Gyökérkeresők. Egy szívszorító film a hazatalálásról

George Anderson (László Zsolt) egykori családja körében

Fotó: A képek a Gyökérkeresők című filmből származnak

Ha az ember végignézi a Gyökérkeresők című majd egyórás dokumentumfilmet, összeszorul a szíve. Vagy fogalmazhatnánk úgyis, hogy szem nem marad szárazon... Az örökbeadott és hazatért gyerekekről szóló dokumentumfilmjéről kérdeztük Lukács Csaba újságírót.

Katona Zoltán

2020. június 10., 17:132020. június 10., 17:13

Pár nap alatt több mint huszonötezren nézték meg a Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című magyar dokumentumfilmet a Youtube-on, az ötvenperces alkotás ugyanis múlt héten megnyerte a VII. Savaria Filmszemlét, június 6-án pedig a videómegosztóra is felkerült, ingyenesen nézhető.

A film a kilencvenes években Romániából Nyugat-Európába örökbe adott gyerekekről szól, illetve visszatérésükről szülőföldjükre, vér szerinti szüleikhez, rokonaikhoz. A Magyar Hang hetilap újságírója, a parajdi származású Lukács Csaba és kollégái pályázati pénzekből dolgoztak a filmen mintegy három évig, 2016 nyara és 2019 között. Mint elmondta, először arra nyertek egy kisebb összeget, hogy a Skóciában élő László Zsolt (mostani nevén George Anderson) hazaútjáról forgassanak, aztán a második ütemben a hosszú dokumentumfilmre is nyertek pénzt. Az fiatalember történetéről már 2016-ban több itteni sajtóorgánumban is lehetett olvasni.

– A kilencvenes évek elején Parajdon már hallottál ezekről az esetekről? Újságíróként először mikor érintett meg a téma?
– A kilencvenes évek elején ez a téma nagyon benne volt a köztudatban – jöttek a nyugatiak a segélycsomagokkal, és sokan közülük vittek magukkal haza gyereket. Nagyon szegény – jellemzően főként roma – családokról tudtunk, hogy örökbe adtak gyereket, és az is köztudomású volt, hogy az udvarhelyi kórházban „felejtett” gyerekek (ezekben az esetekben az anya szülés után néhány nappal lelépett a kórházból) árvaházba, majd nemzetközi örökbeadásra kerültek. Aztán a téma elült, én is elfelejtettem, és váratlanul brutális fővel jött be az életembe évtizedek múlva, amikor az Írországban élő román óvónő, Ileana Cuniffe Baiescu megkeresett, hogy segítsek. A sztori érdekes és torokszorító volt emberként és újságíróként egyaránt – azóta elég sokat írtam erről a témáról, és még többet tolmácsoltam az érintetteknek. Legutóbb a múlt héten egy amerikai lánynak, aki megtalálta a Maros megyében élő vér szerinti családját.

Torokszorító jelenetek vannak a filmben

Fotó: A képek a Gyökérkeresők című filmből származnak

– Téged mennyire hatott meg érzelmileg, mennyire érezted át a helyzeteket, mennyire élted bele magad?
– Rám is hatottak a dolgok, az első találkozások mindig tele vannak érzelmekkel – a visszaérő fiatal nagyon izgul, szinte mindenki sír, nagy érzelmek szabadulnak fel, és sokszor már-már teátrális módon fogadják a visszatérő gyereket a vér szerinti szülők. Nagyon fárasztóak is a találkozások, mert jellemzően én vagyok a tolmács, és mindenki húsz évet akar bepótolni egy-két óra alatt, folyamatosan beszélnek, alig hagyva időt a tolmácsolásra. Ez szerencsére ki is kapcsolta valamelyest az érzelmi faktort, mert másra kellett koncentrálnom.

– Mennyire vagy megelégedve a fogadtatással? Mit jelent a három nap alatt 25 ezer megtekintés?
– Nagyon meglepett a film fogadtatása, főként szakmai körökből érkeztek meglepően pozitív reakciók – több neves magyarországi szakember elkérte az angol feliratos verziót, hogy nemzetközi szakmai közösségekben megmutassa. Azt újságíróként tudtam, hogy a téma különleges, és sok embert érdekelhet, de nem gondoltam, hogy három nap alatt 25 ezer ember szán rá majd egy órát az életéből.