
A szabadkai társulat. Régiós lelkiállapot láthatóan és hallhatóan
Fotó: M. Durdevic
Sokadszor gondolkodtam el komolyan azon, hogy vajon milyen motiváció, generális szándék, érzéshalmaz, kifejezési vágy húzódik meg a vajdasági magyar rendező, Urbán András őrjöngő előadásai mögött.
2017. június 26., 16:072017. június 26., 16:07
Főként a vágyak és szándékok tartalma, minősége érdekelne, egészen pontosan az, hogy Urbán művészi célja miben gyökerezik. Mi az, amit a színházának dolgául jelölt ki? Felkiáltójel állítása, társadalmi változtatásra való ösztönzés vagy a tudatos feszültségkeltés, ami akár előszobája is lehet az előző két szándéknak?
Idén a Gogoland című produkciót láttuk a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón, a TESZT-en, és meg kell vallani, ez az előadása volt a leginkább „eurorégiós”. Egyetlen társulat sem adott számot Temesváron ennyire láthatóan (és hallhatóan) a saját régiójában élők lelkiállapotáról, senki sem hozta ide ennyire a saját közegét, jelesül egy dél-balkáni, a kelet-európai közeget, amiben az előadás fogant. Legalább is ezt reméli a néző legszívesebben, és nem azt, hogy egy rendező a saját frusztráltságát vetíti bele újabb és újabb előadásba.
Valami titkos oka lehet annak, hogy Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója
hogy a tudatát az extázis őrületéig módosítsa. Elképesztő energia, aktivitás, dinamika és tudatosan sokkoló agresszió szorul ezekbe az produkciókba, amiket évek óta elővezet az ismert rendező, akinek sokan megirigyelhetik azt a képességét, amivel szuggerálni tudja a munkatársait, akik érezhetően ezer fokon dolgoznak. Afféle hipnotikus kapcsolatot is lehet feltételezni a színészek és a mesterük között.
Valamikor a hetvenes évek elején láttam hasonló kapcsolatot Pál István és a Szegedi Egyetemi Színpad tagjai között, akik az alternatív színház eszközeivel képesek voltak szabadságvágyukat kifejezni, és ezzel a közönségnek is példát adni. Romániában a Kovács Levente nevével jegyzett Majomcsoport képviselt hasonló szabadelvűséget, és hordozott a korabeli szakmát, nézőt, társadalmat felszabadítani kívánó szándékokat. Tudjuk, Lengyelországból, Grotowski műhelyéből fröccsent szét akkoriban a lefojtott erő, a formai bátorság, s hangzott föl a színház által a világnak szóló segélykiáltás. Tehát
Van múltja a szimbólumok, metaforák, egyezményes, titkos jelek használatának is, melyek hasonló asszociációkra késztették a nézőt már a hatvanas években errefelé. S annak is komoly hagyománya van, hogy a színházművészek előadásaik alkalmával pszichoterapikus provokációként kívántak hatni a nézőre.
Azért okoskodtam itt a múlt bekövült rendszere ellen lázadó korabeli színházi attitűdről, hogy megpróbáljam megfejteni Urbán András jelenbeli művészi szándékait. Milyen gondolatok, érzések motiválják őt ma a dühöngő színházában?
Erkölcsi okai vannak, amiket sokszor jogosnak érez fölé helyezni a művészi tartalmaknak és formáknak? Biztos, hogy produkcióival a színházművészet ismérveit és erényeit keresi, vagy talán tudatosan nem? Ezek az előadások nem inkább ideológiai és konkrét politikai manifesztumok? Hiszen a hatalomról nem, mint egyetemesen létező jelenségről szólnak, a diktátori önkényről, nem mint az emberiség örök problémájáról beszélnek, hanem jól ismert szimbólumokat helyeznek napi konkrét politikai kontextusba, és kérdéses, hogy nem agitációs propagandát látunk-e itt művészetként eladva.
