Hirdetés
Hirdetés

Sorsokból hímzett színházfüggöny

A világon egyedülálló színházfüggöny készül a Nemzeti Színház színpadára: a 167 négyzetméteres textilbe szerte a Kárpát-medencében 94 hímzőasszony 64 magyar tájegység motívumait ölti bele.

Péter Beáta

2025. augusztus 22., 17:052025. augusztus 22., 17:05

Tizenkét életfát álmodott meg a Nemzeti Színház új, vélhetően őszre elkészülő nagyfüggönyére Kustán Melinda textiltervező iparművész. Egyedi koncepciójának megalkotására a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila kérte fel még 2018-ban. A nagyszabású projekt 2019-ben indult, a megszólított hímzőasszonyok pedig szívvel-lélekkel kapcsolódtak be.

Idézet
A csoda attól lesz, ahogy visszük a Kárpát-medencébe a különböző településekre a függöny darabjait, és ahogy asszonyok a saját alkotóerejükkel megtöltik a rajzaimat

– hangsúlyozta Kustán Melinda.

Gondos kézzel öltögette a mintákat több székely asszony is Székelyföld különböző helyszínein, mi Székelyudvarhelyen Csathó Kunigundához látogattunk el.

Hirdetés

„Nekem ez egy lelkigyakorlat. És ebben lényegében megnyugszom, nekem a napi munka után ez a megnyugvás” – magyarázta a hímzéshez való viszonyáról. Arról, hogy részt vehet a nemzeti összetartozás függönyének az elkészítésében, így fogalmazott:

Idézet
Számomra ez felemelő érzés. És gondolom, másnak is az lesz, aki ezt összerakva, összevarrva látni fogja.

Ez több mint egy függöny, ez egy hatalmas összefogás eredménye – véli Bander Hajnalka projektvezető, a Nemzeti Színház munkatársa. „Ezek a hímzőasszonyok belevarrják a sorsukat” – mondta mosolyogva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 09., szerda

TikTok-generáció az iskolaudvaron – így öltöznek a mai kamaszok

Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.

TikTok-generáció az iskolaudvaron – így öltöznek a mai kamaszok
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Nem lehetetlen küldetés: magashegymászás negyven fölött, kezdőként

Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.

Nem lehetetlen küldetés: magashegymászás negyven fölött, kezdőként
2026. szeptember 05., szombat

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén

Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén
Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén
2026. szeptember 05., szombat

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén

2026. szeptember 02., szerda

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához

Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes

Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes
2026. augusztus 28., péntek

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka

A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka
2026. augusztus 28., péntek

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét

A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat

A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
2026. augusztus 16., vasárnap

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén

Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén
Hirdetés