A rocktól a népi tánczenéig. Van még kutatnivaló Pávai István etnomuzikológus szerint

A keresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottunk. Reálosztályba jártam, jó voltam matematikából, ezért édesapám mérnöki pályára szeretett volna irányítani. Tizenegyedikes koromban mégis azt javasolta, hogy zenére menjek, ha ennyire nem tudom letenni a gitárt. Így kerültem 1970 őszétől Brassóba a zenetanári szakra, majd egy év múlva a kolozsvári zeneakadémiára, ahol végül a zenetudományi szakon kötöttem ki. 1972 nyarán Csortán Márton barátom rábeszélt, hogy vegyünk részt a szovátai iskola diákjaival és tanáraival egy népzenei gyűjtőúton. Ez az élmény meghatározó volt számomra, hiszen a gyűjtés Gyimesben történt, és az ottani régiesebb hagyomány nagy hatást tett rám. A zenetudományi szakon csak román folklórral foglalkoztunk, de közben részt vettem a Szenik Ilona által vezetett magyar folklórkör gyűjtésein, és magánúton is próbáltam megismerni a magyar népzenekutatás szakirodalmát. Jagamas Jánossal paleográfiát tanultam, és az órák végén mindig próbáltam a népzenére terelni a szót, így sokat tanulhattam tőle is. Egyik napon a folyosón szembe jött velem, megállított, és határozott hangon megkérdezte tőlem, hogy „Nem akar zenefolklorista lenni?”.

– Nehéz lenne felsorolni életútja állomásait, de mégis melyek a fontosabb mérföldkövek, amelyek eredményeként idén Martin György-díjban részesült?
– Az egyetem után Romániában nem volt lehetőség kutatói állásba kerülni, így csak 1994-től lehettem hivatásos kutató, amikor a budapesti Néprajzi Múzeum meghívott, hogy az ottani népzenei gyűjteményt gondozzam. Ugyanakkortól mai napig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa vagyok. 2001-től a Hagyományok Házában megalapoztam a Folklórdokumentációs Könyvtárat és Archívumot, amelynek gyűjteményei interneten is elérhetők (folkloradatbazis.hu). Kutatásaim eredményei, publikációim listája a Magyar Tudományos Művek Tárában, az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár Adatbankjában és saját honlapomon követhető nyomon. Ezek értékelése nem az én feladatom. Martin Györggyel egyébként szintén diákkoromban ismerkedtem meg, amikor diplomadolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot és ezért felkerestem Budapesten az akadémiai Népzenekutató Csoportot. Ő javasolta, hogy szakosodjam a népi tánczene kutatására, hiszen ezt olyan valaki tudja jól csinálni, aki a népzene és a néptánc területén egyaránt otthon van.

– Valahogyan Székelyudvarhelyt kikerülte a kacskaringós szakmai útvonal, pályája is Csíkszeredában indult. Ez miért alakult így?
– Nem teljesen, mert első munkahelyem, a Hargita Megyei Népi Alkotások Háza megyei hatáskörű intézmény volt, így feladataim közé tartozott az udvarhelyi, udvarhelyszéki zenei együttesek szakmai támogatása is. Ezenkívül a Barozda együttes és a csíkszeredai táncház létrehozása után barozdás barátaimmal együtt bábáskodtunk a Venyige együttes és az udvarhelyi táncház létrejötténél. Az udvarhelyi táncháztalálkozók szervezésében is részt vettem 1978–1982 között. Azóta sok udvarhelyi szakmai rendezvényre kaptam meghívást, és ugyancsak nagy megtiszteltetés volt számomra a tavaly kapott Udvarhelyszék Kultúrájáért-díj.