Orfeusz és Eurüdiké történetének a 21. századi újragondolását láthatta a csíkszeredai közönség
Fotó: Dömölky Dániel/Csíki Játékszín
A meztelen test kiszolgáltatottsága, a dominanciaharc vesztese, a változás utáni szerelem. Orfeusz és Eurüdiké története aktuálisabb, mint hinnénk, főleg, ha az evilági pokol az arcunkba ordít. Két budapesti táncművész ezt mutatta be Csíkszeredában.
2025. május 27., 18:012025. május 27., 18:01
A Csíki Játékszín nézőterén ülve egy ismert történet újrahangolására készültem. Azt hittem, hogy tudom, mire számítsak: egy mitológiai keretbe foglalt, szépen kidolgozott kortárs táncelőadásra, amely talán meghat, talán elgondolkodtat, talán nem ad semmi újat, maximum a látványt. De nem ez történt. Ehelyett valami sokkal mélyebb és nyersebb dolgot láttam. Simkó Beatrix Trisha és Grecsó Zoltán Orfeusz és Eurüdiké duója nemcsak a mítoszról rántotta le a leplet, hanem az én lelkemről is. Nézőként, emberként, szeretőként állított a színpad elé, és nem adott menekvést. Görbe tükörként állították a táncosok mindezt elénk. Vendégek voltak Csíkszereda színpadán, de előttünk mégis ismerősnek tűntek. Ez az az előadás, amivel a társulat 2018-ban elnyerte a veszprémi Tánc Fesztiválja fődíját.
A mítosz ismert: Orfeusz, a dal hatalmával lemegy az alvilágba, hogy visszahozza szerelmét. Itt azonban nem a halál a veszteség megtestesülése, hanem maga a világ, amiben élünk. A földi pokol, ahogy mondani szokták. Eurüdiké nem meghal, hanem meghal egy része. Egy új világba zuhan, ahol a régi érzések, szavak és dallamok értelmüket vesztették. Orfeusz utána megy, de nem talál kapaszkodót. Nem érti ezt a valóságot, az új ízlést, a gyors tempót, az ellentmondásokat, a zajt, a dalok instabil ritmusát. Próbál alkalmazkodni, de lassúbb, mélyebb lélegzetű. Másképp szeret.
Számomra ez a szembesítés volt az első igazi „aha-élmény”.
Két ember lélegzete, mozdulata, ideje nem találkozik. Nem azért, mert már nem szeretik egymást, hanem mert másik világban, másképp léteznek.
Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duója a modern tragikus szerelmet hitelesen ábrázolta
Fotó: Dömölky Dániel/Csíki Játékszín
A mozdulatok nyelve mindezt olyan plasztikusan, olyan húsbavágóan mondja el, hogy sokszor úgy éreztem, nem is színházban vagyok, hanem valakinek a tudatalattijában. Vagy egy történetben, a szavak mögött, ahol már csak az érzelmek léteznek. A lassú mozgás, a mimikák apró rezdülései, a szemek játéka – nyitva, csukva, nézve és nem nézve – valami kimondhatatlan feszültséget közvetítettek.
Az erotika és az erőszak határai elmosódtak. Hol bizalomjáték volt, hol dominanciaharc a táncban. Volt egy pillanat, amikor Eurüdiké – Simkó Beatrix testében – meztelenül feküdt ki a színpadra, és mintha azt kérdezné: „Ezt akartátok? Nézzétek.” És én néztem. Zavartan, szégyenkezve, mintha valamit megszegtem volna. De nem tudtam elfordítani a fejem. Mert nem a meztelenség volt megrázó – hanem a kiszolgáltatottság. Az, ahogy a nő bábbá vált, akit mozgatni kell. Aztán újra úrrá lett a testén. A szerepek állandó átrendeződése – férfi-nő, erő-gyengeség, ragaszkodás-szabadság – mind fizikailag volt jelen. A táncosok közötti dinamika is ekképpen változott. Míg az előadás elején a férfidomanincia volt jelen, a végén a meggyötört, majd új erőre ébredt nő.
Az alulról megvilágított arcok, a szoborszerű pozíciók megragadtak. Egy-egy jelenet olyan volt, mintha álmodnám őket. De sokkal inkább tűnt rémálomnak, egy lázas téveszmének, mint pihentetőnek.
És akkor jött a hang. Gryllus Ábris zenéje nem csupán kíséret volt, hanem aktív része a történetnek. Monoton gépi zaj, technolüktetés, visszhangzó őrület – egyre mélyebbre vitték nemcsak a történetet, hanem a nézőt is. Az a jelenet, ahol Eurüdiké feketében, révületben mozog, már nem egyszerűen egy szórakozóhelyet idézett, hanem egy világot, ahol az önazonosság feloldódik. Kígyózó, csúszómászó testek – a drogok hatása alatt – már nem emberek, hanem ösztönlények.
Orfeusz – Grecsó Zoltán – míg az elején az akaratot, a végén a biztonságot képviselte. Az emlékezést, az összetartozás vágyát. De mintha a világ le akarta volna rázni magáról. Egyre kétségbeesettebben kapaszkodott, és ez a kapaszkodás – akarat, vágy, remény – végül inkább eltaszított. Nincs már líra, ami megtart. A dal nem elég. A ritmus felbomlott, ami szép szimbóluma a lantos énje elvesztésének.
A táncosok akrobatikus mozdulatai eszeveszett rángatózásba torkolltak az előadás végére
Fotó: Dömölky Dániel/Csíki Játékszín
Az előadást nehéz volt nézni. De ez a fajta nehézség az, amiért érdemes színházba menni. Mert nem elaltatott, hanem felkavart. Nem megnyugtatott, hanem szembesített. Magammal is. Hány kapcsolatban játszottuk már Orfeuszt – vagy épp Eurüdikét? Hányszor próbáltunk visszahozni valakit abból a világból, ahová már nem tartozom, s saját elveinket vetítve rá gondoltuk úgy, hogy a másik sem?
Simkó Beatrix Trisha és Grecsó Zoltán duója nemcsak új értelmezést adott egy régi mítosznak, hanem új kérdéseket is felvetett.
Ez az előadás fájt. De nem tudtam levenni róla a szemem. És voltak, akik szándékosan nem néztek oda. De ezen a ponton is elérte a darab a célját.
Az #Orfeusz #Eurüdiké című előadást 2016. októberében mutatták be a Vígszínházban. A koreográfiát a táncosok, Simkó Beatrix Trisha és Grecsó Zoltán rendezte. A jelmezért Földi Petra felelt. Az előadáshoz utólag egy előzetes kisfilmet is készítettek. Csíkszeredában május 24-én játszották, 51. alkalommal.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!