Hirdetés
Hirdetés

Újjáéledő „tündérkert” – ismét színpadon a kultikus erdélyi zenekar

Lemezbemutató koncert 2011-ben •  Fotó: Toró Attila

Lemezbemutató koncert 2011-ben

Fotó: Toró Attila

Négy év „hibernálás” után újra fellép a Tündérground zenekar: a történelmi esemény augusztus 27-én az uzonkafürdői Voice of Nature fesztiválon valósulhat meg. Az együttes hét jelenlegi tagja a napokban Csíkszeredában éjt nappallá téve próbál a fellépésre. Itt kerestem fel őket.

Rédai Attila

2017. augusztus 23., 16:302017. augusztus 23., 16:30

2017. augusztus 24., 12:232017. augusztus 24., 12:23

Egyszerűen valahogy jó ezt a társaságot együtt látni: ez volt az első benyomásom, ahogy bemásztam az egykori Szakszervezetek Művelődési Házában található, volt Ami Klub egyik helyiségébe, ahol négy év teljes inaktivitás után újra éledezni kezd a Tündérground zenekar.

Hirdetés

Amikor ez a banda még „hivatalosan” aktív volt, akkor a felsorolt helyszíneket is így hívták hivatalosan, mára már a ház nem a szakszervezeteké, hanem a „művészeteké”, s az itteni pincehelyiségből máshová tette át az Ami Klub is a székhelyét. De amikor még ez a zenekar alkotott, lemezt adott ki (összesen kettőt), koncerteken lépett fel, akkor sem tudta éppen mindenki, hogy kikről beszélsz: nem tartozott a nagyon széles rajongótáborral rendelkező együttesek közé. Manapság, ha rájuk keresel az interneten, egy nem működő honlapot találsz, s egy Facebook-oldalt, amelyen néhány nappal ezelőttig ugyancsak kevés nyoma volt az aktivitásnak.

Az, hogy nem ismerik a széles tömegek, sokak szemében vonzó: igazi kultuszuk alakult ki az évek folyamán.

Nincs velük tele az internet, a Youtube-on is csak néhány videóban szerepelnek. Alig találsz róluk fotót, s azokon is jóval több a hajuk és alacsonyabb a testtömegindexük, mint manapság.

Videó: Rédai Attila

Mert hát a zenekari tagokkal, ezekkel a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi srácokkal azért még találkozik hébe-hóba az ember. S felmerült sokszor a kérdés az elmúlt években: de mi lesz a Tündérgrounddal? Ingatták a fejüket.

A legutolsó fellépés, amire ki lehetett tenni a Tündérground elnevezést, egy 2013-as goa fesztiválon, az Ozorán esett meg, de akkor már egy ideje túl volt az együttes a legaktívabb korszakán. Ezt már az ex-Ami az „újkultúr” pincéjében hagyott kanepéin üldögélve, a próba szünetében, kávé mellett beszéljük meg. A ház vezetősége támogatja ezzel a társaságot, hogy helyiséget biztosít számukra ezen a héten: ezt ezúton is udvariasan megköszönik.

Késő délelőtt verődik össze a banda, s ebédszünettel éjszakáig nyomják.

Most éppen az egyik legütősebb klasszikus darab, az About Istanbul van a soron, gyakorolják, finomítják, színesítik. A próbahét előtt az volt a tagok feladata, hogy odahaza vegyék át a partitúrát. Ennek sikerességéről kissé ironikus hangnemben értekeznek. Tény: „fénykorában” sem ez a zenekar volt a fő elfoglaltságuk, akkor sem ebből „éltek meg”. Talán ez is vezetett ahhoz aztán, hogy a tagok kezdtek kiesni: Szabó Lóránt ütőhangszeres például 2011-ben vált ki, mivel ő Belgiumban kezdte keresni a kenyerét. Most is onnan érkezett: méretes üstdobjait kombijában hurcolja magával. S néhány rekesz belga kézműves sört is, amelyből előszeretettel osztogat (ezúton is kösz!). Manapság hangmérnökként dolgozik, kevesebbet zenél: átkerült a gombok túloldalára. Ez a fellépés számára tulajdonképpen a nyári vakáció: együtt lehet a srácokkal, s azt csinálja, amit szeret.

