Botházi Mária: az erdélyi nő olyan, mint más, csak ő erdélyi

A székelyudvarhelyi születésű Botházi Mária a Tamási Áron Gimnázium Ébredés diáklapját szerkesztette még a kilencvenes években, majd újságírói szakon diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Napi- és hetilapos, valamint online szerkesztőként és publicistaként dolgozott a Krónika kultúrarovatánál, a Transindexnél és az Erdélyi Naplónál, jelenleg pedig oktat és a Főtér.ro publicistája.

– Mikor látta először a magazint? És akkor milyen benyomást keltett önben?
– A legelső lapszám megjelenésekor. Nagyon kíváncsian és izgatottan vártuk, emlékszem, elemeztük is a diákokkal az egyetemen egy lapszerkesztésórán. Hideget-meleget egyaránt kapott tőlünk a lap akkor, de alapvetően tetszett mindenkinek.

– Esetleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket vagy előítéleteket?
– Előítéleteim nem voltak, hacsak az nem, hogy úristen, miből fogják ezt fenntartani. Ismerve és tapasztalva a folyamatos kínlódást, ami a lapkiadással jár manapság, nem jósoltam volna nagy jövőt egy nyomtatott kiadványnak sem. Most meg azt látjuk, hogy kialakult olvasótábora van a Nőilegnek, gyökeret vert, sikertörténet a mi kis régiónkban. Nemcsak hogy beváltotta, hanem túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket. És ezt a tartalom ismeretében is mondhatom: ezen a nyáron ugyanis át- és újraolvastam a lapszámokat. Nagy élvezettel tettem, és nemcsak én, hanem a körülöttem lévők is. Voltak olyan délutánok az egyik családi találkozón, hogy öt különböző korú és nemű felnőtt az elöl hagyott Nőilegeket bújta elmélyülten a teraszon. Ebből mindjárt arra következtethetünk, hogy jókat olvastak benne, hát nem?

– Miért döntött úgy, hogy elfogadja a felkérést és a magazin főszerkesztője lesz? Milyen reményeket fűz ehhez az együttműködéshez?
– Mert nagyon érdekelt, és mert úgy éreztem, meg tudom csinálni, hogy olyan nekem való feladat ez. Hátha így lesz. Mindig nagyon szerettem volna magazinnál dolgozni, de Erdélyben erre nem sok lehetőségem adódott. Úgyhogy nagyon örültem a felkérésnek. Persze sokat rágódtam is, mert sokat kell majd dolgoznom és többfelé, de hát akkor kell dolgozni, amikor van, mit. A reményeimről nem sokat tudok mondani, azon túl, hogy remélem, menni fog a dolog. Ennél tovább nem gondolkodtam, de ennyi már bőven elég lenne.

– Dolgozott már ilyen, akár rendhagyónak is nevezhető szerkesztőséggel? Hogyan látja, mi ennek a kihívása?
– Ilyennel még nem, de rendhagyó szerkesztőséggel már többel dolgoztam. Két nagy kihívását látom ennek a munkatípusnak. Egyrészt hogy nem fogunk hétről hétre személyesen találkozni, hanem csak virtuálisan egyeztetünk, hisz a Nőilegnek Erdély-szerte vannak munkatársai.