
A Fészek nélkül – Bukovinai székelyek című előadás tánctörténeti jelentőséggel bír
Fotó: Gábos Albin
Február közepén Budapestre látogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Műsorukon a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek, valamint a Góbé farsang produkciók szerepelnek.
2020. február 11., 13:192020. február 11., 13:19
Február 15–16-án a Hagyományok Házában lép fel a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Szombaton a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek előadást láthatja a közönség. Lőrincz Beáta dramaturg, látványtervező tánctörténeti jelentőségűnek tartja az előadást, mely a bukovinai székelyek hányatott sorsát kívánja a tánc nyelvén megosztani.
„Koncepciónk alapján a vándorlásuk során érintett területek táncait rendeztük színpadra, valamint a bukovinai székelység kétszázötven éve alatt kiforrott táncanyagait osztjuk meg a közönséggel. Az összeállításban szerepelnek azok az anyagok, amit vélhetően még a Székelyföldről hoztak magukkal és örökítettek át nemzedékről nemzedékre, s ami az óhazában ilyen formában már nem is létezik. Ehhez társulnak a bukovinai népek hatásait mutató motívumok, amiket a székelyek a saját ízlésükre formáltak. Amikor 1944-ben Tolna és Baranya megyében letelepedtek, akkor ezt az együttes anyagot őrizték meg az utókor számára. A feldolgozásunkban a színpadon megelevenednek a mádéfalvi veszedelem, Trianon, a bécsi döntés, a világháborúk sorsfordító momentumai. A táncokat népdalok, keservesek egészítik ki, valamint Lőrinc Imre forrásértékű könyvéből és Tamás Menyhért költő verseiből is idézünk.
– nyilatkozta az előadás kapcsán a dramaturg.
Másnap, vasárnap a Góbé farsang kerül színre. A téli ünnepkör bensőséges adventi szakaszát a farsangi vigasság ideje váltja fel. Ekkor – vízkereszt után – a világ tótágast áll, minden és mindenki kivetkőzik magából, és gúnyt űz környezetéből. A népi hagyomány elevenen él tovább, a farsangi jelenetek a közelmúlt eseményeire is válaszolnak, kipellengérezve többek között a közélet visszásságait. Az előadás bőven merít a néphagyomány téli szokásaiból.
Az előadás a bukovinai székelyek hányatott sorsát kívánja a tánc nyelvén megosztani
Fotó: Gábos Albin
A színes farsangi kavalkád Konc király és Cibere vajda ádáz harcával bontakozik ki, ami alatt – számos zsánerfigurával megtűzdelt – vásári jelenet, kocsmai mulatozás, tánc és ének zajlik. A forgatagban krampuszok, kukák, állatmaszkos alakok tűnnek fel, maga a nagy kaszás is tiszteletét teszi, álpapok, kántorok és siratóasszonyok az álhalottak tréfás temetését játsszák el. A medve és a legény játékosan kel birokra, a piaci alkudozók elkótyavetyélik az állatot, aztán bőséges áldomást isznak rá, s közben mindezt kíváncsi kecskék pletykálják ki. A szilaj mulatás végét egy temetési szertartás jelzi, melynek során egy százéves nagybőgőt kísérnek utolsó útjára: az ügyetlenül összetákolt, ütött-kopott hangszer hamis, disszonáns hangjával alkalmatlan a muzsikálásra. Ezért a búcsúztatóján senki sem szomorú, tréfásan élcelődve helyezik sírba, azt kívánva, hogy soha többet ne szólaljon meg!
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
szóljon hozzá!