Szavak eredeti jóindulattal. Grecsó Krisztiánnal nyelvről, gyógyulásról

Életöröm jár. Az ember örül a perceknek, örül az utazásnak. Az, hogy sikerült meggyógyulnom, és ezáltal utazhatok, itt lehetek, nagyon nagy dolgok. Nekem egyébként is fura szembesülés Csíkszeredában lenni, mert életem különböző korszakaiban jártam itt. 1991-ben voltam először, majd 1992-ben, ebben a két évben néptáncosként, aztán már íróként tértem vissza. Ha az ember a régi ismerősökkel, a régi helyeken találkozik több év elteltével, az tükröt tart elé. Tulajdonképpen nekem egy énkereső túra is Csíkszeredába jönni, mert találkozok az egykori fiatalemberrel, azaz az egykori önmagammal, de azokkal is, akiket itt ismertem meg, és szeretek. Itt vannak azok a jó nevű, középgenerációs írók – Fekete Vince, Lövétei Lázár László és még sorolhatnám –, akikkel együtt bohóckodtunk az elején. Az ember az pályakezdésre jobban is emlékszik, azok az évek jobban belénk égnek, hiszen akkor jelennek meg az első verseink, és még úgy érezzük, a világ múlik rajtuk.

– Egy nagyon nehéz időszakon van túl. Mi segített talpra állni, tovább lépni?

– Kicsit olyan, mint amikor az ember hosszú távra elutazik, kiszakad az életéből. Elkerül fél évre valahova, és ezzel megszakad egy folyamat, aztán meg megpróbál visszahelyezkedni a korábbi életébe. Ezek az élethelyzetek is ilyenek, mint egy nagy elutazás. Villámgyorsan megy tovább az élet az ember nélkül, minden tökéletesen működik. Egyébként sem gondoltam magam pótolhatatlannak, de hogy ilyen gyorsan megy minden a maga útján, az alázatra szoktat. Aztán szépen lassan ebbe meg kell próbálni visszailleszkedni, nyilván úgy, hogy vigyáz az ember az egészségére, de próbál a feladatoknak is teret adni, próbálja elvégezni a munkát.

Én is úgy érzem, hogy ez előttem áll, és valamilyen módon biztosan elő fog még kerülni.

– Az olvasó számára is fontos lehet.

– A sorstársaknak talán jelent valamit. Énnekem is nagyon sokat jelentett, amikor ilyent láttam. Nekem mindenféleképpen azt üzente, hogy nem szégyen gyöngének lenni, és ami velem történt, az nem az én hibám.

Miért én, mit csináltam rosszul, hol van a baj? El kell ezeket engedni. És utána azt az üzenetet kell eljuttatni azoknak az embereknek, akik hála az égnek nincsenek ennek a közelében, hogy aki odakerült, semmiért sem hibás. A jó Isten nem osztogat cukorkát meg virgácsot. Az a Mikulás.

– Amikor korábban a székelyföldi látogatásairól mesélt, csodálattal beszélt arról, hogy milyen sokszínű a magyar nyelv, a magyar kultúra. És hogy mifelénk ez még jobban tetten érthető.

– Én ezt nagyon élvezem és szeretem. Ezt a sokszínűséget, hogy ennyi arca meg színe van, ne szégyelljük, örüljünk neki. Erre a gazdagságra vigyázni kellene, ne csináljunk belőle valami homogén dolgot.

Azért alakul ilyen aktívan, mert minket képez le, minket tükröz, és az, hogy Magyarországon ennyire sok szóra negatív, pejoratív értelem rakódott, az sajnos nem jelent jót. Az nem öröm. Adja az Isten, hogy ez visszaforduljon. Jó itt úgy hallani a szavakat, hogy megmaradt bennük az eredeti jóindulat. Ez nem föltétlenül a nyelvjárási vagy a hangsúlybéli különbséget jelenti, hanem tényleg világképbéli különbséget, amit a nyelv sokatmondóan tükröz. Irigy is vagyok, és tetszik is.