Aranyapám, puszkaizé, kumisz… – avagy miért időtlen klasszikus a Magyar vándor?

Herendi Gábor alkotását kis túlzással a magyar Brian életének is lehetne titulálni, hiszen pont ugyanolyan röhögést vált ki mindenkiből Ond és Kond nevének folyamatos emlegetése, mint a Monthy Python klasszikusában a „dobjátok a padlóla” jelenet.

korábban írtuk

A film, amelyen negyven éve nem csak év végén nevet(het)ünk

Mint oly sokaknak a Reszkessetek, betörők!, nálunk a kötelező karácsonyi családi program megnézni a Brian életét. Nincs más szebb és jobb ugyanis, mint a nevetés, az önmagunkon való önfeledt kacagás. Blaszfémia ide vagy oda, pro és kontra, de a végén mindig mosolyogva állsz fel a fotelből, mert az élet napos oldalát nézed.

Sokaknál nem „talált” be a film, mivel ha úgy vesszük, kiparodizálta a hét vezért, és kikarikírozva mutatta be a magyar történelem híres alakjait. A másik oldalon viszont komoly rajongótáborra tett szert épp a „történelmi” rétegpoénok miatt, amik tényleg csak azoknak jöttek át, akik jártasabbak voltak a magyar történelemben.

A néhai Gesztesi Károly aranyapámozását sosem lehet feledni, Helyey László paranoiás és idegesítő Mátyás-király alakítása is szenzációs volt, de Herendi még olyan – a hollywoodi filmes franchiseok által előszeretettel használt – cameókat (amikor egy másik film karaktere tűnik fel egy alkotásban) tett bele a filmjébe, mint a szintén néhai Bárdy György Jumurdzsákja az Egri Csillagokból, vagy Zenthe Ferenc feltűnése a Tenkes kapitányaként.

De felejthetetlen a kis kínai árus is, aki eladja a magyar népet kereső vezéreknek a „puszkaizét”, hogy robbantsák ki vele a beszorult Ondot a szorosból, miután a Konddal lefolytatott párbeszédeik után már letörölgettük a röhögés miatt kifolyt könnyeinket a film nézése közben.

Hosszasan lehetne sorolni még az emlékezetes és vicces jeleneteket és a film nézése közben kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő magyar színészeket (A valami Amerika szinte komplett szereplőgárdáját), Herendi Gábor kedvenc alkotótársait, vagy éppen az olyan nagy öregeket, mint Bodrogi Gyula, és az időközben szintén nagy öreggé vált Gálvölgyi János, Reviczky Gábor, Csuja Imre, de Mucsi Zoltán és Scherer Péter kettőse is feltűnik egy rövid, de annál humorosabb jelenetsorban.

A Magyar vándor nem veszi komolyan magát, és pont emiatt működik. Bár egyes poénjai a mai pollkorrekt világban már nem állják meg a helyüket, mégsem lehet azt mondani, hogy rosszul öregedett a film, sőt pont ellenkezőleg, hiszen az elkészülésekor fel merte vállalni a konfrontációt a magyar történelem egyes szakaszainak kipellengérezésével.

A film egyébként jövőre lesz 20 éves, úgyhogy majd a megjelenése évfordulójának apropóján is újra lehet nézni, de lényegében akármikor, hiszen ha az ember egy könnyed magyar vígjátékra vágyik, akkor nem nyúlhat mellé a Magyar vándorral. Még akkor sem, ha már hozzám hasonlóan már több tucadszorra dönt úgy, hogy megnézi.