Visszavonhatatlan valóság: az elmúlás

– világított rá a halállal való szembesülés élményére Kostyák Kinga Marosvásárhelyen élő pszichológus.

E tapasztalat nyilvánvalóan egyidős az emberiséggel. A szeretett személy halála egyben olyan halálprobléma és halálélmény, amelyet ugyanúgy kell tudjunk kezelni és elviselni, mint ahogy saját életünket és a halálunkra való felkészülést.

„A halál gondolatával egy időben megjelenik az élet határhelyzete, ami változást indíthat el bennünk, szabaddá teheti tekintetünket a valóban lényeges dolgok, kapcsolatok, nézetek iránt, ugyanakkor fel is boríthatja világlátásunkat, önértékelésünket. Mindez attól függ, tudunk-e megfelelően gyászolni. A halállal való találkozás a veszteség egy szélsőséges formája, egy meghatározó esemény életünkben, ami állandó változást követel” – hangsúlyozta a szakember a gyászra reflektálva. Életünkben a változás magába foglalja az elválást, a veszteséget. Ha ezt nem ismerjük fel, átalakulásra aligha kerülhet sor, mivel a gyász átélése, megengedése késztet változásra, enged valóban búcsút venni, és teszi az embert új kapcsolatra éretté – figyelmeztetett a pszichológus.

A gyászfolyamatot nemcsak egy szeretett személy elvesztésével éljük át, életünk során is számtalan esetben kényszerülünk búcsúzni: a válás, szakítás, költözés is olyan élmények az életünkben, amelyek hasonló veszteségreakciókat váltanak ki” – foglalta össze Kostyák Kinga.

A gyász nem a megalázottság jele

Ha meghal egy közeli hozzátartozónk, önkéntelen is szembesülünk saját mulandóságunkkal, azonban ahhoz, hogy a gyászt és a vele járó negatív érzéseket átéljük, fontos, hogy az emberek egymás segítségére legyenek – hangsúlyozta a pszichológus. A veszteség feldolgozásához szükséges, hogy a gyászt valóban átéljük, és az ezzel járó súlyos szorongásunkat leküzdjük úgy, hogy inkább a valósággal kell szembenéznünk, mint a hárításainkat „elővennünk”. Egy szeretett személy elvesztése közelebb hozza hozzánk az elmúlás és a „vég” érzését. A halál fogalmával együtt megjelenik a gyász mint folyamat, a szeretett személy elengedésének folyamata. A gyász a halál megjelenésének szélsőséges esete az életünkben. Az elválás, akármennyire fájdalmas is, nemcsak veszteséget jelent, hanem kihívást is az átélőnek, mivel a halál bármikor újból elszakíthatja szerettét, mégis új kötődés megteremtésén fáradozik. A gyász mint folyamat elindítása és átélése egy félelmetes feladat – emelte ki Kostyák Kinga.

„Munkám során azt tapasztaltam, hogy klienseim egy részének nehézséget okoz az érzésekkel való megbirkózás, vagy ha megengedik maguknak, hogy gyászolni kezdjenek, soha nem tudják majd abbahagyni.

Amennyiben ezt tapasztaljuk, fontos, hogy a gyászolóval megértessük, hogy a gyász nem a megalázottság, hanem akár a bátorság jele is. Bele kell törődnünk, hogy a gyásszal és annak átélésével az énünk bizonyos vonásai megsemmisülnek, le kell tudnunk mondani mindarról, ami eddig alkotta kapcsolatainkat, világunkat, környezetünket, mert már a múlthoz tartozik” – magyarázta a szakember. Hozzáfűzi, ha ezt nem tesszük meg, görcsösen kapaszkodunk a múltba, az a jövő előli elzárkózással jár, a gyászfolyamat nem egészséges átélésének vagy elakadásának pedig komoly következményei lehetnek. 

Tabusítjuk a halált

A halálhoz való viszonyunkat befolyásolja személyiségünk, életkorunk, tapasztalataink, a családunk, szűkebb társadalmuk halállal kapcsolatos szokásai, rituáléi, vallási hovatartozásunk, de összességében mégis elmondható, a modern társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel. „A 21. század nyugati emberének halálhoz való viszonyát leggyakrabban a halálfélelem határozza meg.

Nem tudunk mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való felkészüléssel. Tabusítjuk a halált, és ahogy Polcz Alaine megfogalmazta, még a haldoklónak is hazudunk” – mutatott rá Ágoston Imola.

A halálról való nyílt, őszinte kommunikáció is hiányzik a mindennapjainkból, tabusítjuk a halált, úgy próbálunk élni, mintha velünk nem történhetne meg. Ez által életünk hangsúlyai is rossz irányba tolódhatnak” – mondja.

Mitől is félünk valójában?

Elsősorban a haldoklás testi, lelki kínjaitól – szögezte le a szakember. Ahogy egészségi állapotunk hanyatlik, hasonló lelki fázisokon megyünk át, mint amikor gyászolunk. „Az elutasítás, tagadás fázisát a harag korszaka követi. Miért éppen én? Miért igazságtalan velem az élet? – tesszük fel a kérdést. Ezt követi az alkudozás, csak még ezt vagy amazt érjem meg. Mindezt jó esetben az elfogadás, beletörődés fázisa követi, ami tulajdonképpen a halálfélelem megszelídítése.

– jegyezte meg. Ugyanakkor szorongást okozhat az is, hogy ha felmerül bennünk életünk véges volta, vajon elérjük céljainkat, beteljesülnek vágyaink, mire elég az időnk?

Foglalkozni kell saját halálunkkal

A szakember elmondása szerint ha megrekedünk félelmeinkben, és ezek enyhítésére hárítással válaszolunk, sok „meglepetés” érhet bennünket. Gyakori jelenség például, hogy elakadnak gyászfolyamataink.

„Nem tudjuk levetni a gyászruhát, nem vagyunk képesek új kapcsolatokat alakítani, szeretteink személyes tárgyaitól nem tudunk megszabadulni, halálával kapcsolatos haragunk még mindig dúl bennünk. Életünket elfecséreljük, olyan dolgokba fektetünk energiát, időt, amit később nagyon megbánunk, halogatjuk feladatainkat, céljainkat abban a tévhitben tartva magunkat, hogy még nagyon sok időnk van rá. A halálfélelemtől el kellene jutnunk egy érett haláltudathoz, amikor bölcs belátással elfogadjuk a halált, és az életünk természetes velejárójaként tekintünk rá. Miért is fontos ez? Mi hasznot hozhat számunkra a halállal való barátkozás? Hospice-ban dolgozó szakemberek vallják, hogy akkor kezdünk el igazán élni, amikor elkezdünk foglalkozni saját halálukkal.”

Kevésbé fecséreljük az időnket jelentéktelen dolgokra, jobban értékeljük kapcsolatainkat, több energiát fektetünk beléjük, és nagyobb intimitással éljük át azokat. Nagyobb motiváltsággal, én-erővel látunk életfeladatainkhoz, jobban értékeljük sikereinket. Ha szükségét érezzük, könnyebben váltunk szakmát, életpályát, kisebb valószínűséggel maradunk számunkra egészségtelen, destruktív élethelyzetekben. Fejlődünk a spiritualitásban. Ha ennyi jót hozhat a halál megszelídítése saját magunk számára, szánjunk rá időt, energiát, és nézzük meg, mi magunk hányadán állunk ezzel a kérdéssel” – tanácsolta.