„Szavakkal rendezzük be a világot.” Bérczes László beszélgetőkönyve Mucsi Zoltánnal

Ezen nevettem én is, ahogyan Mucsi minden vicces megnyilvánulásán, legyen az színház, film vagy televíziós beszélgetés. Ám a könyv első tíz-húsz oldalát olvasva legalább ötször szorult el a torkom, majdnem bőgnöm kellett. Errefel az utószót jegyző Beck Zoltán (a 30Y együttes dalszerzője, frontembere – szerk. megj.) meg pont ezzel kezdi: „Hogyan lehet, hogy már az első oldalakon könny szökik a szemembe?”

Mucsi nagyon mélyről jött, a szó szoros értelmében, mégpedig a Szolnok melletti Abonyból, nagyon egyszerű szülők nagyon egyszerű gyerekeként – szakmunkásképzőben géplakatosnak tanult Budapesten, majd volt vasúti lakatos és postás is. A hetvenes évek végén a Kőtövis nevű amatőr színtársulatba, majd a szolnoki Szigligeti Színházba került segédszínészként – a többinek a neten utána lehet nézni, illetve hát ebben a könyvben igen részletesen elmeséli.

Kapa ugyanis nagyon szépen mesél ebben a könyvben, és nagyon jó értelemben. Azt ugyan nem innen tudjuk meg, hogy honnan jön a Kapa becenév, de talán nem is fontos – van ugyanis sok-sok nagyon fontos dolog ebben a könyvnyi beszélgetésben. Kapa elmeséli az abonyi gyerekkorát (a legtöbbször itt szorult el a torkom), a kamaszként átélt mindennapokat, Bérczessel „szedegetik össze a múlt darabkáit”. És Kapa végig úgy mesél, hogy egyfolytában kétségei vannak afelől, hogy ezt majd valaki valahol el fogja-e olvasni.

Bérczes Lászlónak (a rendezővel évtizedek óta barátok és kollégák) nem ez az első ilyen jellegű könyve, hiszen Cseh Tamással és Törőcsik Marival is készített évekkel ezelőtt hasonló beszélgetőkönyvet – ha úgy vesszük, ez a kiadvány már egy sorozat újabb darabja, vagy pedig ez teszi a sorozat első két darabjává az előző kettőt. A kötet több hosszú beszélgetés alapján született, és igen bőven meg van tűzdelve fotókkal, illetve olyan darab-részletekkel, szövegekkel, amelyek a színházban vagy egy-egy filmben hangzottak el. A kötet szerkesztője nem más, mint Háy János (elfogult vagyok megint: az egyik legnagyobb élő magyar írónknak tartom), akinek Mucsi több darabjában (Nehéz, A halottember, A lány, aki hozott lélekből dolgozott) is játszik.

Ahogy Beck Zoli írja a kötet utószavában: „Megszólalni – az tehát nem annyi, hogy a szánkat kinyitjuk, és dől belőle a szó. Leírni a másik szavait – nem annyit jelent, hogy kalapálunk a klaviatúrán. Megszólalni és azt leírni felelősség, mert szavakkal rendezzük be a világot, és aztán erre a szavainkkal berendezett világra tekintünk rá úgy, mint a sajátunkra, olyanra, amely talán többet mond el rólunk, mint amit mi saját magunkról tudunk.”

Azt hiszem, hogy ezidőtájt decemberben zárszóként azt szokták írni és mondani, hogy „ideális a karácsonyfa alá”. Ezt írom és ezt mondom: ideális a karácsonyfa alá. Meg úgy egyáltalán.