Bebújni a „boszorkány” bőrébe: filmezési élményekről Ritziu Ilka Krisztinával

Nagyon felemás volt az egész történet, én úgy is mentem bele, hogy filmet még nem csináltam, az időmből kitelik, hát próbáljam ki.

– A filmről azt emlegetik legtöbbet, hogy csupán négymillió forintból készült, s azt is a rendező kalapálta össze.
– Igen, ami azt jelenti, hogy nagyon kicsi stábbal, egykamerás felállásban zajlott a forgatás. A pénzhiány azért meglátszik a filmen. Tapasztalatnak azonban nagyon jó volt, sokat dolgoztunk rajta, s belemerülni ennek a lánynak a szerepébe igen nagy kihívás volt. A filmen nagyon is meglátszik, hogy vannak helyzetek, amikor nem is sikerült ezt tökéletesen megoldani. De nem minden múlt rajtam. Amúgy a Szászrégen melletti Magyarón zajlott a forgatás, a faluban, valamint kint a mezőn és az erdőben. 2017 októberében kezdtük el, és december elején be is fejeződött, számomra legalábbis. Még ez előtt volt egy kemény hónap, amit a kislánnyal vettek fel. A kis Nuca szerepét egy magyarországi kislány játssza, de én vele nem találkoztam személyesen. Nagyon jó hozadéka a filmnek, hogy olyan színészekkel dolgozhattam együtt, akikkel, bár itt vagyunk egy városban, mivel én nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak, ezért nem dolgoztunk még együtt. Mindegyikkel jó élmény volt, de ugyanúgy a csíkszeredaiakkal, sepsiszentgyörgyiekkel is.

– Hogyan kaptad meg Nuca karakterét önmagadban? Mit szerettél volna megmutatni belőle?
– Nuca egy nagy tudással rendelkező lány, azzal a fajta tudással rendelkezik, amit ma modern nyelven keleti filozófiához hasonlítanánk, vagy spiritualitásként emlegetnénk. Ösztönszerűen érez és tud dolgokat, már csak azáltal is, hogy nagyon közel nő fel a természethez, az állatok között. Nagyon nyitott kell legyél, hogy ezt a fajta tudást meglásd és felismerd, a régi emberek sem voltak ezzel másként, ezért is voltak az ilyen személyek inkább boszorkányok, javasasszonyok. Nuca is egy ilyenszerű nő, neki is van egy másik fajta tudása, amivel az átlagember nem tud mit kezdeni. Na, ezt a fajta sejtelmességet próbáltam én megkeresni magamban, plusz egy nagyon szép lányról van szó, aki eléggé gerinces ahhoz, hogy ne adja be a derekát mindenkinek, és ahogy ez történni szokott, a bélyeget nagyon hamar rányomják, hogy ő biztos a férfiakkal együtt hál, közben meg nem: egyetlenegy szerelme van neki az évek során, attól szüli meg a gyerekét, és hal meg utána, mert egy nemesi fiúról van szó. Ezt a furcsaságát igyekeztem megfogni, amit ma is nehéz kezelni. Ha találkozunk egy olyan emberrel, aki azt mondja, hogy ő tudja, hogy ki volt előző életében, akkor így meg szoktuk nézni, hogy na ne. Közben mégis azt hiszem, hogy vannak emberek, akik éreznek plusz dolgokat. Lehet, hogy csak sejtés, lehet, hogy ösztönszerűen működik bennük, de létezik. Márpedig az ember, ha valamit nem ismer, attól fél, de legalábbis tartózkodik. Sőt mi több, ha butasággal is társul ez a félelem vagy tartózkodás, akkor megbélyegez. Ennek az áldozata ez a lány azonkívül, hogy van egy nagyon szomorú élettörténete is, amiben az ő születése után közvetlenül meghal az anyja, az apja felégeti a nagyapjának a birtokát, a nagyapja hozza el, akiről azt hiszi, hogy az apja, de őt is elviszik a rendőrségre, nagyon sokáig van egyedül, férfiak nevelik, az asszonyok elutasítják. Aztán amikor elkezd serdülni, kivirágozni, a teljes falu a segítéségére siet, zúdulnak fel a fehérnépek, s uszítják egymás ellen a férfiakat. Olyannyira, hogy ölnek is ezért a lányért anélkül, hogy bármit csinált volna.

– Úgy vettétek fel a szülést, hogy senki nem volt ott, aki bár egyet szült volna?
– Csak férfiak és én. (nevet) De van azért sok szép jelenet is, nekem is, a kollégáknak is.

– Igen, sok hazai színészt ismerünk a film plakátjáról. Említsünk meg párat!
– Poór István már forgatott filmet itt, és mindig erdélyi színészekkel dolgozik. Kincses Elemér például egy öngyilkosságba kergetett juhász apját játssza, aki számonkéri Nucát. Korpos András játssza az apámat, a nagynevű csavargót, útonállót, akiről én nem tudom, hogy az apám. Szakács László a nagyapát játssza, Meszesi Oszkár az egyik bandatagot az apám bandájából, aki megöli a grófot, én pedig őt az öngyilkosságba kergetem, de nagyon szépen és konkrétan, hogy itt a kötél, ott a fa, menjél szépen és kösd fel magad. S a pasas meg is csinálja. Mondjuk a gyereke is így hal meg a történetben. S ez az, ami megfoghatatlan a történetben, hogy olyan, mintha boszorkány lenne és irányítaná a sorsot.

– Édesanyád, Kilyén Ilka is játszik a filmben.
– Igen, egy másik pásztorlegény anyukáját. Édesanyám egy jó partner, nagyon alázatosan áll hozzá a színpadhoz. Jó példa nekem ilyen szempontból is.

– Mit tanultál ebből a forgatásból? Mennyire más, mint a színpad?
– A színházban van egy órás bekészülés, sminkelsz, megcsinálod a hajad, rákoncentrálsz a szerepre, s úgy mész be, még akkor is, ha közben beszélgetsz a kollégákkal. Majd a színpadon folyamatában történik meg a dolog: elkezdődik A-ból, és elérünk B-be. A filmezésnél – annak függvényében, hogy ki mikor tudott jönni – vettünk jelenetet a végéről, az elejéről, a közepéről, közben meg nincsen rákészülési időd. Azelőtt persze átbeszélitek, átpróbáljátok a jelenetet, de amikor azt mondják, hogy forog a kamera, neked az előzményed nincs meg, csak épp azt a részt kell játszani, amikor spriccolnak a könnyeid.