Keresztmalac, avagy a kegyelem felemelő ereje

„Van egy saját fórumom, nem vagyok kiszolgáltatott senkinek, se pártoknak, se projekteknek, se pályázatoknak, még a saját püspökömnek sem. Ez egy belső szabadságból indult, és valahol a háttérben – akár szándékosan –, ezzel is evangéliumot szeretnék hirdetni. Az is motivált, megerősített, késztetett, hogy a mai irodalmunk történetei, legjobb novellái is valahol leragadnak az erőszak, a bűn, a trágárság, a rossz pocsolyájában. Miközben remekművek. Na, de mit üzennek? Itt akadtam el. Hogy én a magam számára hívő emberként, székely emberként, székely katolikus magyarként nem tudom hová tenni, mert az én meggyőződésem, történelmem, hitem, egyházam, a sejtjeim mást diktálnak. És ez a hiányérzet nagyon sok novella esetében előjön. Miközben rengeteg pozitív példa is van, hála Istennek. Kortársak is, de klasszikusok is.”

Kifejtette, egy jó novellának íve van, szépsége, visz magával, és észre sem veszi az olvasó, hogy elvezet valahonnan valahová, és megvilágosodik. Más emberként teszi le és lép tovább. Elindít valamit benne, akár döntést is befolyásol, és lassanként visszahat rá.

„Egy csomó történetet eltemetünk, a sírba viszünk, elfelejtünk, jön a hétköznapi gond, a kötelesség, lenyomjuk, elföldeljük. Miközben egy kicsit csiszolva gyémánt lenne. Egyik íróbarátomtól, Czakó Gábortól hallottam, aki nagyon sokat hatott rám az elmúlt években Ferencz Imre mellett, főleg egyházi, lelki értelemben, hogy

Elmondta, a kötetben három vonulatot lehet megfigyelni: az egyik a papi, a másik a család, és a székely. De ezek átjárják egymást, mert székely papról, székely családról is van szó, vagy tanítóról, aki Székelyföldre került. Rengeteg önéletrajzi vonatkozást is igyekezett belecsempészni. Egyfajta visszatekintést is ez a saját és a közössége, egyháza, népe, faluja életére. Hisz abban, hogy azzal, hogy ezeket megírta, kiírta magából, nemcsak hogy átmentette a jövő nemzedéknek, hanem hogy az igazság magva is változatlanul értékkel fog bírni a jövőben is. Sok nyers példánya szokott lenni egy-egy írásnak, igazítja, játszik a szavakkal, a legmegfelelőbb árnyalatokat keresi.

„Nekem ez egy tanulási folyamat, játék is, szenvedélyes játék, ami a papi szolgálatnak a szerves része lett, de ugyanúgy ott van a székely énem, a papi énem, a hívő énem ebben. Nem is tudom, és nem is akarom kiszakítani ezt magamból, vagy ettől függetleníteni az írást, mert hiszem, hogy épp ez a többlet. Vannak olyan irodalomkritikai felfogások, nézetek, hogy a környezettől, a hivatkozási alaptól függetlenül önmagában is meg kell állja a helyét a mű. Ezzel egyetértek, de ugyanakkor úgyis ott van az írónak a lelke, az énje, a neveltetése, a vérmérséklete, az érzései. Valahol magát írja bele. És ez nem baj, mert ettől hiteles, ettől sajátos és ettől lesz összetéveszthetetlenül más, mint a másik. Mert a Jóisten kertjében sok virág van, és elférnek egymás mellett.”

És hogy mi az a malter, amely összeköti ezeket az írásokat? A legtöbb végkicsengésnél a kegyelem felemelő ereje, az, hogy a főhős bizonyos esemény hatására inkább erre billen – válaszolja. „Tehát nem maradt a sárban, a bűnben, a megkísértett, lecsupaszított sátáni rabságban, hanem hallgatott a megváltó szóra, megfogta a Megváltó kezét. Ezt továbbra is szeretném belevarázsolni a művekbe, mert hiszem, hogy attól függetlenül, hogy emberek vagyunk, és nem délibábokat kergetünk hívőként sem, de mégis a jónak győznie kell. Egyszerűen a megváltásból kifolyólag is.

A profán megtérés a közös szál ezekben a novellákban – hangsúlyozza Péter páter. Hogy akármilyen gubanc adódik, akármilyen drámai esemény, ez ráfordítja a transzcendens lényegre a szereplőt. És még ha nyitva is hagyja a kérdést, következik belőle, hogy innen már jobb lesz.

„Tehát ő megjárja a poklok poklát. De nem vádolhatnak azzal sem, hogy a fellegekben járok, csak a szépet akarom megmutatni, és a másik részt eltakarni. S még csak azzal sem, hogy túltolom az üdvözülést, az igazságtételt, és így minden meg van oldva. Nincs, mert az Istent, a hitet, a tanítását, élményét azt a mindennapi életben tapasztaljuk meg, és az lendít át. Tehát én úgy próbáltam megfogalmazni, hogy a hőseim ezt vissza tudják adni. Ők látják a lényeget, és ez már egy misztikus látás.