
Muszka Sándor a stúdióban
Fotó: Forrás: Ithaka zenekar
Befejezte az új verseskötetének a megírását, és mivel érezte, hogy kissé el kell távolodnia ettől a fajta munkától, gondolatvilágtól, basszusgitározni kezdett. Majd úgy alakult, hogy a mikrofon elé is ő került, és hát mi sem természetesebb, hogy a dalszövegeket is ő írja. Zenekari életről, az ismeretlen basszusgitárosokról és az új kötetéről is beszélgettünk. Most induló, Szia, hogy vagy? című sorozatunk első részében Muszka Sándornak szegeztük ezt a kérdést.
2024. február 21., 17:372024. február 21., 17:37
El kellene menni Ithakába – énekli Muszka Sándor az Ithaka című dalban, amelyet, ha egyszer meghallgatunk, nem tudjuk kiverni a fejünkből a dalszöveget és a bluesos, rockos melódiát. A József Attila-díjas költő, író nemrégiben fejezte be legújabb verseskötetét, s mint mondja, érezte, hogy kicsit el kell távolodnia, mással kell foglalkoznia, olyasmivel, ami nem költészet, nem irodalom. Így Főcze Katival (dobok, háttérvokál) és Pisztoli Ignátz Auréllel (gitár, háttérvokál) közösen zenekart alapított, Ithaka néven.
– írják a zenekar Facebook-oldalán. Első dalukkal a tavalyi év második felében rukkoltak elő, ezt követte a Ha megjössz című dal és videoklip, amely néhány hete jelent meg, és folyamatosan dolgoznak új dalokon.
• Videó: Ithaka Zenekar
„Onnan indult az egész, hogy Balázst, a fiamat vittem Szépvízről Csíkszeredába, a Vámszer Géza Művészeti Népiskolába gitárórákra. Mindig kellett várnom, és rengeteg kólát megittam. Gondolkodtam, hogy valami értelmesebbet is csinálhatnék ezidő alatt, és eszembe jutott, hogy én mindig basszusgitáros szerettem volna lenni. Elképzeltem, hogy az milyen jó, hogy megállsz a dobos mellett hátul, nyomod a ritmust, elől pedig a gitáros és az énekes szerepelnek, nyomják.
– mesélte a rá jellemző humorral. Így alakult tehát, hogy ő is beiratkozott a népiskolába, és amíg a fia gitározott az egyik teremben, őt Dósa László zenetanár basszusgitározni tanította egy másikban. „A következő lépés az volt, hogy egy-két dalt próbál az ember eljátszani, és a fiammal itthon nemcsak gyakoroltunk, hanem próbáltunk dalokat eljátszani. Kitaláltuk, hogy kellene egy zenekar. Meglett a zenekar, a végleges felállás a nyár folyamán alakult ki. Felvettük az első dalt, majd a másodikat. Úgy vélem, hogy mindenkinek kell egy hobbi, ami nem a munkája, mert akármennyire szereti a munkáját, tudjuk mindannyian, hogy különösen a férfiembernek, ha nincs hobbija, előbb-utóbb a kocsmában találja magát, mert nincs más elfoglaltsága. Van, aki focizni jár, van, aki kuglizni, pingpongozni. Én zenélek.”
Az Ithaka zenekar tagjai: Főcze Kati, Muszka Sándor, Pisztoli Ignátz Aurél
Fotó: Forrás: Ithaka zenekar
A zenekar nevén sokat gondolkodtak, mert újat már nem nagyon lehet kitalálni – mutatott rá. De megtetszett nekik az első daluk címe, Ithaka – az elsüllyedt világ –, így ez lett. A zenekar minden héten pénteken vagy szombaton Sepsiszentgyörgyön próbál, mivel a másik két zenekari tag ott él. Idővel, ha egy koncertre való daluk összegyűl, élőben is megmutatnák ezeket a közönségnek.
S hogy mégsem sikerült teljesen elrugaszkodnia a költészettől, az írástól, mutatja, hogy Sanyi írja a dalszövegeket.
Kati mondta, amikor kérdezték a stúdióban, hogy milyen zenét játszunk, hogy olyant, mint amikor a negyvenesek összeülnek zenélni. Műfajilag inkább a blues-rock felé hajlunk, de van olyan dalunk is, ami inkább punkos” – magyarázta.
Muszka Sanyinak egyébként nem ez az első zenekara, 16 évesen szülővárosában, Kézdivásárhelyen alapított egy punkbandát.
Mint említettem, csak szerettem volna megállni a dobos mellett és hagyni, hogy más megvalósítsa magát. De meggyőztek, hogy ez így pont jó lesz, hogy én énekelek. Egy hónapig, kettőig tiltakoztam, aztán beleegyeztem. Nehéz, megizzasztanak ezzel, mert basszusgitározni és énekelni is még egy profi zenésznek is feladat. De minél többet gyakorol az ember, annál jobban megy. Van, amikor egyáltalán nem megy, de a fejlődés útja göröngyös. Mindenképp nagyon szeretjük csinálni.”
Fotó: Forrás: Ithaka zenekar
A megjelenés előtt álló kötetéről is szót ejtünk, amely a Zuhanás munkacímet viseli, és amely a Térey-ösztöndíj keretében készült. Mint mondta, a 2018-ban megjelent Szégyen, és a 2021-ben kiadott Idegen állat című versesköteteinek anyagához képest a Zuhanásban a téma változott, de a nyelvezet maradt.
– mondta el zárszóként.
Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.
A sertésszűz a sertés egyik legértékesebb, legpuhább húsa, amelyhez a fokhagymás mártás kiváló választás. Mivel rendkívül sovány, érdemes gyorsan sütni, hogy megőrizze szaftosságát és omlós állagát.
Húsvét környékén a tojás nemcsak ünnepi szimbólum, hanem gyakorlati kihívás is: mit kezdjünk a felhalmozódó mennyiséggel? A válasz a tojás kulturális jelentésében és sokoldalú felhasználásában rejlik.
Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.
A reggelt tejbegrízzel kezdjük, tízóraira avokádós mártogatós kerül az asztalra friss zöldségekkel. Ebédre egy jól fűszerezett, friss zöldségekkel készült tésztasaláta következik, a napot grillezett sajttal és roppanós, sült zöldségekkel zárjuk.
A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.
A medvehagyma nemcsak a tavasz hírnöke, hanem sokoldalú alapanyag és ősi gyógynövény is – gyűjtése azonban odafigyelést igényel, mert könnyen összetéveszthető mérgező növényekkel.
A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.
Az ünnepi asztalra egy játékos kis előétel lehet ez az egyszerű szendvics.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
szóljon hozzá!