Élete meghatározója a népzene

Középiskolás volt, amikor Palló néven zenekart alapított több társával, akikkel aztán Nagyváradon kezdték el felsőfokú zenei tanulmányaikat. A nagyváradi évek szintén meghatározóknak bizonyulnak, itt a székelyföldi fiatalok úgymond „újraélesztették” a táncházmozgalmat, tánccsoportot hoztak létre, gyerektáncházat indítottak. A nagyváradi évekhez kötődik még egy meghatározó élménye. „Kezdő népzenészként ott láttam a Háromszék Táncegyüttest és zenekarát, és akkor úgy éreztem, ez a csúcs, és elgondolkodtam, vajon én mikor fogok így zenélni. Nagyon távolinak tűnt, mégis három év múlva ugyanarra a műsorra kértek fel a táncegyütteshez. Mi sem bizonyítja jobban, mint ez a történet, hogy a vágyak alakítják az ember életét. Ha valami után nagyon vágyakozol, és kitartóan teszel is érte, akkor bekövetkezik” – mondja Molnár Szabolcs. Így került tehát Nagyváradról Sepsiszentgyörgyre, és lett a Háromszék Táncegyüttesnél évekig zenekarvezető. Idővel aztán a Palló zenekar is felbomlott, és helyette megalakult a Heveder zenekar, amelyben mai napig hallhatjuk.

Gyimes, a második otthon

„Feleségem családja hozta létre a gyimesi skanzent, én pedig felvállaltam a működtetését, és ennek köszönhetem, hogy Gyimes szerelmese lettem.

Derűsen, szeretettel beszél munkájáról, az emberekről, akikkel összehozta a sors, programokról és kihívásokról. Akkor szomorodik el, amikor az idős zenészekről kezdünk beszélgetni, akiknek megsegítésére karitatív akciókat is szerveznek, és ennek köszönhetően van, akit öregotthonban tudnak elhelyezni, van, akinek élelmiszert, tüzelőt, gyógyszert vásárolnak. „Tudatában kell lennünk, hogy ez a generáció, amelytől mi is tanultunk, nem örök életű, és sajnos nem mindegyik hagy utánpótlást. Van, ahol a saját gyerekek továbbviszik a tudást, ilyen szerencsés helyzetben van a palatkai vagy a szászcsávási zenekar. De amikor valaki elmegy, az utána jövő már nem tud ugyanolyat alkotni. Rengeteg olyan zenész van, akinek mi is játsszuk a zenéjét, és sosem találkoztunk velük. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert fiatal zenészekként most vagyunk annyira erősek, hogy tudunk tenni értük” – magyarázza a prímás.

„A kultúra is megtart minket”

Táncházzenészként rengeteg tájegység zenéjét játssza – magyarázza –, egy táncházzenésznek minimum hét-nyolc, de akár tíz tájegység zenéjét kell ismernie, azokból kettőben pedig nagyon erősnek kell lennie. „Ha azt mondják, hogy széki vagy gyimesi, akkor tudják, hogy Molnár Szabi jól húzza” – mondja nevetve.

Végül addig faggatom, amíg elárulja, hogy ha szomorú kedvében van, egy gyimesi keserves jön jól, ha pedig örömében táncra perdülne, akkor bőven van miből válogatni. Nagy kedvence a kalotaszegi Csipás-muzsika, amit nemcsak hallgatni, hanem játszani is szeret. „Kalotaszegen is több prímás létezett, mindegyik annyira egyedi, hogy zenészként nehéz mindegyiket megtanulni. Kiválasztasz egyet, akiről úgy érzed, hogy a nyelvezete közelebb áll hozzád, és abban próbálsz elmélyedni. Székiben Ádám István, azaz Icsán-féle muzsikát játszom, az ő bandája volt a legismertebb, tőle is van a legtöbb gyűjtés, sajnos nekem nem volt alkalmam személyesen találkozni vele, felvételekről tudtam megtanulni a zenéjét. Kalotaszegről Varga Ferenc „Csipás” játékmódja állt hozzám közel, és ezt a nyelvezetet próbáltam elsajátítani, Gyimesből Zerkula Jani bácsi, illetve Halmágyi Mihály játékmódja az, ami engem meghatároz. Ugyanúgy, ahogy én rengeteg mindent köszönhetek a népzenének, én is próbáltam tenni érte. Nemrég hallottam, és nagy igazságnak tartom, hogy nem feltétlenül csak arról van szó, hogy a kultúrát meg kell tartanunk, hiszen ez kölcsönös, a kultúra is megtart minket. Nemcsak kap az ember, hanem ad is” – mondja Molnár Szabolcs.