Szuggesztív, torokszorító előadás
Fotó: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház Facebook-oldala / Olti Angyalka
Megdöbbentő, szuggesztív, ugyanakkor belekötöz a székbe és nem enged el – az Egyasszony című könyvet néhány évvel ezelőtt elolvasnom is nagyon kemény volt, a belőle készült előadás pedig még egyet ütött. Jó mélyen. Azt gondolom, hogy megüt(ne) mindenkit, akit egy kicsit is érdekel a saját és a mások élete.
2022. március 15., 17:092022. március 15., 17:09
Az Egyasszony eredetileg egy könyvből készült stúdióelőadás, de mindig a helyhez alkalmazkodva játssza azt Tenki Réka színésznő.
Kórházi éjjeliszekrény, fehér székek, spanyolfal – minimális a díszlet, akárcsak egy kórházban a vidéki Magyarországon, valamikor a szocializmus éveiben. Egyszerű ember, emberek, egy asszony sokunk közül, egy fiatalasszony, aki terhes lesz és szülni megy – mint annyian, akkor és most, ebben az időben. A szülésnél bekövetkezik a baj, hibáznak az orvosok, a kisbaba sajnos nem lesz egészséges, fogyatékos marad.
„A baba már nem él” – jegyezte meg másnap reggel az egyik ápolónő, miután a beavatkozás megtörtént. És a történet nem ér véget itt, csak majd, valahol temetőben, illetve ott sem, mert az ember ezt egy életen át hordozza.
Fiatal lányból asszony lesz a színpadon
Fotó: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház Facebook-oldala / Olti Angyalka
Ez a könyv és az abból készült színházi dokudráma gyakorlatilag a színtiszta valóság, hiszen mindannyiunkkal megtörténhetett, megtörténhet vagy éppen megtörténik. Persze van itt minden az életben, újabban járvány, háború, mindenféle világméretű társadalom- és embergyalázat, de akkor sem lehet túllépni azokon a dolgokon, hogy mondjuk egy orvos elkövet egy műhibát (esetünkben gyakorlatilag kierőlteti a szülést, mert neki teniszezni kell mennie…) és annak egy egész családra vagy közösségre nézve súlyos következménye van. És nem csak egy orvos követi el, és nem egy ápolónő vagy takarítónő beszél megengedhetetlen hangon a kismamákkal. Természetesen mindig ott van a tisztelet a kivételnek, mert nem mindenkinek ez a tapasztalata, sőt. Tehát nehogy arra gondoljon valaki, hogy a könyv meg az előadás most jól lehúzza a keresztvizet az egészségügyről, akkor most jól megkapják azok a pénzéhes és (…. – ide behelyettesíthető bármilyen jelző, amivel illetik az emberek az egészségügyben dolgozókat…) orvosok és ápolók, mert nem, egyáltalán nem erről szól. Csak azokról ír és beszél, akik tényleg, az írónő fiatalkori tapasztalata szerint így „dolgoztak” és viselkedtek.
A színésznő két gyereket szült az elmúlt években
Fotó: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház Facebook-oldala / Olti Angyalka
Elképesztő az egész folyamat, az ismerős elemek, a hálapénz, a temetés körülményei, megdöbbentő részletekkel – például milyen az, amikor a halott kislányra meg kell venni egy cipőt úgy, hogy soha nem tudott lábra állni? Hányas a mérete..?
Péterfy-Novák Éva terápiaként írta meg életének történetét, az Egyasszony 2014-ben jelent meg, és igen nagy sikert aratott. Magyarország-szerte elkezdtek beszélni a hasonló esetekről (persze, korábban is élt ez a téma a médiában és mindenhol, nem ezzel kezdődött), traumákról, emberekről, kórházakról. Egy éven belül megszületett az előadás, amelyet Tenki Réka egyedül játszik, a könyvből monodráma lett a színpadon. A 35 éves színésznő olyan magyar nagyjátékfilmekből lehet ismerős, mint a Polygamy, a Testről és lélekről, a Budapest Noir, a Nyitva, a Seveled vagy a Becsúszó szerelem, az Egyasszony 2015 óta körülbelül 150 előadást ért meg, a színésznő ezalatt az időszak alatt szülte meg mindkét gyerekét (férje Csányi Sándor, szintén színművész).
Milyen lehet egyedül, egy fogyatékos babával...?
Fotó: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház Facebook-oldala / Olti Angyalka
Az előadást követő közönségtalálkozón Tenki Rékával Györfi Kata, a Művelődési Ház munkatársa beszélgetett, ebből többek között azt is megtudhattuk, hogy falvakon, kis művelődési házakban is játszották már a darabot, annak összerakásának, felkészülési és próbafolyamatának idején a rendező, az író, a színésznő és a stáb további tagjai felkeresték az eredeti helyszíneket is (kórházat, gyerekotthont). A bemutató és az előadások természetesen heves reakciókat is kiváltottak, előfordult az is, hogy elájult valaki a nézőtéren, az előadást félbe kellett szakítani. A regényben a férj és az orvosok, illetve mindenki a saját nevén szerepel – a színésznő elmondta, hogy tudomása szerint az egyik orvos kijelentette, hogy
A darabot előadó színésznő nem dühösen, nem kiabálva, hanem a lehető legnagyobb természetességgel sorjázza a történeteket, illetve az állapotot leíró részleteket, több mint egy órán keresztül. Igen szuggesztív és megható az előadás, hiszen gondoljuk csak el, hogy milyen érzés, amikor orvosi műhiba miatt lesz nyomorék egy életre valaki… Egy gyerek, aki egészségesen is élhetett volna – biztos, hogy mindenkinek volt valamilyen módon hasonló tapasztalata, értem ezt úgy, hogy ha nem is volt ilyen eset a családunkban vagy ismerőseink körében, akkor biztosan hallottunk legalább egyről. Van, aki éppen egy ilyen helyzetnek köszönheti az életét: azt, hogy egyáltalán megszülethetett.
Az előadást követő beszélgetésben már voltak vidám percek is
Fotó: Székelyudvarhelyi Művelődési Ház Facebook-oldala / Olti Angyalka
Az előadást a székelyudvarhelyi Művelődési Ház jóvoltából lehetett megtekinteni az intézmény nagytermében a Nőnap Székelyudvarhelyen elnevezésű rendezvénysorozat részeként.
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
az Orlai Produkciós Iroda előadása
Játssza: Tenki Réka
Rendezte: Paczolay Béla
Színpadra írta: Tasnádi István
Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit
Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter
Zene: Barabás Béla
Producer: Orlai Tibor
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!