Ragnar és fiai: viking kalandok középszerűen

A hatodik és egyben utolsó szezonja előtt álló sorozat az első évadaiban a nagyravágyó és uralkodója árnyékából kitörő Ragnar, felesége Lagertha, testvére Rollo és hű szövetségesük, Floki, a legendás hajóépítő felemelkedését mutatja be

Mivel a sorozat nem csupán éveket, hanem évtizedeket mutat be a kora-középkor Észak és Nyugat-Európában zajló történéseiből, így nem meglepő, hogy hatalmas léptekkel haladnak a szereplők a történetfolyamban, amelyben

Míg az első három évad tíz részben (az első évad kivételével, mert az 9 epizódból állt) mutatta be kedvenc vikingjeink történeteit, addig a negyedik évadtól a készítők úgy döntöttek, hogy húsz részesre duzzasztják a szezont, amit két etapban mutatnak be: az első tíz részt ősszel, a többit pedig tavasszal.

A több játékidő csak mennyiségi ugrásnak számított, hiszen a sorozat minőségén egyértelműen nem javított: elnyújtottabb, lassúbb lett a cselekményfolyam, unalmasabbá vált a történet, amely hosszabb időintervallumokat dolgoz fel. Az idő múlását főként a szakáll meghosszabbításával és a változatosabbnál változatosabb frizurák révén ábrázolták a kitűnő munkát végző maszkmesterek és sminkesek.

Itt jutottunk el a sorozat igazán gyenge pontjához: a nagyon egyszerű nyelvezethez és a hihetetlenül suta motivációkhoz: olyan egyszerűen árulják el egymást, és úgy szövetkeznek újból a szereplők, mintha csak a sült ürücombot fogyasztanák a tűz mellett, ennél komplexebb pedig nem igazán lesz a történet, ami tulajdonképpen csak újabb szereplők újabb, hasonló motivációkkal megalapozott cselekedetei révén ismétlődik.

A vikingek szövetségre lépnek, elárulják egymást, harcolnak, kibékülnek, majd újból elárulják egymást, és ez így megy, míg mindenki meg nem hal. Pont, mint a valóságban. És emiatt lesz középszerű ez a sorozat, mert

Míg Ragnar hódításai, birodalmának belharcai, a karakter vívódásai kellőképpen érdekesnek bizonyultak, épp olyan unalmassá válik fiai bosszúhadjárata és rivalizálása a negyedik és ötödik évadban, Floki ötödik szezonos mellékszála pedig kész kínszenvedés: simán meglehetett volna a sorozat az első izlandi telepesek túldramatizált története nélkül is.

Itt kanyarodhatunk vissza a Trónok harcához, hiszen ha ez a kiszámíthatatlan fordulatokkal, sokkoló karakterhalálokkal és nagyvászonra kívánkozó csatajeleneteivel nem lenne, akkor minden valószínűség szerint a Vikingek egy kissé suta, de grandiózus, párját ritkító tévésorozat lenne, így azonban elvész a középszerűség mocsarában, hiszen akaratlanul is hasonlítjuk a „nagy testvérhez”, amihez tényleg nem képes felérni.

Mindezek ellenére azonban mégis tud valamit, ha évadról évadra visszatérünk, hogy a skandináv népség újabb és újabb hódításaira kíváncsian indítsuk el képernyőnkön a Vikingek történetét. Ezt jövőre már utoljára tehetjük meg, amikor a két részre osztott hatodik évaddal kénytelenek leszünk örökre búcsút venni Ragnar fiaitól.