
Fotó: Nemzeti Filmintézet
Minden, ami a magyar kultúra, és minden, ami nem. Mert mi tudjuk, a magyar kultúra nem hangos, nem tolakszik, s mindig őszinte. És addig él, amíg vigyázunk rá.
2026. január 22., 16:112026. január 22., 16:11
A magyar kultúra itt nem definíció, hanem felismerés. Macskacicó. A faragott furulya hangja. Fekete–piros csíkos szoknyák perdülése. Fonott kosár húsvét reggelén. Nem szorul magyarázkodásra, mert mi mind tudjuk. A Kis kece lányom dallama. A négyszögletű kerek erdő abszurditása. A legkisebb testvér, aki végül mindig elnyeri méltó jutalmát. Az együgyű mórickás viccek, amiken egyszerre nevet a kocsma és az iskolaudvar. A jó napot kívánok, amit csak magyarul lehet így elharapni, vagy éppen csengően hangsúlyozni. Csíksomlyó, s ott a közös ima a Szűzanyához. Sár, eső, csend, tömeg.
Az, hogy foggal-körömmel védték piszkosul fiatal forradalmárok a hazát. Nem eszméért, nem névért, hanem a nyelvért, a földért, az emlékezetért. És hogy ez örökké kötelessé tett minket, hogy vigyázzunk rá. Nem pátosz ez, örökség.
A művészeink. A költő, aki nemzeti imádságot ír, majd belehal abba, amiben hisz. A zeneszerző, aki parasztdalokból világelvet csinál. A festő, aki színekkel mondja ki azt, amit szavakkal nem lehet. A tudós, aki idegen nyelven beszél, de magyarul gondolkodik. Nem a legismertebbek, de ők a legmagyarabbak. Azok, akik nem magyarázták el, mit csinálnak, csak tették a dolguk.
Hogy mit lehet leírni. Mit nem szabad elhallgatni. Hogy mikor kell kimondani azt, amit sokan éreznek. A magyar kultúra nem múlt idő. Addig jelen, addig él, amíg leírjuk. Amíg felismerjük. Amíg nem szégyelljük. És addig felelősség is, hogy ne váljon díszletté. Hogy ne kopjon el a használattól, s ne is hagyjuk porosodni a vitrinben. Mert mi felvesszük a népviseletet. Mi nemcsak vasárnap főzünk húslevest. Nem csak ünnepnapokon jut eszünkbe.
Ott van minden kérdésben, minden vitánkban. Akkor is, amikor nemet kell mondani. A magyar kultúra nem hangos. Mi sem vagyunk azok. Nem tolakszik, de felismerhető. Kicsit balkán, kicsit nyugatias, enyhén keleti. Sokszínű. És tagadhatatlanul a miénk. És itt nincs vége.
A keményebb téli idő beálltával elérkezett a gyanták gyűjtésének ideje. Enyhébb időjárás esetén folyékonyabbak és nagyon ragadnak, így emiatt a téli hideg kedvez a leginkább a gyűjtés szempontjából. Ismerkedjünk meg a felhasználásuk lehetőségeivel.
Irodalom, zene, film, színház és közösségi események Erdély-szerte: a magyar kultúra napja alkalmából Székelyföld és a nagyvárosok is gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket.
Mindössze harminc perc alatt, könnyen elkészíthető két adagnyi ebből a finomságból.
Az első okostelefon nemcsak eszköz, hanem felelősség is. Új prevenciós videósorozat segít a családoknak eligazodni a digitális világ lehetőségei és kockázatai között – ítélkezés nélkül, közösen gondolkodva.
A januári fagyban, amikor mind jobban szomjazzuk a fényt és a meleget, egy olyan festményt mutatunk be, mely témáját, hangulatát tekintve ezt a fény fele törekvést, a fény hatására történő átalakulást jeleníti meg.
A narancs nem csak süteményekbe való. Húsokhoz, halakhoz, salátákhoz is karakteres társ, különösen, ha nem cukorral bánunk vele. A Krónikán megjelent cikk megmutatja, hol lesz igazán izgalmas.
Megidézem föléd a napot,
bolyongó árnyad a rózsatövek közt.
A januári hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeum Bethlen Gábor 1626-os ezüstgarasát választotta, amely a stabilitás üzenete.
Van film, amelyet megnézünk, és van film, amely eseménnyé válik. A Magyar menyegző csíkszeredai vetítése az utóbbiak közé tartozott: közösségi önvizsgálat volt, ahol a vásznon megjelenő hagyomány és a nézőtéren ülő közönség egymásra ismert.
A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
szóljon hozzá!