Evilági parancsolatversek: kötetbeharangozó beszélgetés Farkas Wellmann Évával

– Ezúttal miként köszön vissza lírai univerzumod? Mi jellemzi a versépítkezést és a formavilágot?
– Belülről ezt nagyon nehéz megválaszolni – bízom benne, hogy a kritikusok majd megteszik. Elmondhatom viszont, hogy igyekeztem változtatni a formákat, ritmusokat, és néha arra is, hogy a zeneszerzővel ne szúrjak ki nagyon.

– Takarékosnak, szűkszavúnak, szemérmesnek szokták tartani a költészetedet. Miért?
– Gondolom, a tömörségre való törekvés miatt, meg a viszonylag ritka könyves jelentkezések okán.

– Mi mindennel foglalkozol még a verselés mellett?
– Főállásban a Bárka folyóirat online felületének vagyok a szerkesztője, de emellett oktatok Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémián. Kritikákat, kulturális újságcikkeket is írok, Békéscsabán pedig irodalmi rendezvényeket szervezünk.

– Mi foglalkoztat irodalomtörténészként, kritikusként?
– Legutóbbi nagy irodalomtörténeti témám a 18. századi irodalomhoz kapcsolódott: Verestói György halotti beszédeit vizsgáltam doktori tanulmányaim alatt. Ez mai napig érdekel, de többnyire inkább olvasok mostanában a témában. A jelenleg íródó és megjelenő irodalmi művekre is igyekszem figyelemmel lenni, írni is, amiről időm engedi, de mivel eleve nagyon széles a kínálat, inkább azokról a könyvekről írok, amelyek valamiért különösen megragadják az érdeklődésemet az adott időszakaszban.

– Évek óta Magyarországon élsz. Mennyire szakadtál el az itthoni irodalmi közegtől, vagy van-e átjárás a kettő között?
– Szeretném hinni, hogy nem szakadtam el és soha nem is fogok. Persze részben Erdélyben is változtak a viszonyok, új generációk nőttek fel, több számomra fontos szerző meghalt, de ez nem változtat azon, hogy továbbra is otthon érzem magam Székelyudvarhelyen vagy akár Kolozsváron és Marosvásárhelyen is. Éppen tegnap kaptam egyébként egy meghívást Nagyszalontára, egy irodalmi estre – szinte gondolkodás nélkül mondtam rá igent.

– Tervezel-e itthoni könyvbemutatót, és ha igen, mikor?
– Természetesen! Igaz ugyan, hogy ez nem rajtam múlik, de a legnagyobb örömmel viszem haza a könyvet, ha hívnak. Sőt az lenne az igazán szép, ha a megzenésítő Evilági együttes is jöhetne Sepsiszentgyörgyről, és akár Ferencz Zoltán, a könyvben szereplő csodálatos grafikák szerzője is megtisztelne jelenlétével. Mindannyian Székelyföldről származunk.