
Fotó: Pinti Attila
Filmet rendez, ír, énekel – hogy csak a főbb tevékenységi területeit említsük. A sokoldalú, fiatal alkotó az elmúlt hetekben két rangos elismerésben is részesült: Mari című vizsgafilmjéért a Kassai Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Fiatal Filmes díját nyerte el, a Méhes György irodalmi tehetségkutató pályázaton pedig első helyezést ért el próza kategóriában. Kassay Annával beszélgettünk.
2024. június 17., 13:482024. június 17., 13:48
2024. június 17., 13:492024. június 17., 13:49
A csíkszeredai Kassay Annával 2021-ben találkozhattak itt, a Ligeten: a Cloverfield énekeseként mesélt zenésztársaival a formációról. Anna és még két zenekari tag – Bularca Raul és Antal Ervin – akkor tizenkettedikes volt, és közösen úgy tervezték, hogy Belgrádba mennek egyetemre zenei produkció és filmgyártás szakra. Ez így is történt.

Fiatalok, lelkesek és tele vannak tervekkel: magyar és román középiskolás diákokból állt össze a csíkszeredai Cloverfield zenekar, amelynek tavaly év végén jelent meg az első lemeze.
„Azért mentünk oda mindhárman, hogy tudjon együtt maradni a zenekar egy része. De utána bizonyos dolgok miatt nem igazán voltunk aktívak, néhányszor ugyan játszottunk együtt, de végül felbomlott a zenekar. Jelenleg Ervin Kanadában van, Raul Bukarestben. Az egyetem elvégzése után néhány hónapot én is Bukarestben dolgoztam, márciusban jöttem haza Csíkszeredába, és áprilistól a Hargita Stúdiónál dolgozom” – foglalta össze dióhéjban az elmúlt évek történéseit.
Kassay Anna a díjátadón
Fotó: Kassay Anna archívuma
Az egyik legjobb barátomat is – ő volt az operatőröm az összes eddigi filmemben – ott ismertem meg, ő például egy lengyel fiú. Ami az egyetemet illeti, ott a nyugati mentalitás a meghatározó. A tanáraink folyamatosan arra biztattak, hogy alakítsuk ki a saját elképzelésünket, stílusunkat. Sok gyakorlatunk volt, és nyitottak voltak a feladatok, nagyon általános témán belül szinte akármit lehetett csinálni, szinte semmilyen szempontból nem voltunk keretek közé szorítva. A felszerelésünk kevesebb és gyengébb volt, mint például a kolozsvári filmszakosoknak, viszont azt is megtanultam, hogy mindenből ki lehet hozni még csomó mindent. Ezt hoztam magammal Belgrádból, hogy
– mesélte Anna.
Forgatás közben
Fotó: Kassay Anna archívuma
A főszereplő, Ágnes, egy 16 éves lány, akivel történik valami, tudnak róla, de van egy közös hallgatás, ami méginkább nehezíti a helyzetét, ennek a szegény lánynak az amúgy is borzasztó terhét.”
A forgatás
Fotó: Kassay Anna archívuma
Ágnes (Sétáló Imola), a film főszereplője. Képkocka a filmből
Fotó: Kassay Anna archívuma
A film készítői:
Kassay Anna – író, rendező, producer, vágó
Gniewosz Marcinkowski – operatőr
Eröss Henrietta – rendezőasszisztens
Sárig Andrea – rendezőasszisztens
Bularca Raul – hangmérnök
Teodor Brković Gajin – színezés
Színészek: Sétáló Imola (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Free SZFE Budapest), Kiss Péter (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem), Bartalis Gabriella (Csíki Játékszín), Antal Imre
Kassay Anna a Mari című vizsgafilmjével több nemzetközi filmfesztiválon is részt vett már – Budapest Movie Awards, Barcelona Indie Awards –, és nemrég a Kassai Nemzetközi Filmfesztiválon pedig elnyerte a Legjobb Fiatal Filmes díját. További fesztiválszereplések következnek, majd csak ezután teheti online is elérhetővé az alkotást – derült ki. Kérdésemre, hogy a szülővárosában látható lesz-e valamikor a film, elmondta, reméli, hogy hamarosan a Csíki Moziban is levetítik.
Képkocka a filmből
Fotó: Kassay Anna archívuma
Anna egyébként nemcsak filmet rendez, forgatókönyveket ír, hanem az irodalom felé is kacsintgat. „Sok publikációm nincs, részben amiatt, hogy Belgrádba mentem és megszakadt a kapcsolatom a magyar íróközegekkel, de középiskolás koromban elég sokat írtam és versenyeztem” – osztotta meg velünk. Mostanában viszont újra tollat/billentyűzetet ragadott. Legutóbb az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett Méhes György tehetségkutató pályázaton első díjban részesült a próza kategóriában. A díjátadót a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében június 29-én tartják Magyarország kolozsvári főkonzulátusán.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
Minden előzetes promózás nélkül, szeptember 14-én elérhetővé vált Romániában is az Apple streamingplatformja, a 2019-ben indult Apple TV. Kipróbáltuk.
Elnyerte az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést csütörtökön adták át a budapesti Vígszínházban.
Sokunk kedvence a Witcher 3 ismét aktuális lett, ennek apropóján válogattunk össze hasonló játékokat az elmúlt időszakból. Ajánló.
Dél-koreai idegeninváziós sci-fi, parasztlázadást feldolgozó kosztümös dráma, Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert filmje, Tom Cruise visszatérése és Anne Hathaway idei ötödik filmje is megtalálható az ősz első felét felölelő moziajánlónkban.
A nassolásról sokáig úgy gondoltuk, hogy az egészséges életmód egyik legnagyobb ellensége. Már azonban tudjuk, hogy a megfelelően megválasztott falatok nemcsak finomak, hanem támogatják a szervezet működését, az energiaszintet és akár a fejlődést is.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
szóljon hozzá!