Megtalálni a saját történeteket

„Számomra nagyon személyes ez a történet, mert én is egy zsidó közösségből származom, noha ez nem volt olyan zárt közösség, mint a darabban megjelenő. Piatra Neamț-on (Karácsonkőn) születtem, az anyai nagyszüleim Târgu Neamț-iak (Németvásár), az apai nagyszüleim bákóiak.

De folyamatosan ott volt a törekvés arra, hogy megőrizzék a kulturális identitásukat, nem feltétlen a vallási identitást. Ezért is személyes ez a történet, mert visszaemlékszem a gyerekkoromból, hogy

– magyarázta a rendező.

„Ez az a pillanat, amikor már nem bírja. Felmerül tehát, hogy meddig lehet a határokat feszegetni? Napjainkban minden közösségben, ahol értékek, tradíciók és szokások vannak, felmerül a diskurzus: a 21. században vagyunk, (de a korábbi századokban is mondták),

De az egyéni identitás milyen mértékben alapszik a közösségi értékeken? A közösségi értékek fontosak az egyéni identitásnak, vagy sem? Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs válaszunk, de mindezt az előadás felmutatja a Tevje és a lányai története által. De több rétegű ez a történet. Mert ott vannak a tradíciók, szokások és az értékek, amelyeket az eltűnés fenyeget. De ott van a közösség is, amelyet kiutasítottak, elzavartak a saját földjükről. Nagyon aktuális a darab.

– ecsetelte a darab aktualitását a direktor.

Nagyon érdekes, hogy a magyar nyelvű színházakban erőteljesebben jelen van ez a műfaj, mint a román nyelvű teátrumokban. Talán amiatt is van ez, mert a magyar ajkú színészek alaposabb ének- és táncképzésben részesülnek, úgy tűnik, hogy sokkal felkészültebbek fizikailag is ezekre. Remélem, hogy a román sziniiskolákban is figyelni fognak ezekre. Van képzés, de nem elégséges.

Ha egy ilyen színház egy erősebb finanszírozást kapna, abszolút a romániai színház élvonalába tartozna, és nemcsak. Ezzel a társulattal bámulatos előadásokat lehet csinálni, ha van rá anyagi kapacitás is” – mondta el Șimșensohn. Hozzátette: azt látta, hogy a színház törekszik a repertoár változatossá tételére, hogy különböző műfajú darabokat tűz műsorra,

Nagyon érdekes tapasztalat volt. Olyan rendező vagyok, aki aprólékosan dolgozom minden egyes szó árnyalatán, jelentésén. Például, a színházban a szöveg közötti csend is nagyon fontos, az, hogy mikor tart szünetet a színész, hogy hol vannak a hangsúlyos részek. Számomra ez az első alkalom, hogy más nyelvű előadást rendezek, mint a román. Sokat segített, hogy a színészek értik, beszélik a román nyelvet” – avatott be a rendező a próbafolyamatba.

A rendező kiemelte, hogy a színház, akárcsak más művészeti formák, a lélek, a szellem tanítója és egyfajta terápia, amelynek átalakító szerepe kell legyen, és amely által nemesedik a lélek.

Ugyanakkor az, hogy jelzéseket adjon és fontos, akár súlyos témákról beszéljen. Sok néző azt mondja, hogy nem akarja a színházban is azt látni, amit az utcán, nem akarja azt a beszédet hallani. Ezt is megértem, de nem feltétlenül tudom elfogadni. Azt hiszem, a színház, ha jól csinálják, tükröt tart nekünk. Akkor a színház megmutatja, hogy milyenek is vagyunk. Másképp kell kimennünk a színházból, mint ahogy bementünk.

– zárta a beszélgetést Erwin Șimșensohn.