Harminc év boldogság: Erdélyben ünnepel a Csík Zenekar

Békéscsabán dolgoztam zenészként egy táncegyüttesnél, ahol nagyon sokat tanultam a színpad törvényeiről, a zenei dolgokról, tájegységekről, zenészekről, a falvak népzenei kultúrájáról. És '88 októberében döntöttük el, hogy létrehozzuk ezt a zenekart, hogy minél több emberrel megszerettessük a népzenét”– elevenítette fel a kezdeteket Csík János.

Aztán ahogy teltek az évek személyi változások is történtek a zenekarban, de az utóbbi tizenöt-tizenhat évben ugyanaz a csapat játszott együtt: Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa, dob), Majorosi Marianna (ének), Makó Péter (szaxofon, tárogató, klarinét), Szabó Attila (hegedű, gitár, ének). Sok fesztiválon, táncházban, külföldi turnén vettek részt, és egyre inkább szerették volna, hogy ne csak a népzenét, néptáncot szerető közönségnek tudják átadni ezt a szép muzsikát, hanem minél szélesebb körben tudják terjeszteni. 2002-ben adták ki A kor falára című lemezüket, és ott egy mezőségi táncdallamot eljátszottak úgy, ahogy azt a falusi zenészektől tanulták, de ugyanezt a dallamot egy dzsessz-zenekarral is felvették. „Egy sajátos hangulata lett, hogy ugyanaz a dallam hogyan szól a mai világ zenei lüktetésében és hogyan szól úgy, ahogyan a falusi zenészek játszották. Nagyon sokan csodálkozva fogadták, de sok fesztiválra elvittük kísérőzeneként. Komolyabban 2005-ben indult el az a folyamat, hogy a népzenébe világzenei elemeket is kevertünk, amikor meghívtak egy alternatív rockzenekar, a Kispál és a Borz koncertjére vendégzenészként. Egyik zenészkollégánk, Szabó Attila több éve dolgozott akkor már velük. És jött az ötlet, hogy játszunk el egy-két dalt a koncertjükön, de mi lenne, ha az ő számaikból játszanánk... Így kezdtük játszani ezeket a dalokat akkor a közönség nagy meglepetésére, tétova pillanatok közepette, mert nem tudták, hogy mit kezdjenek egy kalotaszegi muzsikával.

– magyarázta a zenekar alapítója. Ezt követően aztán nem is annyira a zenekar erőltette, hanem a közönség kérte, hogy játsszák el ezeket a dalokat a koncertjeiken. Ez inspirálta őket arra, hogy ebbe az irányba is elmozduljanak, de ennek ellenére megőrizték a magyar autentikus népzene dallamait, és igyekeznek ilyen dalokat is játszani a koncertjeiken. De ugyanígy része a műsoraiknak az alternatív rock, vagy könnyűzenei feldolgozások is  – természetesen népi köntösben.

– véli Csík János.

Kiss-Stefán Mónika rendezésében film is készült az ünnepi év apropóján, Csík30 címmel, ugyanakkor Grecsó Krisztiánnal együttműködve egy, a jubileumhoz köthető dal is született, amikor is az író és a zenekar tagjai egy borospincébe vonultak el alkotni. „Grecsó Krisztiánt – aki írt egy könyvet is, amely ugyan nem a mi harminc évünkről szól, hanem az ő harminc évéhez igazodik, de egyfajta párhuzamot hoztunk – már korábbról ismertük, mert ő maga is néptáncos volt a csongrádi táncegyüttesnél. A film rendezője, aki az évzáró koncertünket is rendezi, mondta, hogy mi lenne, ha úgy, mint ahogyan valamikor Cseh Tamás és Bereményi Géza írta a dalokat, hogy leültek és együtt alkottak, üljünk le mi is, és lássunk neki. Egy olyan dal született, amelybe mindenki belefolyt. Nem tartalmaz ugyan népzenei betéteket, de talán így még populárisabb lesz ez a dal. És ennek az elkészüléséről szól ez a film, amit majd az évzáró koncerteken és akár még Erdélyben is elmuzsikálunk. Az erdélyi koncertsorozat is egyfajta ünneplése, ugyanakkor megköszönése annak, hogy sok szép zenét tanulhattunk, sok kedves barátunk van, és nagyon sok fontos, lelket erősítő, melengető élményt kaptunk ott, ami nélkül nem lenne teljes az életünk”– hangsúlyozta a zenekar vezetője.