
Fotó: Nemzeti Filmintézet
Minden, ami a magyar kultúra, és minden, ami nem. Mert mi tudjuk, a magyar kultúra nem hangos, nem tolakszik, s mindig őszinte. És addig él, amíg vigyázunk rá.
2026. január 22., 16:112026. január 22., 16:11
A magyar kultúra itt nem definíció, hanem felismerés. Macskacicó. A faragott furulya hangja. Fekete–piros csíkos szoknyák perdülése. Fonott kosár húsvét reggelén. Nem szorul magyarázkodásra, mert mi mind tudjuk. A Kis kece lányom dallama. A négyszögletű kerek erdő abszurditása. A legkisebb testvér, aki végül mindig elnyeri méltó jutalmát. Az együgyű mórickás viccek, amiken egyszerre nevet a kocsma és az iskolaudvar. A jó napot kívánok, amit csak magyarul lehet így elharapni, vagy éppen csengően hangsúlyozni. Csíksomlyó, s ott a közös ima a Szűzanyához. Sár, eső, csend, tömeg.
Az, hogy foggal-körömmel védték piszkosul fiatal forradalmárok a hazát. Nem eszméért, nem névért, hanem a nyelvért, a földért, az emlékezetért. És hogy ez örökké kötelessé tett minket, hogy vigyázzunk rá. Nem pátosz ez, örökség.
A művészeink. A költő, aki nemzeti imádságot ír, majd belehal abba, amiben hisz. A zeneszerző, aki parasztdalokból világelvet csinál. A festő, aki színekkel mondja ki azt, amit szavakkal nem lehet. A tudós, aki idegen nyelven beszél, de magyarul gondolkodik. Nem a legismertebbek, de ők a legmagyarabbak. Azok, akik nem magyarázták el, mit csinálnak, csak tették a dolguk.
Hogy mit lehet leírni. Mit nem szabad elhallgatni. Hogy mikor kell kimondani azt, amit sokan éreznek. A magyar kultúra nem múlt idő. Addig jelen, addig él, amíg leírjuk. Amíg felismerjük. Amíg nem szégyelljük. És addig felelősség is, hogy ne váljon díszletté. Hogy ne kopjon el a használattól, s ne is hagyjuk porosodni a vitrinben. Mert mi felvesszük a népviseletet. Mi nemcsak vasárnap főzünk húslevest. Nem csak ünnepnapokon jut eszünkbe.
Ott van minden kérdésben, minden vitánkban. Akkor is, amikor nemet kell mondani. A magyar kultúra nem hangos. Mi sem vagyunk azok. Nem tolakszik, de felismerhető. Kicsit balkán, kicsit nyugatias, enyhén keleti. Sokszínű. És tagadhatatlanul a miénk. És itt nincs vége.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
A torma nem divatfűszer, nem is finomkodik – csíp, könnyeztet, mégis kihagyhatatlan. Ez a túlélőnövény a zsíros, téli ételek legjobb társa, amely egyszerre hordoz ízt, emléket és karaktert.
Mi történik a testtel, amikor az idő nem múlik tovább? Mit őriz meg az arc, ha nincs történet? Verebes György kiállítása ott kezdődik, ahol a magyarázatok elfogynak.
Február elején még korai a legtöbb esetben a palántanevelés elkezdése a vidékünkön, pedig már nagyon türelmetlenül várjuk. Néhány tevékenységet azonban időszerű már elkezdeni, ismerkedjünk meg ezekkel közelebbről.
Sebestyén Róbert Dichotómia című kiállítása nem tárgyakat mutat be, hanem állapotokat. Anyag és szellem, múlt és jelen, csend és belső feszültség feszül egymásnak egy olyan térben, ahol a szobrászat meditációvá válik.
szóljon hozzá!