A 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk, ne a produkciót kelljen utaztatni
Fotó: Bereczky Sándor
Visszatér Sepsiszentgyörgy népszerű rendezvénye, a szervezők megerősítették: 2022-ben újra látható lesz a Sepsi Arénában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amelyet öt alkalommal játszanak augusztusban. Az előadásokra július elsejétől lehet jegyet vásárolni az eventim.ro honlapon.
2022. június 24., 16:252022. június 24., 16:25
2022. június 24., 16:442022. június 24., 16:44
Nem kétség, hogy ez az előadás mind a szervezők, mind az előadók, mind a közönség számára a tavalyi év kitüntetett produkciója volt. Az augusztusi, csak erdélyi és székelyföldi közreműködőkkel megvalósult bemutatók után egyfajta követelmény lett, hogy 2022-ben újra látható legyen, így a szervezők nagy büszkeséggel közölték, hogy
Orza Călin rendező-koreográfus, Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető, Cserkész Emese énekkorrepetitor, valamint Tőkés Csaba Zsolt koreográfus idén is oroszlánrészt vállalnak a nagyprodukció színpadra állításában.
azaz Pál Gábor (dobok), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Lőrincz Imre (ritmusgitár), Makkai Kálmán (szólógitár), Pál Zakariás (zongora, orgona) és Sztakics István Attila (szintetizátorok), mellettük a Háromszék Táncegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely és a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a 32 tagú szimfonikus zenekar és a válogatott énekkar.
Dancs Zsolt producer úgy véli: a már említett 405 fős stábot lehetetlen lenne mozgatni, így otthonra leltek a Sepsi Arénában, és az a céljuk, hogy a közönség jöjjön hozzájuk, ne a produkciót kelljen utaztatni.
Az első próbákat június 13–15. között tartották, a csapat július közepén újra találkozik, augusztusban pedig beköltöznek a Sepsi Arénába, amelyet augusztus 24-én, remélhetőleg öt teltházas előadás után hagynak el.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.