Nem csak énekes, dalszerző is Vizi Imre. Az eurovíziós dala is saját szerzemény, a beteljesületlen szerelemről szól
Fotó: Forrás: Vizi Imre
Bejutott az Eurovízió romániai szakaszának válogató elődöntőjébe Vizi Imre. A marosvásárhelyi énekes a nemrég kiadott, Sparrow című dalával jutott a legjobb 45 közé. A beteljesületlen szerelemről szóló dal nem egy tipikus eurovíziós alkotás, Vizi azonban azt reméli, hogy mégis eljuthat vele Torinóba, a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztiválra.
2022. január 06., 17:062022. január 06., 17:06
2022. január 06., 17:122022. január 06., 17:12
A közkedvelt erdélyi magyar énekes, dalszerző a nemrég kiadott Sparrow című dalával nevezett be az országos versenybe, amellyel a zsűri több mint kétszáz romániai előadó közül válogatta be a legjobb 46 közé. A Liget megkeresésére az énekes elmondta: dala a beteljesületlen szerelemről szól.
„Szerintem mindannyian voltunk olyan helyzetben, hogy ott van az a szeretett személy előtted, de nem érhetsz hozzá, nem szólhatsz hozzá, vadulsz meg érte, de nem tehetsz semmit.
Én ezt az érzést szerettem volna megfogni ebben a dalban, persze egy zenész szempontjából, aki dalokat ír. Én azt mondom a refrénben, hogy próbáltalak kiírni az életemből, de te folyamatosan visszajössz” – fogalmazza meg Vizi Imre.
Alkotásáról elárulta azt is, hogy nem egy vidám dal, de nem is szomorú, inkább egy keserédes, nosztalgikus hangulatot szeretett volna megfogni.
„Én nem írok Euróvízióra dalt, csak akkor írok dalt, ha mondanivalóm van, ezt is novemberben adtam ki, s amikor megláttam a felhívást, akkor hirtelen felindulásból döntöttem úgy, hogy beküldöm” – mondja Vizi. „Én azon is dolgozom, hogy adjak valamit az embereknek, ne csak azt mutassam meg, hogy ki tudom énekelni a magas C-t, mert ha nincs üzenet, akkor az csupán cirkuszi mutatványnak számít.” Hozzáteszi, vannak bizony tipikus eurovíziós standardok, amelyeknek igyekeznek megfelelni a dalszerzők, ő nem tudja a saját daláról eldönteni, hogy mennyire eurovíziós, de mivel történt már meg, hogy egy portugál srác egy igazán „antieurovíziós” dallal nyerte meg a dalfesztivált, reméli, hogy ő is eljuthat ezzel a dallal Torinóba, a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztiválra.
Vizi számára azonban a neheze csak most következik: egyelőre a TVR honlapján és Facebook-oldalán lehet ismerkedni a 46 dallal, majd lesz egy szavazás: február 9-én 20 órától február 10-én 20 óráig lehet voksolni. A közönség öt dal továbbjutásáról dönthet, a zsűri pedig további 15 dalt választ majd ki. Az elődöntő pedig február 12-én egy tévéműsorral zárul, amelyben a zsűri kiválasztja a nagydöntőbe jutó tíz dalt. A verseny utolsó felvonására március 5-én kerül sor, amikor is kiderül, hogy ki lesz Románia képviselője a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztiválon, Torinóban.
Vizi Imre elismeri,
„2008-ban egy boltban dolgoztam itthon, ahol megloptak, akkor elhatároztam, hogy elmegyek ebből az országból, s elmentem Olaszországba azzal a céllal, hogy kiköltözzek oda. Bementem egy boltba telefont vásárolni, de azzal szembesültem, hogy nem akarnak kiszolgálni a román személyim miatt. Éppen Torino mellett laktam. Azt szeretném megmutatni, hogy ők nem akartak kiszolgálni engem, de én az eurovíziós színpadon térek vissza” – osztotta meg velünk történetét Vizi Imre.
Az énekes 2014-ben részt vett már a romániai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében a Kind of Girl című szerzeményével, ahol a zsűri pontjai alapján második helyezést ért el.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!