Hangok, színek, hangulatok •  Fotó: Toró Attila Galéria

Hangok, színek, hangulatok

Fotó: Toró Attila

Persze ugyanez a többiekre is érvényes: úgy tűnik, tulajdonképpen ez a motivációja annak, hogy nem hagyták végleg elveszni a projektet.

Soha nem mondták ki, hogy feloszlott a zenekar, nem tettek le teljesen róla.

Tavaly nyáron a Csíki Jazzre kaptak egy konkrét meghívást, amit azonban az idő rövidsége miatt nem tudtak elvállalni. Aztán megszületett ez az új fesztivál, a Voice of Nature. Uzonkafürdőn rendezik augusztus 25–27. között, a „holland strandon”. „Sepsiszentgyörgyi fiatalok fejéből kipattant kezdeményezés, amely tavaly indult, de az idei kiadása számít a tulajdonképpen elsőnek.

Idézet
Ennek a rendezvénynek – a környéken élők hiányérzetére válaszolva – az a célja, hogy közelebb hozza az embereket a természethez”

– vallják a szervezők.

Tavasz óta tudják már, hogy ők lesznek ennek a rendezvénynek az egyik „sztárzenekara”, húzóneve. A folyamatosan a levegőben lógó terv, szándék ezzel megkapta a szükséges löketet – vázolja Szakál Attila basszusgitáros, akinek játékát az elmúlt években nem kellett hiányolja a közönség, hisz több csíki zenekarban is pengeti a húrokat.

Tökéletes alkalom és helyszín ez a Tündérground projekt újraindítására,

szögezi le Hompóth Arthúr dobos is. Úgy tűnik, benne a legnagyobb a késztetés arra, hogy feltámassza a zenekart: mint mondja, itt érzi azt, hogy alkot, hogy létrehoz valami különlegeset, valami újat.

A csíkszeredai Tündérfeszten AG Weinbergerrel •  Fotó: Iochom Zsolt Galéria

A csíkszeredai Tündérfeszten AG Weinbergerrel

Fotó: Iochom Zsolt

S miért a Voice of Nature? A természetközelisége miatt. Ami a zenekar nevében is benne van: tiszta magyarul tündérkert lehetne a fordítás, ami a banda erdélyiségére is utalás. A Tündérground ugyan instrumentális zenekar, nincsenek dalszövegei, de ha volnának, hiányoznának belőle a technikai, mesterséges fogalmak. „Már egy olyasmit se tudnék elképzelni Tündérground-szövegnek, hogy az első villamos elindult feléd” – érzékeltet Arthúr.

Gyermek- és kutyabarát fesztivál
2017-re már Erdélyben is oda jutottunk, hogy egyik fesztivál követi a másikat. A Voice of Nature úgy próbál teljesen más lenni ezek között, hogy a természetet helyezi fókuszpontba. A résztvevők saját tányérjaikból és poharaikból fogyasztják ételeiket és italaikat, ezzel is csökkentve a környezetszennyezést. A nappali programot a műhelymunkák, a rövid beszélgetések, a bemutatók és az előadások határozzák meg. A fesztivál teljesen gyerekbarát, hiszen külön programok és foglalkozások lesznek tartva számukra is. És az sem probléma, ha valaki a kutyáját hozza el – hirdetik a szervezők.

Kiderül amúgy, hogy próbálkozott a Tündérground a színtiszta instrumentalizmus feladásával, néhány próba erejéig énekhanggal is kísérleteztek, de valahogy nem érezték magukénak.

Valószínűleg azért – mondom én –, mert a felhasznált hangszerek és stílusok sokszínűsége egész egységet alkot, az üzenet sem hiányos.

