George Anderson (László Zsolt) egykori családja körében
Fotó: A képek a Gyökérkeresők című filmből származnak
Ha az ember végignézi a Gyökérkeresők című majd egyórás dokumentumfilmet, összeszorul a szíve. Vagy fogalmazhatnánk úgyis, hogy szem nem marad szárazon... Az örökbeadott és hazatért gyerekekről szóló dokumentumfilmjéről kérdeztük Lukács Csaba újságírót.
2020. június 10., 17:132020. június 10., 17:13
Pár nap alatt több mint huszonötezren nézték meg a Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című magyar dokumentumfilmet a Youtube-on, az ötvenperces alkotás ugyanis múlt héten megnyerte a VII. Savaria Filmszemlét, június 6-án pedig a videómegosztóra is felkerült, ingyenesen nézhető.
A film a kilencvenes években Romániából Nyugat-Európába örökbe adott gyerekekről szól, illetve visszatérésükről szülőföldjükre, vér szerinti szüleikhez, rokonaikhoz. A Magyar Hang hetilap újságírója, a parajdi származású Lukács Csaba és kollégái pályázati pénzekből dolgoztak a filmen mintegy három évig, 2016 nyara és 2019 között. Mint elmondta, először arra nyertek egy kisebb összeget, hogy a Skóciában élő László Zsolt (mostani nevén George Anderson) hazaútjáról forgassanak, aztán a második ütemben a hosszú dokumentumfilmre is nyertek pénzt. Az fiatalember történetéről már 2016-ban több itteni sajtóorgánumban is lehetett olvasni.
– A kilencvenes évek elején Parajdon már hallottál ezekről az esetekről? Újságíróként először mikor érintett meg a téma?
– A kilencvenes évek elején ez a téma nagyon benne volt a köztudatban – jöttek a nyugatiak a segélycsomagokkal, és sokan közülük vittek magukkal haza gyereket. Nagyon szegény – jellemzően főként roma – családokról tudtunk, hogy örökbe adtak gyereket, és az is köztudomású volt, hogy az udvarhelyi kórházban „felejtett” gyerekek (ezekben az esetekben az anya szülés után néhány nappal lelépett a kórházból) árvaházba, majd nemzetközi örökbeadásra kerültek. Aztán a téma elült, én is elfelejtettem, és váratlanul brutális fővel jött be az életembe évtizedek múlva, amikor az Írországban élő román óvónő, Ileana Cuniffe Baiescu megkeresett, hogy segítsek. A sztori érdekes és torokszorító volt emberként és újságíróként egyaránt – azóta elég sokat írtam erről a témáról, és még többet tolmácsoltam az érintetteknek. Legutóbb a múlt héten egy amerikai lánynak, aki megtalálta a Maros megyében élő vér szerinti családját.
Torokszorító jelenetek vannak a filmben
Fotó: A képek a Gyökérkeresők című filmből származnak
– Téged mennyire hatott meg érzelmileg, mennyire érezted át a helyzeteket, mennyire élted bele magad?
– Rám is hatottak a dolgok, az első találkozások mindig tele vannak érzelmekkel – a visszaérő fiatal nagyon izgul, szinte mindenki sír, nagy érzelmek szabadulnak fel, és sokszor már-már teátrális módon fogadják a visszatérő gyereket a vér szerinti szülők. Nagyon fárasztóak is a találkozások, mert jellemzően én vagyok a tolmács, és mindenki húsz évet akar bepótolni egy-két óra alatt, folyamatosan beszélnek, alig hagyva időt a tolmácsolásra. Ez szerencsére ki is kapcsolta valamelyest az érzelmi faktort, mert másra kellett koncentrálnom.
– Mennyire vagy megelégedve a fogadtatással? Mit jelent a három nap alatt 25 ezer megtekintés?
– Nagyon meglepett a film fogadtatása, főként szakmai körökből érkeztek meglepően pozitív reakciók – több neves magyarországi szakember elkérte az angol feliratos verziót, hogy nemzetközi szakmai közösségekben megmutassa. Azt újságíróként tudtam, hogy a téma különleges, és sok embert érdekelhet, de nem gondoltam, hogy három nap alatt 25 ezer ember szán rá majd egy órát az életéből.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
szóljon hozzá!