Fikciómentes valóság. Nemcsak mesemondó volt Benedek Elek

Izraelita nőt vett feleségül, aki a házasságért inkább kikeresztelkedett és református lett – s mint ismert, férje után ment a halálba. Élete utolsó tíz éve egybeesik az első világháború utáni káosszal, illetve újrarendeződéssel – az idős házaspár a zűrzavarból hazatérve Kisbaconban ad új értelmet életének. Nem sokszor mozdulnak ki otthonukból, hiszen az írót teljes egészében lefoglalja a munka – csak érdekességképpen említjük meg, hogy a húszas években legalább három olyan alkalomról tudunk, amikor egykori tanulmányainak helyszínére, Székelyudvarhelyre látogat találkozóra. Ez persze nincs benne a filmben, de hogy képet és hangulatot kapjunk róla, olvassuk el a Székely Közéletben 1926-ban megjelent köszönő sorait.

Az Istenke bicskája egyórás film jelenleg megtekinthető egyben a Médiaklikk felületén, illetve negyedórás részekben kerül fel a Petőfi Irodalmi Múzeum Youtube-csatornájára, két epizód már fel is került.

Utóbbi „eljárás” kicsit olyan, mint amikor a nyolcvanas években az akkori román tévében egy ifjúsági filmet tíz-tizenöt perces epizódokra vágtak és vasárnap délelőttönként „csepegtettek”, a VA URMA felirat mindig elkeserített. De legalább most vannak felületek, ahol ilyen filmeket jó minőségben meg, illetve vissza lehet nézni bármikor, mert az már nem nagyon dívik, hogy adott időre az ember leüljön a tévé elé – főleg, ha bizonyos adók nincsenek is benne a csatornakínálatban.

Jelen esetben fikciós dokumentumfilmről van szó, hiszen nemcsak irodalomtörténészek és az író leszármazottai szólalnak meg benne, hanem – és ebből van több – jól megkomponált, megírt jeleneteket láthatunk. Tény, hogy egyik-másik úgy tele van pakolva pátosszal, mint egy nagy marhaburger fehér hagymával, de ettől még elviselhető. A Monarchia korára így illik emlékezni, mindenki nem adhat Napszállta-ízt a filmjének.