
Lassan-lassan elhagyja Norvégiát az a két marosvásárhelyi kerékpáros, akik májusban vágtak neki, hogy körbekerekezzék Európát. Elképzelésük szerint 15 000 kilométert bicikliznek, érintve 30 országot, és előreláthatólag jövő augusztusban érnek haza. Addig azonban még vár rájuk a svédországi, a dániai és az észak-németországi tél, majd következnek a Benelux-államok, Franciaország és Nagy-Britannia.
2010. november 28., 17:122010. november 28., 17:12
2010. november 28., 18:432010. november 28., 18:43
„Elindultunk Oslóból... :) –9 fok van” – írja facebook-üzenőfalán Benedek Lehel, aki május 16-án indult Keresszegi Petrás Előddel a marosvásárhelyi Sportcsarnok elől, hogy két keréken meghódítsa Európát. A túra internetes blogja, az ontheroad.blog.hu mellett tehát immár a népszerű közösségi oldalon is nyomon követhető, merre járnak, mi történik velük.
Már csak 30 kilóval utaznak
„Trondheimban Alex Brasetvik fogadott minket. Trondheim Norvégia harmadik legnagyobb városa, és egyben kikötőváros. Itt éreztük azt, hogy visszatértünk a nagyvárosi életbe. Rengeteg ember, mindenki siet dolgára. Szép a folyópartra épített házsor. Trondheimből Oppdalba igyekeztünk az E6-on. Oppdalban egy román családnál szálltunk meg, akik 3 éve élnek Norvégiában. Elképesztő volt, hogy Ninel, az apuka, mekkora gyűlölettel tudott beszélni Romániáról. Velünk nagyon kedvesek voltak, meleg, kényelmes szállást, szalmakrumplit kaptunk. Van egy 9 hónapos gyerekük, David. Érdekes, hogy Romániába nem akarnak visszamenni a megélhetés miatt, itt Norvégiában van pénz, de csak ők hárman vannak. Nincsenek barátok, a norvégok nem barátkozó típusú emberkék.
Úgy döntöttünk, hogy a fölösleges csomagokat itt hagyjuk, és majd Zoltán (Norvégiában megismert marosvásárhelyi kamionsofőr), ha erre jár, akkor hazaviszi. Kép nem készült az otthagyott csomagról, de egy nagy-nagy szemeteszsákot megpakoltunk rendesen. Ezután megmértem csomagjaim összsúlyát, amely most már mindössze 30 kg.
Márciusig hidegben bringáznak
Az időjárás Oppdaltól jobbra fordult valamelyest, legalábbis csapadék szempontjából. A hideg megmaradt, és az már csak márciusban fog melegebbre változni. Ezért gyakran van, hogy a kezünk jól átfázik. Oppdal után keresztúthoz értünk: egyik irányba Oslo volt kitáblázva 250 km-re, a másik irányba Bergen 500 km-re. Ej, lehet, hogy Oslo felé jobban húztak a bringák, de mi maradtunk az eredeti tervnél, és mentünk Bergen felé, át a Sognefjelleten, Norvégia legmagasabb hágóján (1435 m). Micsoda hágó volt! 50 km emelkedő, amelyből 30 km jeges úton, majd 30 km ereszkedő, amelyből 15 km jeges úton. Nehéz volt. Lefelé összesen hatszor buktunk el az úton, de az élmény, az megfizethetetlen. Az egy életre szól. Minden fehér volt, csak úgy süvített a szél és nyugalom volt. Minél többet küzd az ember valamiért, annál kedvesebb emlék marad számára.
Bergentől 15 km-re voltunk, este 7 óra volt, és még nem tudtuk, hogy hol fogjuk tölteni az éjszakát. Próbáltunk szállást keresni, de nem jött össze. Egykedvűen haladtunk a város felé, amikor félrehúzott egy autó, kiszállt belőle egy srác, odajött hozzám, és kérdezi, hogy mi vagyunk a biciklisek, akik írtunk neki szállásügyben Bergenben. Mondom, igen, mi vagyunk, mire ő: jól van, akkor ő fogad minket, és megadta a lakcímét. Ez most nagyon jólesett...
Bergen egy gyönyörű kikötőváros. Hangulatossá teszik a várost a régi faházak, a halpiac, a nyüzsgés a központban, és a sirályok jelenléte nagyon kiszínezi a város hangulatát. A srác, aki fogadott minket, ugyancsak Couchsurfing-tag. Bergenben volt szerencsénk egy román emberkével összefutni. Matei Medgyesről származik, 10 éve költözött Bergenbe, és kihozta az egész családot. Egy rövid beszélgetés után megajándékozott minket 50 lejjel. Meg is hívtak magukhoz, mi nem éltünk vele” – írják legfrissebb élményeiket.
A szecesszió világnapját Marosvásárhelyen is megünnepelték, hiszen itt található Kelet-Európa egyik szecessziós csúcsteljesítménye, a Kultúrpalota. Itt mesélt szombat este Megyesi Balázs műtárgyszakértő a 20. század eleji polgár mindennapjairól.
Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
szóljon hozzá!