
A Love To Dance Egyesület táncosai mindannyian részt vesznek a jövő évi világbajnokságon
Fotó: Molnár Enikő
Jövőre az Amerikai Egyesült Államokba utazhat a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a Love To Dance Egyesület húsztagú társulata. A Bukarestben szervezett novemberi elődöntőn elért kimagasló eredményeiknek köszönhetően kijutottak a Los Angeles-i világbajnokságra, ez viszont egyénenként több ezer lejbe fog kerülni, így a tánccsapatnak minden támogatásra szüksége van.
2023. december 29., 13:482023. december 29., 13:48
A sepsiszentgyörgyi Love To Dance húsz táncosa összesen három kategóriában nyerte el a zsűri elismerését a sportág legnívósabb, World of Dance nevű táncversenyén.
A megmérettetésen összesen 11 ország vett részt,
Molnár Enikő koreográfus és a csapat oktatója kérdésünkre elmondta, hogy
Ráadásul a korosztályok összevonása is nehezített a versenyzők helyzetén, a 6 és 18 év közötti fiatalok közül kicsik és nagyok egyaránt riválisok voltak. Az oktató hozzátette, hogy
Éppen ezért a Mega Crew, amelyben összesen húszan alkotnak és a Onebeat, amelyben csupán heten, egymással is versenyeztek a bukaresti elődöntőn.
– fogalmazott a koreográfus.
A csapat produkcióit minden fellépésen és versenyen elismerő taps kíséri
Fotó: Molnár Enikő
Molnár Enikő szerint azonban a világszintű versenyre kijutni éppen olyan drága, mint amilyen álomszerű. A számítások szerint a kiutazásra, regisztrációs és egyéb díjakra, szállásra, étkezésre, vízumra legkevesebb 8000 lejjel kell készülniük a tagoknak egyenként.
– részletezte az oktató, aki most azon dolgozik a lányokkal, hogy minél hamarabb összegyűjtse azt a kezdő összeget, amivel az elkövetkezendő pár hétben ki tudják fizetni legalább a repülőjegyeket és vízumot, hogy bebiztosíthassák maguknak az utat.
– hangsúlyozta Molnár Enikő és hozzátette, hogy gyakorlaton túl most anyagi segítségre is szorul a csapat, hogy valóra váltsanak egy régi álmot.
Külföldi oktatók bevonásával két vadonatúj tánccal készülnek az amerikai megmérettetésre, ahol az utolsókig küzdeni fognak a lehető legjobb helyezésért. A társulat éppen ezért a legkisebb hozzájárulásért is hálás a támogatóknak.
Akik szeretnék segíteni a lelkes táncosokat abban, hogy Háromszék hírét egészen az Egyesült Államokig vigyék, adományozhatnak a Love To Dance Egyesület bankszámlájára: IBAN RO38BRDE150SV33859641500.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.
Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.
Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.
szóljon hozzá!