
Fotó: Westworld/HBO
Kirakósnak is megfelelő, balladai homállyal apelláló, véres, erőszakos, a realitástól teljesen elrugaszkodó, drámai elemekkel teletűzdelt és kellőképpen izgalmas az HBO egyik nagyágyújának kikiáltott Westworld sorozat, amely túl van a második évadán is. Kritika.
2018. június 28., 17:142018. június 28., 17:14
Ismerős az a helyzet, amikor az ember egy nagy dobozt kap a barátaitól születésnapi ajándékként? Kibontja és egy kisebb doboz van benne, majd egy még kisebb és így tovább, míg végül a legutolsó egy aprócska, nem szokványos ajándékot rejt. Ilyen a Westworld második évada is:
Fotó: Westworld/HBO
A 2016-ban, Trónok Harca „utódként” indult western-világban játszódó mystery-box szériához nagy elvárások fűződtek, tekintve, hogy elhúzódott a produkciós folyamat, és a készítők valami igazán nagy, látványos, komplex történetfolyamot ígértek, az HBO égisze alatt pedig egy alapvetően high-concept sorozat készült, ami végül be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és az egekig magasztalták a kritikusok és a nézők.
Bár készült belőle korábban film, mégis egyedi volt a történet, amely egy western-élményparkban játszódik, ahol emberek és androidok „élik” a mindennapjaikat. Az alapkoncepció szerint
Fotó: Westworld/HBO
Az első évadban végignézzük, ahogy a főszereplő andoridok öntudatra ébrednek és megkérdőjelezik a létezésüket, majd kilépnek a narratívájukból, miközben az emberek mit sem sejtve folytatják a kalandozásaikat közöttük. Közben pedig a vezérlőpultban játszódó szálban is egy iszonyú nagy csavarral bonyolódik a történet, amelyet a múlt árnyai is kísértenek,
Fotó: Westworld/HBO
A sorozat számos kérdést felvet a mesterséges intelligenciával, az öntudattal és a sorsszerűséggel kapcsolatban: szereplői megkérdőjelezik a létezést, vagy éppen új értelmet kap az egzisztencia, ugyanakkor hatalmas dilemma elé állítják a nézőt:
Fotó: Westworld/HBO
Már az első évadot nehéz volt követni a több szálon és idősíkon játszódó történet és a rejtélyek miatt, a második etapban ezt négyzetre emelik, hogy néző legyen a talpán, aki eligazodik a számos puzzle-darabként szétszedett és tálalt idősík és történés között. Tulajdonképpen ez adja a sorozat esszenciáját:
Fotó: Westworld/HBO
Ez azonban az új évadban sokszor a visszájára sül el, mert nagyon oda kell figyelni, hogy legalább egy részét próbáljuk megérteni és kibogozni a szemünk előtt zajló történéseknek.
A Jonathan Nolan (Christopher Nolan öccse) és Lisa Joy által készített sorozat egy hatalmas mystery-box, ami nagyon okosan van felépítve.
Valahogy így lehet érzékeltetni a kirakós-szerű sztorit, amit egyelőre csak a készítők látnak egy asztalon, ahogy minden darabja egymáshoz illeszkedik.
Fotó: Westworld/HBO
A második évadban a hostok fellázádásától vesszük fel a fonalat: Dolores és csapata a vérengzést követően látszólag egy közös cél felé halad: teljesen felszabadulni és kitörni a kreált világból, miközben a parkot irányítóknál bejönnek „nehézfiúk” rendet tenni és megakadályozni, hogy ez a lázadás nagyobb méreteket öltsön. Az emberek látszólag nem urai a helyzetnek, az andoridok viszont magabiztosan haladnak a cél felé, Bernard pedig, aki a kapocs szerepét hivatott betölteni a két világ között, az életéért küzd és feldereng, hogy valami szörnyűséget követett el a múltban. Ez így nyilván túl egyszerű lenne, de az első rész megnézése után rájövünk, hogy
Fotó: Westworld/HBO
A történet nagyszerűsége pont ebben rejlik, azonban a második fordulóra a készítők egy kicsit átestek a ló túlsó oldalára, emiatt több unalmas, semmitmondó, időhúzós részt kapunk, amik egyértelműen azért vannak, hogy a fináléban lerántani kívánt rejtélyek és az ebből adódó katarzisos pillanatok előtt kitöltsék a játékidőt.
Persze ennek megvan a jó oldala is, hiszen kapunk bőven karakter- és világépítést: a készítők élnek a nagy költségvetés adta lehetőségekkel, és betekintést nyújtanak a western-világgal párhuzamos élményparkokba is.
Fotó: Westworld/HBO
A hullámzó színvonalú évadban láthatunk látványos összecsapásokat, ármánykodásokat, elmélyültebb karakterábrázolásokat, de számos öncélúnak is mondható húzást. A finálé azonban valamelyest kárpótol ezekért az időhúzásokért, hiszen
Fotó: Westworld/HBO
Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, így meg merném kockáztatni, hogy az egyértelmű Nolan-stílusjegyek miatt a Westworld lehet, hogy jobban működne egészestés filmként, amelyben nem lenne helye az időhúzásnak és az üresjáratoknak. Mivel az egyik idősík képi világában is eltér a többitől, és két fekete sávval határolt, filmes plánban látjuk, emiatt, főként a finálé közben
Fotó: Westworld/HBO
Jogosan tehető fel tehát a kérdés, hogy mennyire élvezhető egy hetente adagolt rejtélyhalmaz, amit csak úgy érdemes követni, ha minden apró részletre odafigyelünk. Ezért is érdemes bevárni az összes részt és egyszerre ledarálni az egészet, mert így nem föltétlenül vesznek el egy hét történései alatt a részletek, úgyhogy aki a kritika után dönt úgy, hogy megnézi, valószínűleg jobban fogja élvezni, mint aki hozzám hasonlóan heti bontásban követte a sorozatot.
És mi várható a folytatásban, amit a készítők a második évad végén elég merész húzásokkal alapoztak meg? Jonathan Nolan az Entertaintment Weeklynek adott interjújában elmondta, hogy számos lehetőség van a történetben, és a következő évadban főként a cselekmény kereteként szolgáló való világra, az emberek történetére fókuszálnának, ezt azonban valószínűleg nem láthatjuk 2020 előtt, mivel a rájuk jellemző igényességgel akarják elkészíteni a következő évadot, és nem szívesen csapnák össze.
Fotó: Westworld/HBO
Csak ne az legyen, hogy a nézői és kritikusi pozitív visszajelzések alapján tovább nyúzzák az egészet a kelleténél, hanem úgy adjon ki egy kerek egészet, hogy az elejétől a végéig élvezhető legyen. Üresjáratok nélkül.
Fotó: Westworld/HBO
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
szóljon hozzá!