
Nemcsak egy szál gitárral
Fotó: Jámbor Tehén Facebook-oldala
Gitárok, looperek, egy énekhang és jó dalszövegek – mindez egy személyben Hangácsi Márton zenész és dalnok, aki több kortársához és nagy elődjéhez hasonlóan egyedül lép fel. Alkalmunk volt megtekinteni és meghallgatni a székelyudvarhelyi Jámbor Tehénben lezajlott jó hangulatú fellépését.
2022. július 13., 17:262022. július 13., 17:26
Nem könnyű egyszemélyes dalnoknak lenni, korunk Bob Dylan-jeiként sokkal nehezebb magadra vonni a figyelmet, mint mondjuk harminc, ötven vagy hatvan évvel ezelőtt. A mai magyar mezőnyből ide sorolnám hirtelen, többek között és a teljesség igénye nélkül Petruska Andrást, Jónás Verát, Barkóczi Noémit, Szedert vagy akár a székelyudvarhelyi származású Marthy Barnát is, akik szinte teljesen saját szerzeményeket előadva igyekeznek gyökeret ereszteni egyrészt a városi kocsmaszínpadokon, másrészt a fesztiválok kisebb helyszínein.
Nyilván, hogy mindenki nem tud Ed Sheeran lenni, de ezek és a hasonló arcok egy-egy hangulatos sörözőben, utcazene-fesztiválon vagy csak egyszerűen bármelyik budapesti metrómegálló kijáratánál igen komplex élményt tudnak nyújtani hallgatóságuknak.
Arra a kérdésre, hogy miért nincs mellettük / mögöttük egy (kísérő)zenekar, a válasz talán egyénenként változik, hiszen vannak olyanok, akinek van zenekara is (pl. Barkóczi Noéminek igen vagy Barnának a Marthy Dharma nevű együttese, de hát ez is rá utal…), akiknek meg nincs, azoknak arra minden bizonnyal nyomós okuk és szakmai magyarázatuk is van. Vagy olyan egyéniségek, akik teljesen leuralják a zenekart, és tulajdonképpen kísérőzenekarként funkcionálnak – például ilyen a Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve most csak Galaxisok vagy a Szabó Balázs Bandája, de jómagam a Hiperkarmát és a Kaukázust is idesorolnám, hiszen Bérczesi Róbert vagy Kardos Horváth János simán működik egy szál gitárral is, és szokott is.
Hangácsi Mártonnak is volt zenekara, de hamar rájött, hogy
hiszen multiinstrumentalista, tehát az akusztikus és az elektromos gitár mellett elektromos ütőket, loopert és más eszközöket is „bevet” a koncertjein. Lehet, hogy ez is egy titok ebben, Bob Dylan még az álla elé szájharmonikát rögzített a hatvanas évek elején, Jónás Vera vagy Hangácsi Márton egy kisebbfajta hangszerparkot szólaltat meg koncertjén.
Ezekben a produkciókban valahogy a szöveg mégis előtérbe tolakodik – ahogy mondjuk Donovan, Joan Baez vagy Bob Dylan (maradva most már nála) sem a zenéjével híresült el, hanem inkább a dalok szövegei és az előadásmód vitték a produkciót, úgy ma Petruskánál vagy Hangácsi Marcinál is megfigyelhető az erős szövegcentrikusság és az ének minősége. Hangácsi hangja (na, ez a szókapcsolat, alig vártam, hogy leírjam..!) többek között a Kőbányai Stúdióban edződött, pallérozódott, annyira, hogy egy élő koncertjén lehet, hogy arra kapja fel a fejét a közönség vagy éppen hallgat el… Kocsmakoncerten ugye, elég nehéz azt elérni, hogy valaki vagy valakik a székeken ülve sörözgetés közben ne beszélgessenek, de ha az elérte az előadó, hogy mondjuk csendesebben beszélgetnek, mert odafigyelnek, az már jó, s ha pedig még énekelnek és tapsolnak is, akkor bingó, minden jól működik.
Valahogy ez történt az udvarhelyi koncerten is – kb. harmincfős hallgatóság előtt, amelyből mondjuk úgy húsz elejétől odafigyelt, megelőlegezve a bizalmat az előadónak. Akinek nyilván nincs akkora gyakorlata és hosszú évek alatt elsajátított profizmusa, mint mondjuk Pély Barnának, nem is annyira „szépfiú”, hiszen kopasz, szakállas, ehhez jár egy kis sörpocak és egy kioldódó sneaker, de
aki több zenekarban is játszott, Pestre kerülve volt utcazenész és minden, ami ebben a műfajban benne van. Dalaiban kendőzetlenül mesél magáról és generációjáról, kicsit érzed a pesti belvárosi romkocsmákban árult kézműves söröknek a jótállási idejének lejártát, látod a járdára dobott csikket, érzed az ott pénteken este megismert lány keleties parfümjét, s hallod a másnap reggeli kávéfőző rotyogását, mialatt paprikát harapsz a pástétomos kenyér mellé.
