretet kell. Ezek a terveim a jövőre, persze folytatva a Vöröskeresztnél a munkámat, ami nem volt könnyű egy percig sem.

– Ebbe nem fáradt bele?

– Sokszor úgy érzem, hogy ha a Vöröskereszt helyett a barna hajúak és kék szeműek szervezetét irányítom, nagyobb lett volna a sikerem. Belefáradtam sokszor az idők során. A kisebbik lányom mondta óvodás korában, hogy a halál az, amikor az ember élete során többször hal meg és csak egyszer hal holtig. Ezt én is így tudnám mondani. Volt olyan, amikor azt mondtam, ezt nem lehet tovább csinálni. Van néhány olyan önkéntesünk, aki húsz éve kitart, olyan emberek, akiket nagyon értékelek. Le a kalapokkal előttük!

– Bevallom, csak kapkodom a fejem, hogy menyi mindennel foglalkozik. Elégedett az eddig elértekkel, vagy lenne, amit másként csinálna?

– Ez így jó, ahogy van. Mondják, a buta saját hibájából tanul, az okos a máséból. Nem lehet más hibájából tanulni, a saját életedből, nehézségeidből, hibáidból tudsz tanulni csak. Finoman fogalmazva nekem a tanulásból bőven kijutott. Ezért minden úgy van jól, ahogy van. Ez az én életem, én választottam, hogyne lennék elégedett. Csak azzal lehetünk elégedetlenek, ha nem mi választottuk.

– Mondja, kijutott bőven a tanulásból, azaz érték nehézségek. Mi segített talpra állni?

– Volt a válás után egy nagyon nehéz periódusom, de ennek is megvolt a szerepe az életemben. Bezárkóztam a lakásba, vettem egy üveg pálinkát, s mind megittam. Igen, ez van. Én legalább elismerem. Válás után ez így ment több hónapig. Éreztem, hogy innen nincs tovább hová süllyedni, és tisztán emlékszem arra az érzésre is, hogy valaki utánam nyúl és felemel. De így felemelkedni csak úgy lehet, ha az ember leesik. Egyszer életemben lelkileg ennyire lecsúsztam. Engem az anyagiak nem érdekeltek, sosem féltem, hogy nem élek meg, mindennek nekifogtam, megteremtettem becsületes munkával a szükségest. Lelkileg mentem rá. De a felemelkedéshez, a továbblépéshez fontos a gondolkodás megváltoztatása is. Megváltozott a gondolkodásom, az értékrendszerem. Az az érték, ami bennünk van. És fontos a szeretet. A sugárzó szeretet mindenre képes.

– Szeretetet adni is kell, nemcsak várni, hogy kapjuk...

– Aki nem ad, nem is kap. Ezt különösen itt éreztem Csík környékén, hogy akkor adok, ha kapok. Hát nem így van ez. Minél többet kell adni, hiszen annál többet kapunk vissza, olyantól és olyankor, amikor nem is számítunk.

– Milyen embernek tartja magát? Őszinte, az biztos, de ez nem is tudom, jó-e?

– Úgy mondanám, tartom magam annyira, mint a többi embert, de nem vagyok több. Én is egy ember vagyok. Ha az ember őszinte, sose csalódik. Valóban sok szerepet kell játszani az életben, őszintének lenni nagyon nehéz. Nem mondhatom magamról azt, hogy egész életemben mindig őszinte voltam. Vannak az életnek olyan helyzetei, amikor nem mondhatjuk el a valóságot, volt és lesz is ilyen. Milyen vagyok? Szerencsés embernek tartom magam, hogy az életben annyi mindent megtapasztalhattam. Más leél egy életet, és alig tíz százalékát sem éli meg annak, amit én megéltem. Ez a nagy szerencse.