Bonyolultságban verhetetlen, avagy miért a világ egyik legjobb sorozata a Dark?

A német Baran bo Odall és Jantje Friese Sötétség (Dark) című Netflix-sorozata olyannyira komplex és ebben nagyszerű, hogy méltán lesz hivatkozási pontja a jól megírt, de rendkívül összetett történeteknek, amit első blikkre nem könnyű befogadni. Amikor a végére érünk, és az összefüggések értelmet nyernek, az akkora revelációkkal jár, amiket a Lost egyes rejtélyeinek felfedése óta nem érezhettünk a tévés műfajban.

A Netflix saját gyártású időutazós sztorija azonban a fent említett rejtélyektől hemzsegő sorozatelődhöz képest egy elejétől végéig kigondolt és következetesen megvalósított folytatásos történet, ami nem árul zsákbamacskát, és tűnjön bármennyire is bonyolultnak,

Merthogy az első évadban felvázolt, 33 évvel a múltba és jövőbe való időutazás a második és harmadik évadot látva viszonylag faék-egyszerűségűnek tűnhet, hiszen azóta újabb és újabb ugrások történtek az időben, újabb szereplők léptek át a múltba vagy éppen a jövőbe,

Az, hogy valaki a saját feleségének a nagyapja, vagy éppen a nagyapa amiatt születhet meg, mert az egyik leszármazottja visszautazik az időben, olyannyira természetes a Dark világában, mint a szereplők minden előzményt nélkülöző kinyírása a Trónok harcában. Ezek az időutazások pedig egy olyan szövevényes családfát eredményeznek a végére, hogy ember legyen a talpán, aki a kezdetektől fogva el tudott igazodni benne. Ahogy a második évadról szóló kritikámban is írtam, itt nincsenek paradoxonok, miszerint valakinek a múlt- és jövőbeli énje nem létezhet párhuzamosan a jelenlegivel, sőt,

Egy adott ponton túl azonban pont amennyire bonyolult, annyira lesz egyszerű a Dark története, ahogy haladunk a szereplőkkel, és egyre világosabbá válik, hogy mi a lényeg, miben áll a nagy egész, kinek hogyan teljesül a terve. Láthatjuk, ahogy a két főszereplő számos időutazáson keresztülment énjei hogyan válnak a történet antagonistáivá, hogyan mozgatják a szálakat annak érdekében, hogy minden úgy teljesüljön be, ahogy az elrendeltetett, illetve hogy miként próbálják a saját világukat megmenteni azáltal, hogy el akarják pusztítani a másikét.

Tényleg rendkívül komplex ez az egész, azonban az utolsó epizódok katartikus fordulataival minden, de tényleg minden értelmet nyer a végére,

És, hogy egy, egyébként halálkomoly, az összes epizód alatt egy vicces kiszólást el nem sütő sorozatban egy három évadon keresztül húzott poénra (a szerencsétlen Wöller kérdéseket felvető balesetei) is reflektáltak a készítők a végén, nem is lehetett volna nagyszerűbb és könnyedebb feloldása az egész, tényleg rendkívül komor és sötét hangulatú történetnek, ami