Ezt sugallja a Majdnem 40 című dal is a második lemezről („De még egy kör a Madách téren / és taxiba szállsz / én még a törökhöz bemegyek enni, / ahhoz nem kell éhesnek lenni”), illetve az Is That What I Want? is. Van néhány magyar dala is, de a szerzemények többsége angolul van, talán az évek folyamán arra jött rá, hogy ez így jó.
Első lemeze, a My True Fairy Tale 2017 májusban jelent meg, a második, a <30 címet viselő pedig két évvel később – van egy Szederrel közösen készített dala is, ez a második lemezen is megjelent, de amúgy minden felületen hallgatható, kereshető, és szerencsére elég rendszeresen fel is lép nemcsak Budapesten, hanem másutt is, építgeti a karrierjét – persze, az ismertséghez évek kellenek, mert a sikert ma már nem mérik ingyen senkinek. No meg kellenek az ilyen apró koncertek is, mint az udvarhelyi, Budapesttől távol, hogy minél szélesebb körben legyen ismert egy-egy előadó. Következőkor már nem ismeretlenül tér vissza ide vagy bárhová.
És igen, ha tetszett, a koncert végén oda lehet menni az ilyen emberekhez, meg lehet hívni őket sörre, lehet vásárolni tőlük vászonszatyrot, CD-t, vicces kulcstartót, bögrét (ha van) az „így támogasd a művészedet” írás alapján, no meg lehet váltani néhány kedves szót – hidd el, jólesik nekik, főleg akkor, ha a CD-jüket meg sem hallgatod, mert Spotify-on és Youtube-on már rég be van listázva a munkásságuk… Jó ez így.
Egyszerű megjelenés, jó dalok
Fotó: Jámbor Tehén Facebook-oldala
Mint ahogy jó az is, hogy a Jámbor Tehén a rendezvények terén megpróbál egy kicsit a régi, kultúrkocsmaként ismert régi G. Café nyomdokaiba lépni – tény és való, az elmúlt néhány hétben, hónapban volt itt már kocsmaszínház (A zöld macska) és több olyan fellépő is (Mike Parker's Trio Theory, Eastwing, Koszika), akik a Gé színpadán is megfordultak. Így meglehet az az „eredmény” is, hogy a „Tehén” kultúr-rendezvényei időről időre meghatározók lesznek a mai huszonévesek-harmincasok életében.
Képzőművészeti gasztrosorozatunkban ezúttal olyan alkotásokat választottunk, melyek sokak számára ismerősek lehetnek – különösen azoknak, akik érték a ’70-es, ’80-as éveket.
Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon indult a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján – a tragédia lenyomatai ma is ott élnek a lelkekben és a művészetben.
Április 23–29. között a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozat pezsdíti fel a várost: előadások, workshopok, közösségi tánc és meglepetések várják az érdeklődőket, lelkes szervezők összefogásával.
A tavaszi csapadék áldása még mindig tart, kucsmagombák után kutatunk továbbra is – a hegyes kucsmagombák ritkább találatnak számítanak. Gombás ételekhez jól társítható ehető vadnövény a vadkomló, zsenge hajtásai begyűjtésének most van az ideje.
Gyermekek személyes hitélményei, díjnyertes színdarab és egy megrendítő dokumentumfilm találkozik A hit arcai című rendezvényen, amely pénteken egész napos kulturális és lelki programot kínál Csíkszentsimonban.
Egyszerű, laktató, és szinte bármilyen sült hús vagy pörkölt mellé tökéletesen illik a hagymás tört burgonya.
Elhatároztam,
hogy százéves koromban
kiadatok egy verseskönyvet,
száz válogatott versemmel...
A hónapos retek a tavasz egyik első, roppanós jelképe: nemcsak friss ízt visz az étrendbe, hanem élénkíti az emésztést, és a legegyszerűbb fogásoktól a kreatív konyhai megoldásokig sokféleképpen felhasználható.
Egy késő középkori nyúzókést választottak az áprilisi hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeumban. A kés 2025-ben, az újrakezdett Csíkszentmihályi – Cibrefalvi régészeti kutatások során került felszínre.
Az egyik legrégebbi kultúrnövény nemcsak különleges ízével, hanem sokoldalú felhasználhatóságával is kiemelkedik. A füge egyszerű, mégis izgalmas módokon tehető a mindennapi étkezések részévé. Most ezt járjuk körül.
szóljon hozzá!