Jób története a miénk is, mindannyiunké

A kortárs román irodalom egyik legjelentősebb szerzője, a nyolcvanas nemzedék legkimagaslóbb képviselője harminc év után újra verseskötettel jelentkezett. A nu striga niciodată ajutor című könyv 2020-ban jelent meg a bukaresti Humanitas kiadónál. Magyar nyelven a Bookart kiadónál látott napvilágot 2024-ben, a kötetet Visky András Kossuth-díjas kolozsvári író, drámaíró fordította.

Valódi kataklizmát okozott az irodalmi életben Mircea Cărtărescu ne kiáltsd sohasem segítség (nu striga niciodată ajutor, Humanitas, București, 2020) című verseskötete – írja Visky András a kötet Jób lélegeztetőgépen című utószavában.

A csíkszeredai, román nyelven zajló eseményen Visky kiemelte, nem egy elkötelezett műfordító, ha fordított azt a színháznak tette, színházi szövegeket. „Mircea Cărtărescu lelkes olvasója vagyok, és egy alkalommal, amikor bementem egy könyvesboltba Kolozsvár központjában, és megláttam ezt a könyvet, mire hazaértem, tudtam, hogy le fogom fordítani. A könyv egy különleges világot nyitott ki számomra, több szempontból is.” Mint mondta, úgy tűnt számára, hogy ezeket a verseket nemcsak összegyűjtötték egy kötetbe, hanem eleve könyvként volt elképzelve. Kitért arra is, hogy 2015-ben megjelentek A vers (Poezia) című kötetben Mircea Cărtărescu összegyűjtött versei, amely lezárása volt a lírai életműnek. És ezt követően 2020-ban megjelent a nu striga niciodată ajutor című verseskönyv, amely hatalmas hullámokat vert a kortárs román irodalomi körökben, és ez is nagyon érdekes volt számára.

Mircea Cărtărescu elmondta, ez az egyetlen fordítása eddig ennek a verseskönyvnek.

Noha sokan főként prózaírónak ismerik, ő költőnek érzi magát. És ha megkérdeznék tőle, hogy mi az élete értelme, azt válaszolná, az, hogy verseket ír – osztotta meg a jelenlevőkkel. „Ezt már egészen fiatal korom óta tudom, és ma is így gondolom.

Mint mesélte, miután három verseskötete is megjelent, úgy érezte, az a fajta vers, amelyet a nyolcvanas években írt, beszűkíti, korlátozza őt, és megpróbált elmenekülni mindattól, ami addig lenyűgözte. Két útja volt ennek: egyrészt áttért az archaizált epikus poéma írására, megpróbálva „felújítani”, így született meg az egyik legismertebb kötete 1990-ben, a Levante (Levantul). Ez egy szerelmi vallomás a román nyelv és irodalom felé – fogalmazott. Még egy verseskötetet írt és állított össze a kilencvenes évek elején, a korábban megjelent Minden (Totul) ellenpárjaként a Semmi (Nimic) címűt. Ezekben a versekben nem volt rím, ritmus, nem volt „semmi” bennünk, hétköznapi nyelvezettel íródtak. De mivel nem volt elégedett a kézirattal, betette egy cipősdobozba, el is felejtette, majd húsz év után talált csak rá. Újraolvasva rádöbbent, hogy nagyon is kortárs szövegek ezek. A kötet 2010-ben jelent meg.

A ne kiáltsd soha segítség című könyvéről úgy fogalmazott, hogy nem a saját kötetének tekinti, hanem a pandémia kötetének. Őt magát is meglepte, hogy harminc év után újra verset írt, és úgy kezdett áradni belőle a költészet, mint víz a vízcsapon.

Visky András kitért arra, hogy a kötet címe provokál, és ha elolvassuk a szerző Szolenoid című regényét (magyarul a Jelenkor kiadónál jelent meg 2023-ban, a szerző legutóbb májusban megkapta érte a Dublini Irodalmi Díjat), amely nagy visszhangot keltett a kortárs világirodalomban, a könyv negyedik részében egy nagyon furcsa helyzet leírását találjuk, amelynek keretében 2860 alkalommal hangzik el, hogy „segítség”. (A magyar kiadásban 3358 alkalommal.)
Mit jelent akkor a ne kiáltsd sohasem segítség című könyv? Kiáltsunk vagy ne segítségért? – tette fel a kérdést.

Az abszolút pesszimizmus közeledik az optimizmushoz. Igazából a pesszimizmust és az optimizmust nem lehet elválasztani egymástól, egyik belefolyik a másikba – tette hozzá Cărtărescu. Ciorant említette, aki az egyik legpesszimistább író, aki valaha élt. De hogy is ne lennénk optimisták Ciorant olvasva? Hogy is ne örvendenénk a művek stilisztikai szépségének?

Visky András elmondta, miközben fordította a könyvet, ez a dimenzió is fontos volt számára: jogunk van vajon a szenvedésből esztétikumot csinálni? „Számomra ez a könyv, a könyv minimalizmusa, a tény, hogy nem egy szép könyv, de egy nagyon egyenes könyv, erről beszél, hogy vannak pillanatok, amikor nincs jogunk szépen beszélni a szenvedésről – főleg, ha az a saját szenvedésünk. Ebből a szempontból is meglepetés volt számomra ez a könyv.”