Fotó: Max
Felgyorsultak az események a Sárkányok háza évadzáró előtti epizódjában, és bár a szezon közepén láthattunk már egy véres és tüzes ütközetet a feketék és a zöldek között, úgy tűnik, hogy az utolsó rész sem lesz híján sárkányos összecsapásnak. Spoileres képbehozó a szezonzáró előtti történésekről.
2024. július 30., 16:002024. július 30., 16:00
2024. július 30., 16:132024. július 30., 16:13
A Sárkányok háza második évadának negyedik epizódjában látott varjúpihenői csatát követően – amiben sárkányháton estek egymásnak a feketék és a zöldek – visszatértünk a trón- és más sötét várak termeibe, ahol a háborúban álló felek vagy a sebeiket nyalogatják, vagy pedig a következő lépéseikre készülnek.
Amit a Sárkányok háza második évadának negyedik részében láttunk az csak a kezdete a Targaryenek „történelmének” legvéresebb és legborzasztóbb időszakának. Spoileresen összefoglaltuk, hogy mi történt a legújabb epizódban.
Láthattuk, hogy az öccse öreg sárkánya által megtámadott Aegon király nem halt meg, de rendkívül súlyos sebeket szerzett: a fél oldala megégett, a lábai pedig eltörtek, és míg kínok közt agonizál az ágyában, Félszemű Aemond máris régensként pályázik a helyére Westeros, a zöldek által bitorolt Vastrónján és persze a királyi tanácsban.
Aegon végül ki is sakkozza anyját, Alicentet a királyi tanácsból, de legalább visszahívja Otto Hightowert az udvarba, akinek érkezésére várhatóan az évadfináléban számíthatunk. Azt is megtudjuk, hogy
Alicent parkolópályára kerül, ezért a legújabb részben „szabadságot” vesz ki, és sátortáborosdit játszik a Királyvár melletti Királyerdőben (a Trónok harcában itt sebzi majd halálra a vadkan Robert Baratheon királyt), és azon mélázik, hogy miért nincs már rá szükség, miközben lenge ruhában masírozik bele az erdei tóba, és annak víztükrén lebeg...
Fotó: Max
Rhaenyra és Corlys eközben Rhaenys elvesztésétől lesokkolva a következő lépéseiken gondolkodnak: Corlys utódjául akarja kinevezni Baelát, aki ezt visszautasítja, mivel ő „tűz és vér”, és nem ő kell a Velaryonok uszadékfából készült trónjára üljön, hiszen oda a „só és víz” való, vagyis Corlys Velaryon leszármazotta, akiről már tudni lehet, hogy Burokparti Alyn lesz, akit Corlys egyfolytában valamire utasítgat…
Fotó: Max
Mivel a Harrenhalba repült, és ott több epizódon keresztül „trippelő” és a rokonai emléke által kísértett Daemonra és az általa biztosítandó Folyóvidéki seregre Rhaenyra nem számíthat, ezért fiával, Jacaerys-szel azt találják ki, hogy mivel vannak sárkányaik, ezért újabb sárkánylovasokat kellene toborozni, akik megülik ezeket, ám mivel az életben levő Targaryenek és Velaryonok szinte mindegyikének van már szárnyas bestiája, ezért a Targaryennel rokonságban álló, alacsonyabb házak leszármazottai közül lovasokat találni.
A sorozat alapjául szolgáló Tűz & Vér regényben George R. R. Martin eleve a sárkánymagvak próbatételeiről ír, vagyis azokról az alacsony sorsú emberekről, akik Targaryen- vagy Velaryon-fattyúnak tartják magukat. Ilyen fattyak Burokparty Alyn és Addam is, és ahogy láthatjuk a hatodik epizód végén Seasmoke végül nagy meglepetésre Addamot választja lovasául.
Fotó: Max
Eközben Harrenhallban is végre-valahára felgyorsulnak az események Daemon körül, mivel az előző részben a boszorkány Folyami Alys „elintézi”, hogy a folyami házakon uralkodó, magatehetetlen Grover Tully a másvilágra szenderüljön, így unokája, a tapasztalatlan, még gyermek Oscar Tully lesz az alárendeltségükbe tartozó házak új hűbérura. A folyamiak ráadásul neheztelnek Daemonra, mivel engedélyt adott a blackwoodoknak a brackenek lemészárlására, mivel utóbbiak nem voltak hajlandóak hűséget esküdni Rhaneyrának.
Fotó: Max
Daemon ráadásul olyan kioktatást kap a tököket növesztő, és minden disznóságát nyíltan az arcába öntő Oscar Tullytól, aminek hatására újra kell gondolnia az egész hűbéresdit. Mivel a folyami urak azt kérik a hűségükért cserébe, hogy korrigálja a korábbi „tévedését”, ezért hezitálás nélkül veszi Willem Blackwood fejét, akinek korábban ő adott engedélyt, hogy nyírja ki a rivális Bracken-ház katonáit. (Willem Blackwood egyébként a Sárkányok háza első évadában is szerepelt, ahol még gyerekként próbálja megkérni a fiatal Rhaneyra kezét, és az egyik legelszántabb kérőnek bizonyul, amíg helyre nem utasítják).
