A Sárik Péter-trió és Falusi Mariann: Erdélyben mutatják be először új lemezüket
Az LGT, Quimby, Tankcsapda, Neoton Família, Kispál és a Borz, Caramel, valamint a KFT zenekar dalaiból is megszólaltat új lemezén a Sárik Péter Trió, amelynek harmadik Jazzkívánságműsor lemezén kizárólag magyar slágerek hallhatók – dzsesszes feldolgozásban. A trióhoz ezúttal Falusi Mariann is csatlakozott, a dalokat elsőként az erdélyi közönség hallhatja.
2018. november 22., 17:592018. november 22., 17:59
2018. november 22., 20:052018. november 22., 20:05
Hétállomásos erdélyi turnéra indult a Sárik Péter zongorista-zeneszerző, Fonay Tibor bőgős és Gyárfás Attila dobos alkotta trió, valamint Falusi Mariann énekes, hogy legújabb, Jazzkívánságműsor magyarul című lemezüket bemutassák. Mottójuk: énekeljetek velünk jazzt!
„Hagyomány nálunk, hogy bármilyen új műsorunk van, a lehető leghamarabb elvisszük Erdélybe, mert imádunk itt játszani. Ezúttal ez annyira jól sikerült, hogy
így egy kicsit kedveskedhetünk az itteni közönségnek. A Jazzkívánságműsor sorozatból korábban már két lemezünk megjelent, de valahogy úgy hozta az élet, hogy mindkettőn szinte csak külföldi dalok voltak, és folyamatos volt a reklamálás a közönség részéről – jogosan –, hogy miért nem dolgozunk fel magyar dalokat is. Úgyhogy legfőképp emiatt született meg a Jazzkívánságműsor magyarul lemezünk, amelyre az elmúlt harminc-negyven év magyar slágereiből válogatott a közönség. Újdonság, hogy Falusi Mariann is csatlakozott hozzánk” – magyarázta Sárik Péter, amikor a turné első koncertje, a kedd esti szatmárnémeti fellépés előtt beszélgettünk.
Falusi Mariann és Sárik Péter tíz éve dolgoznak együtt, a közös munka egy New York-i fellépéssel kezdődött, és mivel az annyira jól sikerült, további közös projektekbe is belefogtak. A trió és Mariann számtalan közös műsort készített, ahogy Péter fogalmazott, megismerték, megszerették egymást, barátok lettek, és természetes volt, hogy Mariann fog énekelni a legújabb lemezükön. „Aki már hallotta őt, tudja, hogy fantasztikus énekes és előadó, ízig-vérig nő, de közben
A lemez készítésekor ezúttal is nagyrészt a közönség kéréseit vették figyelembe, de egy-két saját kedvencük is bekerült. Egyetlen feltételük volt, arra kérték a közönséget, hogy gyors számokat ajánljanak. „Rájöttünk arra, hogy valóban sírva vigad a magyar, a slágereink kilencven százaléka lassú és szomorú dal, és nem lett volna szerencsés siratós lemezt megjelentetni. A tizenöt dalból mindössze kettő lassú dal, a többi gyors. Az még egy érdekesség, hogy minden szám gyorsabb lett, mint az eredeti, hiszen az elmúlt évtizedekben érzékelhettük, hogy felgyorsult a világ, és óhatatlanul azt kívánják a dalok, hogy gyorsabban szóljanak, mint az eredetiek” – avatott be a részletekbe Sárik Péter.
Kérdésünkre, hogy melyik a kedvenc dala a lemezről, elmondta, hogy a KFT Balatoni nyár című száma. Úgy véli, tökéletes szerzemény, szomorú, humoros, mély és laza egyben. „Ráadásul, kiderült, hogy Mariann és én is gyerekkorunkban minden évben ugyanott nyaraltunk, sőt, ugyanabban a helységben, Balatonszabadi-Sóstón, pár száz méterre egymástól, anélkül, hogy tudtunk volna róla. Így mindkettőnknek nagyon hiteles az, amikor előadjuk ezt a dalt. Mariannak is van kedvence, a Neoton Família Holnap hajnalig című száma, mert nagyon megfogta őt annak a dalnak az érzelmessége, a mélysége. És ahogy mi előadjuk, ez a drámai mélysége, gyönyörűsége sokkal hangsúlyosabb szerepet kap, mint az eredeti előadásban.”
Azt is elárulta, hogy az első, amit megszólaltatnak a fellépéseken, az az LGT Nem adom fel című dala lesz. „Az eddigi anyagaink is, még akkor is, amikor Bartókot játszottunk, mindenféleképpen a közönséghez szóltak, és nekünk nagyon fontos, hogy összekapcsolódjunk velük. De most, hogy tizenöt, mindenki által ismert magyar slágert fogunk játszani, de mégis dzsesszt, és néhol improvizálunk, valami teljesen más szintre fogja emelni a koncerteket, sokkal intenzívebbek lesznek. A szlogenünk: Énekeljetek velünk jazzt! Tehát nem ülős-hallgató jazzkoncertek lesznek, szerintem senki nem fogja kibírni, hogy ne énekelje a slágereket, a refréneket velünk együtt.”
A turné székelyföldi állomásai
November 22. – Marosvásárhely
November 23. – Gyergyóremete
November 24. – Csíkszereda
November 27. – Kézdivásárhely
November 28. – Sepsiszentgyörgy
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!