A dalok címei kapaszkodót adnak, a dallamokban használt motívumok terelik a hallgatót, de a végső üzenet mindenkinek a fantáziájában szólal meg. S ettől jó, ettől más. S ez az üzenet pedig nem szöveges tartalom: sokszor inkább érzések, érzelmek, hangulatok. Színek, illatok, hangok.

Tündérfeszt, 2011 •  Fotó: Iochom Zsolt Galéria

Tündérfeszt, 2011

Fotó: Iochom Zsolt

Maguk a tagok is a zenei spektrum széles skáláját képviselik, így sok mindent hozzáadnak a közösbe. Boldizsár Szabolcsról például kiderült közben, hogy szólóban is igen tehetséges zeneszerző és előadóművész. Ő most inkább a dzsesszes vonalat preferálja. Kiadott saját lemezt, önálló produkciói voltak – egyikük például a Csíki Moziban –, zenét szerzett a Csíki Játékszín produkcióihoz. Ott, ahol a Tündérground billentyűsével, Bene Zoltánnal dolgozott együtt, aki a társulat zenei vezetőjeként keresi kenyerét. Ő tehát színházi zenével foglalkozott az elmúlt években: tud is róla beszélni bővebben. Hogy rég voltak azok az idők, amikor a színészek felvételre „plejbekkeltek” a színpadon. Hogy manapság a társulatnál saját a zenei feldolgozás, élőben hangzanak el a dalok. Na de ez egy másik cikktéma lehetne.

Az uzonkafürdői fellépésen az akusztikus és elektromos gitár húrjait Gáspár Álmos fogja szaggatni. Ő még a zenekar „eredeti” felállásának gitárosa volt, 2008-ig volt tagja a csapatnak. Így számára még hosszabb időszakot ölelt fel a „tündértelenség”. Azóta a sZempöl Offchestrából ismerheti a közönség. Amely szintén fellép majd Uzonkafürdőn, méghozzá pénteken, így Álmosnak két jelenése is lesz a fesztiválon. Akkoriban eredetileg azért búcsúzott, mert flamenco-tanulmányútra utazott Spanyolországba, így a Tündérground spanyolos beütéseit érdemes ennek tudatában élvezni.

A magyar (székely, csángó) „népies” vonal „képviselője” (a Tündérgrounddal kapcsolatban sok kifejezést nem pont eredeti értelmükben kell kezelni, ezért a sok idézőjel) Kelemen István hegedűs. Ő a Háromszék Táncegyüttes zenekarát gazdagította, játékának hitelessége megkérdőjelezhetetlen. Ő adja a tökéletes zárszót beszélgetésünkhöz: szerinte

űrt hagyott maga után a Tündérground, amelyet senki nem töltött be.

Mert a közönség ugyan ment tovább, nagy részét megtalálni például a sZempöl koncertjein, de az a stílus, az a hangulat, ami a Tündérgroundot jellemezte, lefedetlen maradt.

S hogy egyszeri jelenése lesz-e ez a fesztivál a zenekarnak? Erre a kérdésre nem tudják a választ. A mostani próbafolyamat viszont újjáépítheti az alapokat, mondja Szakál Attila. S ha úgy érzik, hogy minden klappol, ismét aktívvá válhat a Tündérground, jöhetnek további koncertek, netán új album is.

A Tündérground tizenhárom évvel ezelőtt talán idejekorán született meg. Eljött-e most vajon végre az ő idejük?

 

A Tündérground a Voice of Nature fesztiválon
(Uzonkafürdő, 2017. augusztus 25–27.)

Bene Zoltán – billentyűk
Boldizsár Szabolcs – fuvola, szaxofon, billentyűk, harmonika
Gáspár Álmos – akusztikus és elektromos gitár
Hompóth Arthúr Norbert – dobok, ütőhangszerek
Kelemen István Csaba – hegedű, dorong
Szabó Lóránt – akusztikus és elektromos ütőhangszerek
Szakál Attila – basszusgitár

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés