Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

08:47

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

07:57

Gyimesbükk ismét a pünkösdi összetartozás helyszíne lesz

22:41

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

21:02

A szépvízi tározó megcsappant vízszintje ellenére sincs veszélyben az ivóvízellátás

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Harmincezer tanár „tűnt el” az elmúlt hat évben – a hivatástudat önmagában nem elég

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Történetek, amelyek nem múltak el

Sokszor nem halunk meg, regény, Dánél Mónika, Tompa Andrea, Csíkszeredai Könyvvásár

„Szeretem azokat a szituációkat, mikor valaki valahonnan elmozgul”: két olyan ember találkozása is ilyen, akik nem egy helyről származnak, nem egy a gyökerük, de szoros az összetartozásuk

Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár

A Csíkszeredai Könyvvásáron is bemutatták Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényét, amely az erdélyi holokauszt feldolgozatlan történeteit és a női testet ért megaláztatásokat tárja fel. A szerzővel Dánél Mónika tanár, kutató beszélgetett.

Nagy Lilla

2025. május 09., 22:052025. május 09., 22:05

A bemutatón nemcsak a könyv rétegei, hanem a csend melletti történelmi traumák és elfeledett temetők is szóba kerültek – emberi sorsokon és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi kérdéseken keresztül.

Van, amikor egy könyv nem csupán egy történetet mesél el, hanem azt is, ami nincs, ami rejtve maradt. Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regénye egy ilyen könyv. Nemcsak a holokausztról, hanem az emlékezés lehetetlenségéről is szól. És a nőkről.

Azokról, akik gyakran nem gondolják, hogy az ő életük is érdemes a megírásra. Az írónő éppen rájuk kíváncsi.

A 10. Csíkszeredai Könyvvásáron Dánél Mónika kérdezte a szerzőt, a végére pedig egy olyan egész, kerek beszélgetés formálódott ki, ami éppen annyira rétegzett volt, mint a regény maga. Két ember találkozása volt ez, akik más gyökerekkel, más helyekről jönnek, mégis összetartoznak abban, ahogyan kérdeznek, figyelnek, emlékeznek.

Tompa Andrea számára az írás nemcsak irodalmi, hanem erkölcsi tett is. Mint mondta:

Két dolognak kell egyszerre történnie: nem szabad azonosulni sem az áldozattal, sem az elkövetővel. És este nem szabad holokausztnaplókat olvasni.”

Regénye női szemszögből követ egy életutat 1944-től 1992-ig, miközben kíméletlen pontossággal mutatja meg azokat a pillanatokat, amikor a test megszentségtelenítése nem az orvostudomány, hanem a hatalom eszköze lett.

„Sokszor próbáltam kapcsolódni ehhez a térséghez az irodalomban. Ennek a térségnek olyan erős a vallásossága, ami már kamaszkoromban feltűnt.”

Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár

A kötet egyik központi jelenete a bábaasszonyok pere – ahol női elkövetők végeztek megalázó vizsgálatokat más nőkkel. „A morálnak nincs neme” – hangsúlyozza Tompa, aki kutatásaiban egyaránt kereste az áldozatok és az elkövetők hangját. Sőt, nevükön nevezi őket. Mert ahogy az áldozatok emléke fontos, úgy az is, hogy felismerjük: a bűn gyakran női kezeken át is formát ölt, az elkövetőket is meg kell tudnunk nevezni.

A regény egyik hőse, Erzsi, nem beszéli a román nyelvet – hiszen székely –, ezért nőként azzal szembesül, hogy férje, a kolozsvári magyar tolmácsolja számára a világot. Ez a nyelvi kiszolgáltatottság különösen fájdalmas réteget ad az egyébként is súlyos tapasztalatnak.

Tompa szerint az irodalom a hiányokra mutathat rá.

Az irodalom olyan dolgokat tud megnyitni, amit valamiért kitöröltünk.”

A tér, a város, a történelem új fényt kap, ha a múltat nemcsak emlékezetként, hanem jelenként kezeljük. A hallgatásból felszínre kerülnek az elrejtett történetek – sokszor nőktől, akiket soha senki nem kérdezett meg. Így dolgozik az írónő. Felkeresi az elrejtett, elfeledett történeteket. Mint fogalmazott, „a nagy csöndben ha valaki egyszer megszólal, azt meg kell hallgatni.” Tompa épp ezekre a hangokra figyel. És ha a város közepén szobor áll, de egy magánterületen áll egy elrejtett temető, ő inkább az utóbbit írja meg. Azt, amit elfelejtettünk.

A regény címe – Sokszor nem halunk meg – arra is utal, hogy a múlt nem múlt el. Itt van. Velünk. Csak sokszor nem nézünk rá.

Könyvvilág