
A Kasabian a Sziget Fesztiválon 2010-ben
Fotó: Katona Zoltán / archív
Eltelt a nyár fesztiválok és más tömegrendezvények nélkül, pedig húsz-harminc éve meghatározó dolgok ezek az életünkben. Sziget, Balaton Sound, Volt, Fezen, EFOTT, Fishing on Orfű, Bánkitó, Hegyalja, a hazai nagy nevek pedig a Double Rise, az Awake, az egykori Félsziget és a Székelyföldi Rockmaraton, a „minden-is-egyszerre” Tusványos és sokan mások. Mit hagytunk ki? Szubjektív fesztiválnosztalgia egy negyvenes embertől, aki jó húsz éve igyekszik előfordulni itt-ott.
2020. szeptember 11., 18:122020. szeptember 11., 18:12
Ha a homoródi diáktalálkozókat is fesztiválszámba vesszük (1992 és 1996 között négy ilyen rendezvény volt a mai tábor helyén), akkor elmondhatom, hogy majd harminc éves a fesztiválkultúrám – a kilencvenes évek végétől kezdve nem telt el olyan év az életemből, hogy legalább egy, főleg zenei fesztiválra ne mentem volna el, de sok olyan év volt, hogy kettő, sőt három ilyen rendezvényre is el tudtam menni. Nem tartok vagy soha nem tarthattam, tartottam ott, mint egyesek, akik júniustól augusztusig gyakorlatilag szinte minden belföldi és magyarországi, sőt nyugat-európai fesztiválon részt vettek-vehettek, de ilyen embereket is ismerek. Egyeseknél nyáron életforma a fesztiválozás: őszre már annyi karszalag gyűlik össze a csuklójukon, hogy már-már akadályozza őket az evésben, fogmosásban és egyebekben, de mégsem vágják le.
A Subways a 2012-es Sziget Fesztiválon
Fotó: Katona Zoltán / archív
Számomra a Sziget Fesztivál az egyik nagy etalon, nemcsak azért, mert ott világsztárok is koncerteznek (az évek során olyanokat láttam ott kedvenceim közül, mint a R.E.M., a Muse, a Killers, a Placebo, a Pogues, a Cure, Iggy Pop, Fink, a Kasabian és sokan mások, sorolhatnám végeláthatatlanul), hanem valahogy az, hogy a mindenkit a barátodnak tartasz, pedig sokszor nem is ugyanazt a nyelvet beszélitek. Mindig csodálkoztam, hogy olyanok mondják, hogy „nem mennék soha a Szigetre!”, akik soha nem voltak ott...
A társaság megszűrődik, úgynevezett fesztivállatot, tehát tarháló, potyázó ember, kirívó viselkedésű, agresszív barmot csak tényleg nagyon-nagyon keveset látsz. Eldobott szemetet mondjuk meglehetősen sokat, de ha tudsz alkalmazkodni és nem szisszensz minden kis szilánkhoz (üveg rég nincs a fesztiválokon egyébként), akkor csodálatos, felejthetetlen tud lenni a fesztivál, ha meg a hibát keresed mindenben, akkor magadra vess.
Egy jó fesztivál ápol, eltakar és összehoz, ahogy szoktam mondogatni, illetve megmarad és visszacsábít minden évben, illetve újabb és újabb élményekkel gazdagít, egy idő után pedig életérzés lesz, amit nem tudsz kitörölni később se, s nem is akarod.
A Fishing on Orfű egy családbarát fesztivál volt már 2010-ben is
Fotó: Katona Zoltán / archív
Nem túl nagy fesztivál, de nekem a szívemhez nőtt (az eddigi tizenkettőből nyolc alkalommal jártam ott!) a Pécs melletti Fishing on Orfű fesztivál, amit talán nem véletlenül neveznek Magyarország legbarátságosabb fesztiváljának. Főleg az alternatív rockzenekaroké ott minden színpad (nekem is ezek a kedvenceim...), távol a nagyváros zajától, a több tízezres tömegű fesztiváloktól, kitalálója és házigazdája Lovasi András (Kiscsillag), valamint Rátgéber László kosárlabdaedző. Házibulis, barátok közötti fesztivál, amelynek elnevezése egyébként a Kiscsillag együttes egyik száma az első lemezről. Az évek során a Kiscsillag mellett rendszeresen meg lehetett nézni a Quimby, a Pál Utcai Fiúk, a Hiperkarma, a 30Y, az Esti Kornél, a Heaven Street Seven és mások koncertjeit, mi több, ezen zenekarok többsége is mindig hangsúlyozta, hogy ezt a fesztivált szeretik a legjobban. Ott valami nagyon el van találva.
Nagyon különlegesnek és talán legeredetibbnek tartom a szintén Pécs melletti Ördögkatlan Fesztivált, amely igazából nem rockfesztivál, nem filmfesztivál, nem is színházi fesztivál, de mégis kicsit mind így együtt. Nem úgy kell elképzelni, mint egy szigorú, kötött programú valamit, ugyanis ott simán előfordul, hogy a gyerekek csendesen rajzolgatnak egy épület falára, miközben anyu meg apu éppen művészfilmet néz elmélyedve, vagy bort iszik a pincesoron. Átlagéletkorban is különleges, hiszen idős, sőt nagyon idős embereken is látni a fesztivál-karszalagot, s azt is, hogy Budapestről vagy még messzebbről jöttek a színházért vagy népzenéért, borért vagy csak a napraforgós csónak (a fesztivál jelképe) fílingért.
Az Anna and the Barbies a Fishing on Orfű nagyszínpadán 2014-ben
Fotó: Katona Zoltán / archív
Idehaza Homoróddal kezdődött minden, aztán 2002-től a Szejkefürdői Rockmaraton és a Félsziget voltak az állandó pontok a nyárban – napjainkban már a Tusványoson folyik tovább egy erdélyi fiatalnak a hasonló szellemiség, ám utóbbi valahogy még is más, mert nem feltétlenül a zene az első benne. A néhány éve működő Double Rise vagy az Awake, illetve a Vibe is az élő zenét viszi tovább, még akkor is, ha már műsorukban az elektronikus zene egyre nagyobbat (sőt a jóval nagyobbat) hasít ki – s akkor még nem beszéltünk az Untoldról vagy az Electric Castle-ről.
Koncertre váró tömeg az orfűi domboldalon
Fotó: Katona Zoltán / archív
Szóval az az érzés, amikor többezredmagaddal egymás hegyén hátán üvöltöd a Szőkített nőt, kisárgult fűben járva iszod a műanyagpoharas sört vagy a „sétálófröccsöt”, reggel hamburgerrel kezdesz, a kávé eszedbe sem jut, csak az a csaj, akivel a tegnap estét töltötted és akinek a sátrából leléptél hajnal felé...
Mert minden fesztiválok üzenete egy kicsit ez, hogy az ember szabad. Vagy legalábbis nagyon annak érzi magát.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!