Péter László: a tánc az életre nevel

Egy mappából néhány lapot vesz elő, amelyekre valamikor feljegyezte, hogy hány országban, hány településen táncolt, kik voltak a táncmesterei, milyen műsorokban vett részt, hány műsort koreografált, és hol, milyen táborokban, csoportokat oktatott. Gyorsan számvetést készítünk, közel ötven műsorban volt látható, és több mint negyvenfajta táncot ismer, jár.

Úgy véli, csakis az elhivatottság visz előre valakit egy ilyen úton, mert táncosnak lenni nem könnyű. „Ez valóban egy életforma, hivatás, ezt nem lehet úgy venni, mint egy fizetett állást. Ha ezt választod, akkor vagy csinálod rendesen, vagy nem csinálod. De ez minden szakmában így van. S ha rendesen s jól akarod, akkor érdeklődsz utána, gyűjtesz, kíváncsiskodsz, tanulsz. Amikor már tíz éve táncoltam, azt hittem, milyen sok táncot tudok. Amikor húsz évet táncoltam hivatásosként, azt éreztem, hű, milyen kevés táncot tudok. S még mennyit nem tudok.

„Édesapámnak a második unokatestvére volt Kosz Szili bácsi. Voltak földjeink imitt-amott Szeredában is, a focipálya hátánál, mindenfelé, s örökké ő szántott nekünk. Amíg a lovak pihentek, addig én kellett beálljak a táncba. Amíg otthon apjáék reggel kávéztak, én muszáj volt járjam. Mondta Szili bácsi, hogy »ebben a gyermekben annyi energia van, jön utánunk egész nap, a lovak előtt is, ezzel valamit kezdeni kell«. A lovak örökké rúgták meg a bokámat, mondta Szili bácsi, hogy ne eléjük álljak, hanem közéjük. Aztán otthon a konyhában is örökké táncoltam. Gyermekkoromban a nagyszülőknél nevelkedtem Zsögödben, de Szeredában laktunk a szüleimmel. A pionírház a Jégpálya negyedben volt, aztán elköltözött a Petőfi utca végébe, Szili bácsi tanított ott táncolni, majd Jób Levente volt az oktatóm. 1985-ban érdekes változás jött, már kilencedik osztályosok voltunk, és a leánytáncosok mentek a régi Hargita együttesbe, a fiú táncosok jöttek a Ballada együttesbe, ide a művelődési házba.

Az együttes megalakulásakor – akkor még Hargita Állami Székely Népi Együttes néven – párhuzamosan táncolt a régi Hargita együttesben is 1995-ig. Közben pedig fiatalokat tanított táncolni. Olyan pont is volt az életében, amikor úgy érezte, hogy fel kell adni, tovább nem csinálja. Első alkalommal akkor, amikor az együtteshez került, mert nem tudta, milyen lesz az, ha nem úgy táncolhat, ahogy ő akar, hanem valaki más „dirigál”. Az utóbbi években pedig két alkalommal is műtötték a térdét, akkor az a kérdés foglalkoztatta, mi lesz, ha nem épül fel.

Az évek során sok tánccsoportba hívták tanítani, 1998 januárjától 2002 szeptemberéig tánckarvezető volt az együttesnél, több műsorban mint koreográfus is részt vett. 2016-ban magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át.

„A legszebb pillanat az volt, amikor a második műtét után megkaptam a magyar államtól a Magyar Arany Érdemkeresztet, Budapesten vettem át. Mondta az asszony, meg vagyok bolondulva, hogy ilyen lábbal elindulok. Mondják, hogy az az anyaország, nekem ez az anyaföld. Annak idején, a 90-es években lett volna lehetőségem a Magyar Állami Együttesben táncolni, de azt mondtam, ha mindenki elmegy, ki marad itthon? Nekem itthon volt dolgom, mentem egyik csoportba s a másikba tanítani.”

S ha nem ezt a pályát választja, mivel foglalkozott volna? – teszem fel a kérdést. „Akkor is néptáncos lettem volna” – vágja rá kacagva. „Kárpitosságot végeztem. Szeretem a falusi életet is, imádok barkácsolni. Mindegy, csak ne üljek egy helyben, tétlenül. A néptáncosnak a legnagyobb büntetése, ha nem csinálhat semmit. Ennél rosszabb nem kell. A néptáncosnak ez a legnehezebb a világon. Életre nevel a tánc, a tisztelet megadásra, a tudáséhségre. Teljesen más helyzetben vagyunk, mint a mai fiatalok. Amíg ők a mai világban felvételekről tanulják újra ezeket a táncokat, a szokásokat, hagyományokat, olvasmányok után, mi megéltük. Mi felültünk a buszra, vonatra, elmentünk egy széki bálba, Mezőségre, Kalotaszegre.

Mint mondja, úgy érzi, hogy ő megtette a magáét. Aztán, hogy mit hoz a jövő? Azt eddig is Jóistenre bízta, ezután is ezt teszi.