
Fotó: Veres Nándor
Napjainkban számos vita tárgyát képezi a gyerekek nevelése: ragaszkodjunk a szüleink által nyújtott mintákhoz, vagy inkább a kortárs nevelési elvekhez igazodjunk. És persze az is sokak számára kérdéses, hogy milyen mértékben avatkozhat az állam egy család ügyeibe, mikortól lehet büntetőjogi kategória a gyerek fegyelmezése. Összeállításunkban a manapság népszerű szabadelvű nevelés eredményességéről és buktatóiról, a gyerekek fegyelmezési szokásairól kérdeztünk szülőket és szakembereket itthonról és szerte a nagyvilágból.
2016. február 10., 16:082016. február 10., 16:08
„A »szabadelvű gyermeknevelési elvek« én úgy érzem – kicsit sarkítva – sokak számára menekülési lehetőséget ad a terhes nevelési feladatok elől” – mondta el Román Mónika pszichológus. Az említett elvek inkább arra irányulnak, hogy a hagyományos tekintélyelvű, a fizikai erőszakot megengedő nevelési módszereket sikerüljön kiküszöbölni. De mint minden változtatásnak, ennek is megvolt az elbizonytalanító hatása, a szülők már nem hallgattak a saját szüleik tapasztalatára, az új elveket pedig ki-ki alkalmazta, ahogyan tudta. Az egyre kevesebb együtt töltött idő, a növekvő életszínvonal, amikor már nem az életünk függ attól, hogy a gyermek mikor önállósodik, oda vezettek, hogy a szülők már nem vívják meg a kis mindennapi harcukat a gyermekkel vagy kevésbé határozottan állnak ki az elvárásaik mellett. Az „egy-két gyermek és annak mindent megadni” alapelvből kimarad az, hogy nem mindegy, mikor önállósodik, hogy mennyire tud alkalmazkodni az elvárásokhoz később. Ezek olyan készségek, melyeket csak gyermekkorban lehet megtanulni.
Ha el szeretnénk kerülni a testi fenyítést, akkor elsősorban türelemre van szükségünk. Ehhez pedig időre és szoros szociális hálóra. Ha állandóan szorít a határidő, ha nincs valaki, aki támogatna döntéseimben, akkor türelmetlenebbek vagyunk, bizonytalanabbak. Ha pedig nincs határozott elvárásunk, a gyermek nem tanulja meg az együttlét szabályait, s így nem adunk neki beilleszkedési esélyt a későbbiekben.
Ha pedig türelmesebbek vagyunk, a gyermeknek is hasonló lesz a hozzáállása, és előbb-utóbb rájön, hogy nincs más kiút, mint megtenni, amit elvárnak tőle. A szeretet alapfeltétel, s ugyanannyi nemet mondjunk, mint igent. E nélkül az egyensúly nélkül a gyermek könnyen fekete báránynak érezheti magát a családban, amit később a tágabb közösségbe is kivihet.
A teljes írás az Erdélyi Napló csütörtökön megjelenő, 6. számában olvasható.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!