A hetedik epizód legfőbb történetszála a sárkánymagvak beszervezése, vagyis az előbb említett fattyak, akik Rhaneyra hívására maguk mögött hagyják a királyvári életüket, hogy reményeik szerint sárkánylovassá váljanak. Persze ennek nem örül Rhaneyra legnagyobb fia és örököse, Jacaerys, aki
Fotó: Max
A Darklyn-incidens után várható volt, hogy az öreg Bronz Bestia, Vermithor (Vhagar után a legnagyobb és legöregebb sárkány Westeroson, akit még maga Jaehaerys Targaryen király – Viserys elődje – ült meg) sem lesz elragadtatva attól, hogy Targaryen-fattyakat visznek elé, hogy leendő lovasát kiválassza közülük. Ez a próbálkozás még kegyetlenebb tűzesőt zúdít a jelenlevők egy részére, Rhaneyra és udvartartása pedig kétségbeesetten, páholyból nézi mindezt.
A vége pedig az lesz, hogy az évad eleje óta „építgetett” Pöröly Hugh és Fehér Ulf sárkánylovasok lesznek, előbbit Vermithor fogadja el bátorsága miatt, miután szinte mindenkit elégetett vagy felfalt utóbbi pedig a sárkánybarlang mélyébe esve próbál kikecmeregni, miközben belebotlik Ezüstszárnyba (Silverwingbe), pontosabban annak tojásaiba, a sárkány pedig épphogy játszani nem kezd vele, és Ulf az epizód végén még egy „próbakört” is repül vele Királyvár fölött.
Fotó: Max
Az utolsó jelenetben azt láthatjuk, hogy Aemond és Vhagar Silverwing nyomába ered, és egészen Sárkánykőig, Rhaenyra főhadiszállásáig követi a barlang mélyéről lovassal előkerült bestiát, ám a szigethez érve szembesül azzal, hogy Rhaenyra immár három, nem kicsi hadba fogható sárkánnyal rendelkezik még Meleys elvesztése után is, ezért Vhagart megfékezi és visszafordulásra ösztökéli, miközben Rhaneyra elszántan figyeli a manővert.
És akkor ha nem lenne elég a rengeteg karakter nevét és titulusát megjegyezni, most a sárkányok is bejöttek a képbe, ezért az alábbiakban a lovasaikkal együtt felsoroljuk őket.
Fotó: Max
Syrax – Rhaenyra Targaryens sárkánya
Caraxes – Daemon Targaryen sárkánya
Vermax – Jacaerys Velayron sárkánya
Meleys (elpusztult) – a néhai Rhaenys Targaryen sárkánya, aki lovasával együtt pusztult el a varjúpihenői összecsapásban, ahol Vhagar ölte meg
Arrax (elpusztult) – a néhai Lucerys Velayron sárkánya, amelyet lovasával együtt Vhagar ölt meg az első évad végén
Stormcloud – Rhaenyra és Daemon első közös gyerekének, Aegonnak a sárkánya, amelyet kis sárkányként láthattunk az évad során a Völgybe küldött Rhaenával és a gyerekekkel
Seasmoke – korábban Laenor Velaryon sárkánya, aki Burokparti Addamot választotta lovasául
Moondancer – Baela Targaryen sárkánya, aki majdnem odapörkölt az előle menekülő Criston Cole-éknak ebben a szezonban
Tyraxes – Rhanerya első házasságából származó legkisebb fia, Joffrey Velaryon sárkánya
Vermithor – a néhai Jaehaerys Targaryen király sárkánya. Westeros második legnagyobb bestiája Pöröly Hugh-ot fogadta lovasául, aki feltehetően Viserys és Daemon fattyú unokatestvére
Silverwing (Ezüstszárny) – a néhai Alysanne Targaryen királyné sárkánya, amelyet Fehér Ulf lovagol meg, aki állítólagos féltestvére Viserysnek és Daemonnak
Fotó: Max
Vhagar – korábban Laena Velayron sárkánya, amelyet a félszemű Aemond Targaryen követelt magának, ő a legnagyobb az összes sárkány közül
Sunfyre (megsérült) – Aegon Targaryen király aranypikkelyes sárkánya, ami a Vhagarral és Meleyssel történt összecsapás következtében sérülten zuhant a földre lovasával, a súlyosan megégett királlyal együtt
Dreamfyre – a király felesége, Helaena sárkánya, amely korábban megégette a gyermek Aemondot, amikor az fel akart ülni a hátára
Tessarion – Alicent és Viserys legkisebb fiának, Daeron Targaryen sárkánya, aki óvárosban nevelkedik
Sheepstealer (Birkatolvaj) – ez a Völgyben tanyázó sárkány, ami elszenesedett csontokat hagy maga után, és amelynek a keresésére indul Rhaena Targaryen, és feltehetően ő fogja meglovagolni (a regényben teljesen más lovasa van, valószínűleg ezt a sorozatban megváltoztatják)
Cannibal (Kannibál) – egy vad sárkány, ami a fajtársai elhullott holttestéből is táplálkozik, még nincs lovasa
Grey Ghost (Szürke Szellem) – egy Sárkánykőn bujdosó félénk és vad sárkány, még nincs lovasa
Ebből is látszik, hogy hiába van a zöldeknek a legnagyobb és legöregebb sárkányuk, a Rhaneyrának több van még úgy is, hogy kettő már lovasával együtt elpusztult közülük. És akkor még ott vannak a vad sárkányok, amelyeknek meglesz a maguk szerepe a Sárkányok táncában, ezt azonban várhatóan csak a harmadik, esetleg a még be nem rendelt negyedik évadban láthatjuk.
• Videó: Max
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!