ByeAlex, vagy eredeti nevén Márta Alex A Dal 2013-as kiadása után lett széles körben ismert a Kedvesem című dala révén
Fotó: Facebook/ByeAlex
Szókimondó, balhés, de állandóan megújul és meglep. Mindez igaz Magyarország egyik legtrendibb előadóművészére, ByeAlexre, aki csütörtökön Kolozsvárra érkezik Slepp nevű formációjával az Anya ez lettem én turné keretében. A Liget olvasói most jegyet nyerhetnek a koncertre.
2019. március 11., 15:532019. március 11., 15:53
ByeAlex, vagy eredeti nevén Márta Alex A Dal 2013-as kiadása után lett széles körben ismert a Kedvesem című dala révén, amellyel aztán az Euróvíziós Dalfesztiválon is sikert aratott, hiszen a tizedik lett a nemzetközi mezőnyben. Alex amúgy A Dal előtt is zenélt, több kislemeze is megjelent, egyetemistaként például több zenekarnak is tagja volt, sőt kezdetben a metálzenében alkotott, nem is a popzenében. 2012-ben kezdett szólókarrierbe, a nagy áttörést azonban a tévés szereplés, majd pedig az Euróvízió jelentette, de Alexnek azóta sem megy nehezen a közönség figyelmének felkeltése és fenntartása. 2016-tól az X-Faktor zsűrijében is szerepet kap, legnagyobb sikert ősszel aratta, ugyanis
másik csapata, a Stolen Beat pedig második lett úgy, hogy Alex alkotta meg a már milliós megtekintésű dalaikat.
A ByeAlex és a Slepp formáció 2015 óta létezik ezen a néven
Fotó: Facebook/ByeAlex
A ByeAlex és a Slepp formáció 2015 óta létezik ezen a néven, de már néhány évvel korábbra is visszavezethető tevékenységük a zenei iparban. Az énekes-dalszerző ByeAlex mellett még Schnellbach Dávid (szólógitár), Fekete Balázs (dob), Poór András (basszusgitár, vokál) és Tóth Gésa Zoltán (gitár) tagja a zenekarnak. Az együttes dalai leginkább a pop műfajába sorolhatóak be, ezek közül a legismertebbek a Még mindig, a Részeg, a Bababó vagy a Nehéz vagyok, amelyek mind megtalálhatók a Szív(sz)Kill névre keresztelt, 2017-ben megjelent lemezükön. Az újak mellett régi ByeAlex dalok is fel szoktak csendülni a koncerteken, mint a Fekete vagy Az én rózsám. Alex a Slepp mellett egy másik formációt is működtet, amelynek neve Senkise, ahol teljesen más stílusban alkot.
Az Alex és a Slepp
A koncertre jegyet a www.bilete.ro/live-byealex-%C3%A9s-a-slepp/ oldalon lehet venni, valamint a Blériot kávézóban és a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnél.
Játssz és nyerj koncertjegyet!
A Liget olvasói közül most egy szerencsés játékos nyerhet kétszemélyes belépőt a kolozsvári koncertre. Ehhez nem kell egyebet tenni, minthogy a Liget Facebook-oldalán a jelen cikket népszerűsítő bejegyzést lájkolni, és hozzászólásban beírni/bejelölni, hogy kivel mennénk el a tombolni csütörtök este. A játékban való részvétel határideje március 12., kedd 14 óra, a nyertesek kilétéről még aznap sorsolással döntünk. Játékra fel!
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!