Kalandként tekinteni a mindennapokra

Egyébként a művészetben az elsődleges szempont az őszinteség. A természetben pedig lebomlanak a társadalmi sallangok, ott a medvék nem nézik, hogy ki doktor vagy kinek milyen címei vannak. Az erdőben a természet általunk egyre kevésbé ismert törvényei uralkodnak, oda csak őszintén lehet menni. Folyamatosan váltam természetközelivé. Ott érzem jól magam, ott töltődöm fel. Ott tudok elbújni. Mert az alkotó nem celeb, nem kell a világ szeme előtt élnie. Ilyen tekintetben Bodor Ádám a nagy példaképem, tehetségét nem tudom elutánozni, de módszereiből nagyon sokat tanulok.

− Szinte hónapra pontosan ötévente írsz új könyvet. Miért váratod az olvasókat?
− Apám szerint egy új állatfaj van kialakulóban a 21. században: az önmagát menedzselő művész. Ezzel szemben én igyekeztem az elmúlt tíz évben más művészeket menedzselni, és kevésbé foglalkoztam saját írói pályámmal. Vigyáztam nagyon az olvasóimra, megkíméltem őket, mert ötévente jelent meg egy-egy könyvem. Valamint próbálok nem felülni a sürgetésnek, hogy az írónak is kétévente kell valamit termelni, mert az veszélyes, ugyanis átmeneti könyvvel azt éred el, hogy minél többet publikálsz, annál névtelenebb leszel.

− Szoros barátság fűz Bodor Ádámhoz, aki a Medvenéző fülszövegét írta, holott korábban soha nem írt ajánlót egyetlen kötethez sem...
− Mint már mondtam, Bodor Ádám az írói példaképem, és hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadta a felkérésem. Csodálkoztam is, amikor elvállata. Azt kértem, hogy ne írjon a novelláimról jót vagy rosszat, hanem írja le a benyomását. Hogy legyen benne a szövegben Bodor Ádám.

− Az előző köteted óta sokat változott az életed, újdonsült apa lettél. Megmutatkozik mindez az új könyvben is?
− Az egyik könyvbemutatón felállt az egyik olvasóm, és azt kérte, hogy egy mondatomat pólóra írhassa, mégpedig azt, hogy

− A művész számára merőben újszerű közeg az erdő. Hogyan és kivel keveredtél a vadonba?
− A természetjárás területén amatőr vagyok, ez egy nagyon fontos szempont, mert aki túl sok mindenben profi, az már gyanús. Pál Ágoston, a parajdi vadőr az én legnagyobb segítségem, egyébként róla nevezetem el most alig egy hónapos fiamat is. Guszti ugyanis az egyedüli nyilvántartott erdélyi vadőrcsalád negyedik generációs leszármazottja, és két lánya van. Fájt ez nekem, hogy nem lesz, aki továbbvigye a hagyományt. Hogy ne szakadjon meg a vonal, azt mondtam, inkább legyen az én fiam vadőr. Guszti édesapja egyébként még Ceaușescut is vadásztatta, ott volt a homorószentmártoni udvarukon a diktátor kétszer is. De gyermekként látta Bikafalván leszállni a vonatról Gadhafit a nyolcvanas években, amikor Ceaușescuhoz jött vadászni. Én tőle tanulom, hogyan kell mozogni az erdőn, hogyan kell viselkedni a vadak között. Gusztiban olyan ősi tudás és bölcsesség van, ami előtt fejet kell hajtani: végig vadászkísérte a földet, szó szerint Kamcsatkától Kanadáig. Harminc éve az erdőn él, én csak vendégként, alázattal megyek a vadonba.

− Pál Ágoston mellett több vadőrrel és a székelyföldi vadásztársadalommal is szoros a viszonyod. Az ő szemszögüket is latba vetve hogyan látod, merre vezet a medve és az ember szembenállása?
− Az éremnek két, de ebben az esetben akár több oldala is van. Az viszont bizonyos, hogy ha mesterségesen kirobbantják az ember–medve harcot, akkor az állat fogja a rövidebbet húzni. Sajnos vannak, akik ebből karriert csinálnak, lemennek Bukarestbe tüntetni. A medvék is lemehetnének Bukarestbe tüntetni, hogy engedélyezzék 140 politikus ártalmatlanítását, akik az egoizmusukkal ártanak a társadalomnak. De sarkalatos az állatvédők álláspontja is, akik sokszor csak elvi szinten és nem gyakorlatban veszik védelmükbe a nagyvadat. Valahogyan ezeket a szempontokat kellene összhangba hozni. Az bizonyos, hogy megváltozott valami, másként viselkednek a medvék is. Jel, hogy Uvarhely központjába bemerészkedik a medve. Persze ha elvágtuk a fejük fölül az erdőt, akkor bejönnek a lakott területekre.

− Meglehetősen negatív manapság a medvék megítélése, mégis kitartasz mellettük.
− A medvék előtt volt egy hiúzos korszakom, de sajnos harminc év alatt nem láttam még hiúzt. Egyébként azt mondják a vadászok, hogy aki hiúzt lát, azt szereti az isten. De valahogy a legnagyobb vad fogott meg, a medve, mert antropomorf, nagyon hasonlít az emberhez. Például a táplálkozása mellett az alkalmazkodási készségében is hasonlít ránk, hisz az Északi-sarktól a Góbi sivatagig előfordul. A medve már az ókortól egészen a jelenkorig szerepelt az irodalomban, de ott van a címereinkben.