
Nemcsak egy szál gitárral
Fotó: Jámbor Tehén Facebook-oldala
Gitárok, looperek, egy énekhang és jó dalszövegek – mindez egy személyben Hangácsi Márton zenész és dalnok, aki több kortársához és nagy elődjéhez hasonlóan egyedül lép fel. Alkalmunk volt megtekinteni és meghallgatni a székelyudvarhelyi Jámbor Tehénben lezajlott jó hangulatú fellépését.
2022. július 13., 17:262022. július 13., 17:26
Nem könnyű egyszemélyes dalnoknak lenni, korunk Bob Dylan-jeiként sokkal nehezebb magadra vonni a figyelmet, mint mondjuk harminc, ötven vagy hatvan évvel ezelőtt. A mai magyar mezőnyből ide sorolnám hirtelen, többek között és a teljesség igénye nélkül Petruska Andrást, Jónás Verát, Barkóczi Noémit, Szedert vagy akár a székelyudvarhelyi származású Marthy Barnát is, akik szinte teljesen saját szerzeményeket előadva igyekeznek gyökeret ereszteni egyrészt a városi kocsmaszínpadokon, másrészt a fesztiválok kisebb helyszínein.
Nyilván, hogy mindenki nem tud Ed Sheeran lenni, de ezek és a hasonló arcok egy-egy hangulatos sörözőben, utcazene-fesztiválon vagy csak egyszerűen bármelyik budapesti metrómegálló kijáratánál igen komplex élményt tudnak nyújtani hallgatóságuknak.
Arra a kérdésre, hogy miért nincs mellettük / mögöttük egy (kísérő)zenekar, a válasz talán egyénenként változik, hiszen vannak olyanok, akinek van zenekara is (pl. Barkóczi Noéminek igen vagy Barnának a Marthy Dharma nevű együttese, de hát ez is rá utal…), akiknek meg nincs, azoknak arra minden bizonnyal nyomós okuk és szakmai magyarázatuk is van. Vagy olyan egyéniségek, akik teljesen leuralják a zenekart, és tulajdonképpen kísérőzenekarként funkcionálnak – például ilyen a Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve most csak Galaxisok vagy a Szabó Balázs Bandája, de jómagam a Hiperkarmát és a Kaukázust is idesorolnám, hiszen Bérczesi Róbert vagy Kardos Horváth János simán működik egy szál gitárral is, és szokott is.
Hangácsi Mártonnak is volt zenekara, de hamar rájött, hogy
hiszen multiinstrumentalista, tehát az akusztikus és az elektromos gitár mellett elektromos ütőket, loopert és más eszközöket is „bevet” a koncertjein. Lehet, hogy ez is egy titok ebben, Bob Dylan még az álla elé szájharmonikát rögzített a hatvanas évek elején, Jónás Vera vagy Hangácsi Márton egy kisebbfajta hangszerparkot szólaltat meg koncertjén.
Ezekben a produkciókban valahogy a szöveg mégis előtérbe tolakodik – ahogy mondjuk Donovan, Joan Baez vagy Bob Dylan (maradva most már nála) sem a zenéjével híresült el, hanem inkább a dalok szövegei és az előadásmód vitték a produkciót, úgy ma Petruskánál vagy Hangácsi Marcinál is megfigyelhető az erős szövegcentrikusság és az ének minősége. Hangácsi hangja (na, ez a szókapcsolat, alig vártam, hogy leírjam..!) többek között a Kőbányai Stúdióban edződött, pallérozódott, annyira, hogy egy élő koncertjén lehet, hogy arra kapja fel a fejét a közönség vagy éppen hallgat el… Kocsmakoncerten ugye, elég nehéz azt elérni, hogy valaki vagy valakik a székeken ülve sörözgetés közben ne beszélgessenek, de ha az elérte az előadó, hogy mondjuk csendesebben beszélgetnek, mert odafigyelnek, az már jó, s ha pedig még énekelnek és tapsolnak is, akkor bingó, minden jól működik.
Valahogy ez történt az udvarhelyi koncerten is – kb. harmincfős hallgatóság előtt, amelyből mondjuk úgy húsz elejétől odafigyelt, megelőlegezve a bizalmat az előadónak. Akinek nyilván nincs akkora gyakorlata és hosszú évek alatt elsajátított profizmusa, mint mondjuk Pély Barnának, nem is annyira „szépfiú”, hiszen kopasz, szakállas, ehhez jár egy kis sörpocak és egy kioldódó sneaker, de
aki több zenekarban is játszott, Pestre kerülve volt utcazenész és minden, ami ebben a műfajban benne van. Dalaiban kendőzetlenül mesél magáról és generációjáról, kicsit érzed a pesti belvárosi romkocsmákban árult kézműves söröknek a jótállási idejének lejártát, látod a járdára dobott csikket, érzed az ott pénteken este megismert lány keleties parfümjét, s hallod a másnap reggeli kávéfőző rotyogását, mialatt paprikát harapsz a pástétomos kenyér mellé.
Ezt sugallja a Majdnem 40 című dal is a második lemezről („De még egy kör a Madách téren / és taxiba szállsz / én még a törökhöz bemegyek enni, / ahhoz nem kell éhesnek lenni”), illetve az Is That What I Want? is. Van néhány magyar dala is, de a szerzemények többsége angolul van, talán az évek folyamán arra jött rá, hogy ez így jó.
Első lemeze, a My True Fairy Tale 2017 májusban jelent meg, a második, a <30 címet viselő pedig két évvel később – van egy Szederrel közösen készített dala is, ez a második lemezen is megjelent, de amúgy minden felületen hallgatható, kereshető, és szerencsére elég rendszeresen fel is lép nemcsak Budapesten, hanem másutt is, építgeti a karrierjét – persze, az ismertséghez évek kellenek, mert a sikert ma már nem mérik ingyen senkinek. No meg kellenek az ilyen apró koncertek is, mint az udvarhelyi, Budapesttől távol, hogy minél szélesebb körben legyen ismert egy-egy előadó. Következőkor már nem ismeretlenül tér vissza ide vagy bárhová.
És igen, ha tetszett, a koncert végén oda lehet menni az ilyen emberekhez, meg lehet hívni őket sörre, lehet vásárolni tőlük vászonszatyrot, CD-t, vicces kulcstartót, bögrét (ha van) az „így támogasd a művészedet” írás alapján, no meg lehet váltani néhány kedves szót – hidd el, jólesik nekik, főleg akkor, ha a CD-jüket meg sem hallgatod, mert Spotify-on és Youtube-on már rég be van listázva a munkásságuk… Jó ez így.
Egyszerű megjelenés, jó dalok
Fotó: Jámbor Tehén Facebook-oldala
Mint ahogy jó az is, hogy a Jámbor Tehén a rendezvények terén megpróbál egy kicsit a régi, kultúrkocsmaként ismert régi G. Café nyomdokaiba lépni – tény és való, az elmúlt néhány hétben, hónapban volt itt már kocsmaszínház (A zöld macska) és több olyan fellépő is (Mike Parker's Trio Theory, Eastwing, Koszika), akik a Gé színpadán is megfordultak. Így meglehet az az „eredmény” is, hogy a „Tehén” kultúr-rendezvényei időről időre meghatározók lesznek a mai huszonévesek-harmincasok életében.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
szóljon hozzá!