Emberközeli beszélgetések: Csinta Samu interjúkötete

Kányádi Sándorral nem csak ennek az interjúnak a kapcsán beszélgettünk, hanem adott pillanatban számomra is megmagyarázhatatlan, de természetesen megtisztelő módon olyan viszony alakult ki, hogy jó néhányszor felhívott, hogy olvasott valamit, és akkor arról eszmecserét folytattunk. A Kallós Zoli bácsival való kapcsolatomnak van egy különjárata, hiszen megadatott, hogy a 90 éves születésnapjára én írjam az életregényét. A sport örök szerelem, ezért aztán megkerestem olyan sportolókat, sportvezetőket is, akikről tudtam, hogy mélyre szántó, komoly felvetéseket taglaló gondolataik vannak, úgy ítéltem meg, hogy értékes képviselői a magyar közéletnek, akár spiritualitásnak. Természetesen a művészet is adta magát, sepsiszentgyörgyi színészekkel, anyaországi művészemberekkel ültem le beszélgetni. Nagyjából ezek voltak a vezérelveim, de a kötet összeállításakor adott pillanatban fájdalmas volt a válogatás, hogy akkor melyik ujjamat is harapjam le” – vázolta az újságíró.

A kötet címét, amely egyben az egyik interjú címe is, a Farkas Árpáddal való beszélgetés inspirálta, a szerző úgy érezte, hogy nem csak címszerűsége, de átfogó jellegű üzenete miatt is.

Az Árpáddal folytatott beszélgetés alapján alakult ki a gondolat, hogy az a parázs változatlanul ott van, csak időközben belepte egy olyan kornak a hamuja, a pora, amely nem feltétlenül alkalmas arra, hogy új és új ideákat, megközelítéseket csikarjon ki ezekből az emberekből, vagy inspirálja őket. Bodor Ádám ki is mondja: amióta Budapesten él, gyakorlatilag szinte semmit nem írt, mert Budapest nem az a hely, amely őt bármire is inspirálná.

Farkas Árpád az elmúlt évek úzvölgyi meghurcoltatásai által megérintve ismét »szült« egy ikonikus verset, a Ne játsszatok a csontjainkkal címűt, azt hiszem, egy ilyen alkotás a pályája végéhez közelítő ember részéről igenis ennek a parázsnak az örökös meglétét bizonyítja” – fejtette ki Csinta Samu.

Arról is szó esett, hogy hogyan zajlottak, zajlanak ezek a beszélgetések. Úgy tartja, minél többet tud a riporter egy interjúalanyról, annál inkább születnek kérdések vele kapcsolatban.

Jó, ha bennem is munkálkodik ez az érzés, mert az akkor egyfajta első visszajelzés. Mert ez akkor valamiféle fajta garanciája annak, hogy az olvasó is úgy fejezi be, hogy milyen szívesen olvasta volna még. Ha ez megvan, akkor valószínűleg az egy jó beszélgetés és interjú.”

És hogy mit nyújtottak számára ezek a beszélgetések? Határozottan válaszolja, hogy általuk mindenképp gazdagodott a világképe, a témaérzékenysége, az érdeklődése. Ugyanakkor sok interjú szolgált alapul egy következő, mással folytatandó beszélgetésnek.