Bohócok és farkasok. Fura viszony
Fotó: M. Durdevic
Az idei TESZT előadásán, a Gogolandben farkasok közösültek bohócokkal, tavaly a Magyar című produkcióban a Turulmadár hágta meg a csodaszarvast (és egy formás magyar lovat is), a fináléban a fiú szereplők fejükön szürkemarha-maszkkal, egy szál fütyiben sorakoztak föl a színen (az előadás díszlete egy aktuális magyarországi politikai plakát parafrázisa volt). Egy másik produkció, az Antikrisztus című alkotás nőszereplői pedig feszület társaságában, őrjítően kemény zenére hisztérikusan maszturbáltak a színen.
Távol álljon e sorok írójától, hogy prüdériában szenvedjen, vagy blaszfémiát kiáltson ott is, ahol nincs, csupán annyit bátorkodik megjegyezni, hogy
Az említett két produkció esetében bizonyára a nemzeti és a keresztény vallási értékek megkérdőjelezése lehetett a cél (amelyek nagyon is jogosan vizsgálandóak manapság), de a fehér ló fiának lába között mintha elveszett volna a nemzet kritikája, az antikrisztusság ricsajos eszméje pedig mintha nem mutatott volna föl semmilyen, az előzőt leváltó, követhető alternatívát. Kár.
Az avantgard idején Marcel Duchamp egy tárlaton kiállított piszoárja kiütötte a biztosítékot, pedig az extravagáns művész nem azért nyilvánította a piszoár kagylót műtárggyá, hogy a néző jó ízlését „csak úgy” sértegesse. A saját szakmáját gúnyolta ki a ready-made műfajával, a művészek nagyképűségét, sznobériáját. A művész mítoszát döntögette ezzel, akiről azt vallotta, hogy egy speciális dolgozó. Sőt, mindenki lehet művész, minden tárgy lehet műtárgy – mondta, és ezzel a nézőt magához emelte, mintegy „kollégaként” bevonta a művészetbe. A színházi befogadó bizony úgy gondolhatja, a színpadon a művésznek dolga van a nézővel. Annak, aki jegyet vett és beült az előadására, a művésznek adnia kell magából valamit.
A futuristák nem azért romboltak, mert az agresszív hajlamaikat akarták kiélni, hanem mert úgy gondolták, az emberiségnek jobb lenne, ha gyorsabban haladna, és ha elfelejtené azt a „felépítményt”, ami addig született (hogy igazuk volt-e, vagy sem, és eszméjük hova masírozott tovább, az egy más kérdés).
Amikor a Gogoland egyik jelenetében a szereplők kalapáccsal szétverik Michelangelo Piétájának gipszmásolatát, nem keltenek viszolygást a nézőben. Tudniillik nem egy remekművet csonkítanak meg a néző szeme láttára, hanem egy silány másolatot, amiért nem kár. A jelenet persze ennél talányosabb. Talán arra az őrült magyarra utal, aki negyven évvel ezelőtt megsértette az eredeti szobrot a Szent Péter bazilikában? Nemzeti önkritika lenne ez, netán önirónia? Vagy csak úgy önmagáért történik a rombolás Gogolandban?
Eljárt fölötte az idő, mint a viccbeli Grisa fölött is, aki szorgosan robbantgatott a kínai-orosz határon, mert nem tudta, hogy a háború régen befejeződött. De vajon tényleg vége van-e a háborúnak? És a jelen őrült beszédei mennyire veszélyesek? És hol a határ?
Nemzeti önkritika lenne ez, netán önirónia?
