Családi dráma a digitális apokalipszis közben – Mitchellék a gépek ellen

Ami pedig bohókás családi kirándulásnak indul, ahol a kényszeresen a kapcsolódási pontokat kereső szülő a gyerekek agyára megy, hamar átfordul egy rémálomba, ugyanis időközben a legújabb technológiai expón életre kel a szolgaszerepbe száműzött mesterséges intelligencia, ami

A Mitchellék a gépek ellen, bár hétéves kortól ajánlott, és magyar szinkronnal is nézhető, nem mondhatni, hogy önfeledt családi szórakozás lehet egy kisiskolás gyerekkel, hiszen tényleg annyira bántóan zsúfolt és pörgős helyenként, hogy gyerkőc legyen a talpán, aki egyszerre be tudja fogadni egy ilyen masszív szín-, hang-, és formadömpinget, még akkor is ha az rendkívül szórakoztató és helyenként vicces, de végeredményben mégiscsak

A készítők arra törekedtek, hogy időnként úgy érezzük, hogy egy meg nem értett kislány fejében vagyunk, akinek folyton cikáznak a gondolatai, és akinek elege van már a szülei kínos húzásaiból, és bármi áron szabadulna a „családi idillből”.

A dínómániás és rendkívül frusztrált kisöccs, a mindent görcsösen megjavítani akaró apa, a látszólag tökéletes szomszéd családra irigykedő anya és a saját világába menekülő, rendkívüli ötletekkel rendelkező lánytestvér pedig az ócska családi tragaccsal és a gülüszemű, teljesen haszontalan, de rendkívül vicces családi kutyussal, valamint két „átállt” robot segítségével szállnak szembe az emberiséget kapszulákban az űrbe postázni akaró digitális asszisztens gépi hadseregével, túllépve a saját egókon, a család és az összetartozás fontosságát szajkózó fináléban, ami azért a szokásos közhelyekkel is szolgál.

Minden zsúfoltsága és önismétlése ellenére azonban a Mitchellék a gépek ellen egy rendkívül szórakoztató és egyedi animációs alkotás, ami