A Páva-díjas Tatrospart: bemutatták a kicsiny gyimesi világot a nagyvilágnak

Szinte kirándulás volt – kapcsolódott be a beszélgetésbe Mihók Péter, a férfikórus egyik tagja. „Azelőtt volt pár próba, a csapat összekovácsolódott, a hangulat jó volt. Szerettük volna, hogy vigyük a hírnevét Gyimes völgyének.”

Képbe kerül a férfikórus

A Tatrospart néptánccsoportot Fitos Dezső és felesége, Kocsis Enikő készítette fel a műsorokra. „Fitos Dezsőt jelölték ki mentorunkká, ami azért volt szükséges, mert mi ugyan viszünk valamit, de az nem biztos, hogy képernyőre való. Mindenki mindent meg szeretne mutatni, de azt le kell rövidíteni négy és fél percre. Dezső és Enikő nagyon együtt tudtak velünk gondolkodni, jó volt az együttműködés. Régóta foglalkoznak táncosokkal, hamar összerántották a csapatot. Amikor Dezső meghallotta a férfiak énekét, annyira megragadta, hogy könnyes szemmel mondta, a kórust feltétlenül bele kell szerkeszteni a műsorba” – magyarázta Antal Tibor.

Vass Nimród is, akinek a vezetésével reggeli és esti imát végeztek.

„Azt éreztem, hogy Dezső profi táncosként tudja, hogy ha van egy énekhang mögötted, jobban lehet táncolni. Amikor próbán az énekesek megszólaltak a lassú magyaros alatt, ami az egyik legnehezebb táncunk, sokkal könnyebben tudtuk járni. Ezt biztos Dezső is érezte, és azt mondta, ennek a csapatnak ott a helye. Ez tényleg így volt a legjobb, hogy ott voltak mögöttünk, volt egy háttér. A zsűri tagjai is kihangsúlyozták, hogy ez így van rendjén, hogy az idősebbek mellettünk legyenek” – osztotta meg velünk Prezsmer Fülöp, a tánccsoport egyik tagja. A csoport másik tagja, Molnár Melinda úgy vélte, külön-külön nem működött volna, ugyanis a kórus segítette a táncosokat, a táncosok pedig a kórust, együtt sikerült elérjék, hogy ott legyenek a döntőben.

Példát mutattak

Nem volt az a jó levegő ott, mint itthon – jegyezte meg tréfásan Tankó Zsigmond István a férfikórusból, amikor arról kérdeztem, hogy milyen nehézségekkel szembesültek. Mihók Péter úgy vélte, nem volt egyszerű a nagy csapatot összefogni. „Az a sok ember be kellett vonuljon egy stúdióba, próbaterembe, öltözni kellett, cipeltük magunkkal a cuccokat, ezek nem egyszerű dolgok. De fontos a türelem, mindenki uralkodott magán, senki szájából egy panaszszó nem esett ki. A kórustagok a korban már egy kicsit benne vannak, de a fiatalokkal együtt mindenki példát mutatott, hogy türelem az van, amikor arról van szó, hogy kell vinni valamit előre.” A többiek derülésére Tankó Zsigmond István hozzáfűzte: „igen, a fiatalok vitték az idősebbek csomagjait.”

– magyarázta Antal Tibor. „Így tudtunk molyt eljuttatni Pestre ingyen” – vágta rá rögtön Tankó.  Aztán komolyra fordítva a szót elmondták, figyeltek arra, hogy ne csak a táncok, énekek legyenek pontra téve, hanem a viselet is legyen rendben. Ilyen szempontból az is hozadéka volt ennek a műsornak, hogy azok a gyimesi fiatalok, akik nem voltak benne a tánccsoportban, a produkciókat látván karácsonykor úgy jártak énekelni, hogy előtte előszedték ők is a padlásról ezeket a régi ruhadarabokat. Büszkeség lett hordani ezeket a viseleteket.

Elrendezték az itthoni dolgaikat

Mesélték, a táncosok és a kórus külön szálláson lakott, a kórus tagjai a budapesti Szent Margit Gimnáziumban lakhattak, amelyet ingyen ajánlottak fel számukra – ezúton is köszönik a segítséget.

A kiutazásokkal, ottlétekkel elég sokat kellett távol lenniük az otthonuktól, de mindenki megoldotta valahogy. Van, aki alkalmazottként dolgozik, van, akinek vállalkozása van, és vannak egyetemisták is a csoportban – nekik kicsit nehezebb volt megoldani a távollétet ugyan, de sikerült. A férfikórus tagjai mint mondták, próbálták „bedugni azelőtt a likakot”.

– emelte ki Antal Tibor.

Nagy mulatság kerekedett

És hogy mi következett a döntő után? Már a stúdióban elkezdődött a mulatság, amely aztán a szállodában tovább fokozódott. Egymás szavába vágva mesélték a részleteket. Ahogy vége lett a műsornak, a táncosok táncra perdültek, a zenekarok muzsikálni kezdték a gyimesiek által énekelt katonanótákat – vagy ami eszükbe jutott –, és akkora mulatság kerekedett, hogy a többi stúdióból is, akinek ideje volt, leszaladt, egy kicsit énekelt. „Amikor a döntős csapatok visszaérkeztek a szállodába, óriási bulit csaptunk, nem érződött, hogy versengtünk volna egymással. Én személy szerint kalotaszegi legényest is akartam táncolni. Odakerültek a zenekarok, nézőközönség is került, a szállóvendégek tapsoltak” – emlékezett vissza Prezsmer Fülöp.

Az, hogy a közönségdíjat magunkénak tudjuk, többet ér mindennél” – összegzett Antal Tibor a beszélgetésünk végén.