Fotó: M. Durdevic
Mifelénk schengeni határ van, és itt bizonyára meg kell állni kicsit, hátha megértjük Urbánt. Talán ő a szkénében vívja meg saját euroregionális politikai harcát. A kirekesztettség és a tehetetlenség dühével közelít, és üzen hadat határon inneni és túli hatalmaknak? Évek múltán a sok-sok decibellel terhelt produkcióiban mára a düh és a zaklatottság üzemel leginkább, és
Megtudtuk például, hogy a Gogoland előadásban megjelenő farkasok egy helyi, szerbiai kiskirály személyére utalnak. A szerbiai magyar nézők ezt tudják, úgy hírlik, kiválóan eligazodnak Urbán jelképrendszerében. A földrajzilag távolabb élő néző viszont lehetséges, hogy nem képes dekódolni a lokális üzeneteket, hisz nem ismeri azt a helyi politikust, akivel azonosítani kellene egy színházi metaforát.
„A szamárnak is jó, ha többször elmondják” – nyilatkozta egy helyütt a rendező, vagyis szándéka szerint Urbán tanítani kívánja a nézőt. Szabadkai kollégái így vallottak az előadás utáni közönségtalálkozón: „nekünk már nem maradt más hely a harchoz, csak színház és az utca”. Vagyis, ha jól értjük, a politikai harc a legfontosabb feladat ebben az alkotóműhelyben. Ezt tisztelni illik, de ugye nem kell pironkodnia annak a nézőnek, aki artisztikus, egyetemes, megújult színházi tartalmakat, formákat vár e deszkákra helyezett „harcmodortól”?
Egyetlen falat ebből a meleg, spenótos-parmezános csodából, és garantáltan magad mögött hagyod a nap minden fáradtságát.
Mi kell idén nyáron az olvasóknak? Kortárs versek, klasszikus regények, romantikus bestsellerek és örök kedvencek. A csíkszeredai Gutenberg könyvesbolt munkatársai segítettek eligazodni a nyár könyves trendjei között.
Visszatértek a képernyőkre a sárkányok, Anya Taylor-Joy egy üldözött szélhámos bőrébe bújik, előzménytörténetet kap a Dr. Szöszi, és önálló sorozatban tér vissza a The Big Bang Theory két mellékszereplője is. Ajánló.
Két csíkszeredai biciklisfutár egy elsőre őrültnek tűnő ötlettel állt rajthoz a Tour Horizonton: futártáskával a hátukon vágtak neki a 700 kilométeres kalandnak. Négy és fél nap, 8000 méter szintkülönbség és számtalan történet lett belőle.
Közösségépítés, mozgás, városi kerékpározás és egy kis nyári szabadságérzet. Július 11-én először szerveznek Critical Mass felvonulást Csíkszeredában, amely mögött lelkes civilek és egy közös ügy áll.
Mindenki számára elérhető próbaterem nyílt Gyergyószentmiklóson, ahol zenészek próbálhatnak, demófelvételeket készíthetnek, és akár új zenekarok is alakulhatnak. A fiataloknak, kezdőknek kiváló lehetőség.
Mindössze 750 ezer dollárból készült és eddig 400 millió dollárt hozott. A Megszállottság (Obsession) az év horrorja, ami megdolgozza a nézőjét, a Z-generáció pedig emellett tette le a voksát a futószalagon érkező blocbusterekkel ellentétben.
Ez a selymes brokkolikrémleves a tejszíntől és egy kevés vajtól lesz igazán lágy, miközben a szerecsendió és a fokhagyma tökéletesen kiemeli a zöldségek ízét.
Proteines puding, fehérjés csoki, extra proteinnel dúsított tej. Ma már szinte mindenből létezik fitnesz-változat, de valóban hiányt szenvedünk fehérjéből, vagy a marketing diktálja az étlapot? Pirlea Alessandra dietetikussal jártuk körül a kérdést.
2028-tól már nem ad ki lemezes videójátékokat a Playstationt birtokló Sony. Ez már hivatalos, az ehhez kapcsolódó iparági pletyka pedig, hogy a soron következő konzolok teljesen digitálisak lesznek és nagyon sokba fognak kerülni. Képbehozó.
szóljon hozzá!